HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Mailáth Jánosnak
Széphalom, 1826. november 8.

Örömmel tölt el, Méltóságos Gróf, hogy oly hosszú idő után ismét felbecsülhetetlen jóindulatának bizonyítékát adta. Mivel bizonytalan voltam, hogy az országgyűlésen van-e Bécsben vagy Pesten, vagy birtokán tartózkodik, nem mertem egyenesen Önnek írni, de egy Önnek szóló levelet átadtam Mednyánszky bárónak; s minthogy nem kaptam rá választ, még bizonytalanabb lettem. Csak ne kellene azt megtudnom, hogy hallgatásának valami baj a forrása. A gonosz démon Ön helyett inkább a resteket, a lélektelen és szívtelen embereket támadja meg. Oly sok van belőlük!
Még ma írok Pozsonyba, hogy értékes ajándékát Antal gróftól elhozzák. Ha a gróf úr, az Ön érdemes unokatestvére még itt van, úgy azt még ebben a hónapban megkapom. Érzéseim nem találnak szavakat, hogy Önnek ezekért az örömökért köszönetet mondjak.
Az Önhöz igen méltó, nagyszabású vállalkozását, nagyszerű és balsorsú nemzetünk történetének megírását, senki nem várja nagyobb türelmetlenséggel, mint én. Fessler túl hosszú, Engel kevéssé adott a szerkesztésre és a díszítésre; Ön tehát a kettő között áll ragyogva; ismerem világos elképzeléseit és szívének nemes érzéseit. Adja meg nekem az ég azt a boldogságot, aki október 27-én töltöttem be 68. évemet, hogy olvashassam munkáját! – Már a gondolat is örömmel tölt el, hogy nem a teljes anyagot öleli fel. Amivel nem foglalkozik, az az öldöklés.
Sallustiussal rég kész vagyok, s nem az örökös javítgatásaim és aggályaim a bűnösök abban, hogy a mű még nem jelent meg. Az országgyűlés végeztével Pestre kell mennem, hogy feleségem öröklési perében, amelyet fivére ellen megnyert, tájékozódjam. Akkor magammal viszem mindkét fordításomat, hogy barátokkal megvitassam, milyen módon legyenek kinyomtatva. A francia ízlésű legyen nyolcadrét, a jobbik, amely oly sok munkámba került, s oly sok örömmel ajándékozott meg, legyen negyedrét. Valóban megérdemeltem ezt a jutalmat. – Engedje meg, hogy megkérdezzem, Gróf Úr, quis leget hoc? És Ön helyett válaszoljak: vel duo, vel nemo. – Mi is dícsérjük a régieket, de bizonnyal vagy nem olvassuk őket, vagy nem úgy, ahogyan olvasni kellene azokat. – Guzmics elvesztegette az idejét, amíg nekünk Theokritost fordította, s minden jutalma az az élvezet, amelyet neki a munka adott. Nem rettenetes, csak szomorú, hogy én még Döbrentey barátomtól is, aki a Sempronia portréját tartalmazó fejezetet elolvasva, amelyen én kedvvel időztem és meg voltam vele elégedve, azt kell hallanom, hogy nem jó; nem magyarul van; szomorú és ijesztő egyszerre, amikor azt hallja az ember, hogy Voss Homérosza nem értéktelen. – Est bene, non poterat dicere – dixit erit.
Igaz meghalt, s máig nem tudom, hol található a lefordított Regék kézirata. Cserei kamarást és Márton professzort kerestem meg hírekért ez ügyben, és csak azt tudom, hogy dolgait adósságok miatt lefoglalták. Írtam testvérének és a két megnevezettnek. A kézirat minden bizonnyal nem abban a rubrikában van, ahonnan a végrehajtó számomra kivehetné. Pedig ez az én tulajdonom, hisz én ezt az elhunytnak ajándékba küldtem.
Igaz és mély tisztelet érzésével maradok
Gróf Úrnak
Széphalom, 1826. november 8.
Alázatos szolgája
Kazinczy Ferenc