HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Rumy Károly Györgynek
Széphalom, 1818. június 23.
Széphalom, 1818. június 23-án.

Legdrágább, legszeretettebb Barátom,
az első, amit el kell mondanom Önnek, hogy június 13-án egy kisfiú édesapja lettem, aki a keresztségben a Bálint nevet kapta, Caecilius előnévvel és Franciscus utónévvel. Felségem elődei közül sokan viselték ezt a nevet. A kicsi haja, szemei és fiziognómiája az enyém. Sophie már a harmadik nap felkelt, és tanította a gyerekeket.
Baldovszki neheztelés nélkül hagyott el engem, szeretettel és barátsággaé, szeszélyből, és mert sem aranycsinálását nem tudta folytatni, sem makrobiotikus orvosságait nem tudta főzni. Olyan férfiú, aki nagyon kedves volt számomra, de a veszteség nagyobb az ő részéről. Kilátások nélkül ment el, s azt írta nekem Pestről, hogy ajánljam be sógorom gyermekeihez. Ezt nem szabad megtennem, mert katolikus szülők nem tarthatnak protestáns nevelőt. −
Malie-val keveset lehet kezdeni; nehezen vezethető jellem, s nem mentes a malíciától, amennyiben e tulajdonságot bírhatják gyerekek. Azt kívánom, ha gyermekeim egyszer idegen helyre kerülnek, úgy bánjanak velül, ahogy mi és gyermekeim Malie-val: de őt senki nem fogja szeretni, és intéseim mit sem érnek. Feleségem egy hetven éves asszonyt fogadott a házba, aki betegápoló volt szüleinél. Malie egyedül maradt vele a szobában. Az idős asszony megkérte Malie-t − kérlelve és nem durva módon − hogy adjon neki egy zsámolyt. [Malie] úgy tett, mintha nem hallaná a kérést. Az idős asszony megismételte a kérést: Malie abban a pillanatban tett valamit, mintha nem venné észre a kérést. Ebben a pillanatban belépett Sophie, Malie ijedten, mintha nevelést szenvedne, felugrott, és odaadta az idős asszonynak a zsámolyt, anélkül, hogy az ismételten kérte volna. Feleségemnek ez feltűnt, s az idős asszony akkor elmesélte, mi történt. Sophie és én atyai intésben részesítettük, düh nélkül, s elmonduk neki, hogy milyen udvarias előzékenynek lenni, és hogy kicsik és nagyok iránti szívélyességével hogy nyerheti el a szeretetet. A minap Malie kiabálását hallottam. Odaszaladtam, és láttam, hogy Thalie a haját tépi. Egy harmadik mesélte nekem, hogy Malie a körmeivel támadt neki Thalie arcának, és aki valóban kapott egy kis sebet Malie-tól. [Malie] bevallotta, hogy veszekedés közben támadt Thalie-ra. Nem kapott büntetést, azonban goromba intést adtam neki. A tanulásban sem tett akkora előrehaladást, amelyre jó fejével képes lett volna. Amennyire meg tudom állapítani, a figyelmetlenség a hibája. Velem is Baldovszkival tanulta az aritmetika négy faját. A kivonásban a kölcsönzésnél [?] még nem tudja, hogy az ismert esetekben szükséges a pont. Kötelességemnek tartom, hogy mindezt elmeséljem Önnek, és ismét számítok arra, hogy Ön szeretni fog ezért engem. [Malie] mindig egészséges, s még soha sem volt beteg.
Az enyém előtt két gazdag levelet kaptam Öntől, amelyek már régóta feleletre várnak. Volt néhány levél az Ön számára; elvetettem őket; a szövegük a recenzióm volt, és most a recenziókról szóló tanulmány szövege, s amit írtam, el kellett dobnom. A kilencszögű filagóriámról írt recenzió szerencsétlenn dolog. Ha valami nevetségeset kellett volna írnom magam ellen a recenzióban, semmi nyomorultabbat nem találtam volna. Egy tanítással kezdődik a szerénységről, s ki alkalmas kevésbbé arra, hogy erről prédikációt tartson? Én − mondja ő − B[eregszászit] elhomályosodott szemű Izsáknak neveztem, (csúfoltam), mert fájós szemei vannak, s én mindeddig semmit sem tudtam B[eregszászi] fájos szemeiről. Nem is azt mondtam, hogy Izsák, hanem azt IzsákOK, mert B[eregszászi] így adta ezt a szót a számba. Hisz én a Dissert. Philolog. IV. oldalát és B[eregszászi] saját szavait idézte: caligantes oculos Isaaci. − Aztán Sipos professzort neveztem büszkének, aki büszkeségből másokat nevez büszkének. Platon ezt mondta a büszke cinikusnak, midőn az kevélyen taposott az ő királyi kárpitjain, én csak azt mondtam: így árulja-el stb. 96. o., tehát nem egyenesen Siposra, és a bódítani csupán annyit tesz betäuben, úgy mondják az erősen fűtött szoba elbódít. N. úr egyenértékűnek tartotta ezt a „bolondítani”-val, minthogy a νηπιος-t és a „stultus”-t helytelenül bolondnak fordította. Feltehetően azért, mert úgy tud latinul, mint mikor nem akarta elhinni nekem, hogy az arcus szó első jelentése a vitatott helyen ív, nem építészeti értelemben értendő, és hogy arcus az arceoból származik. Majd azt mondja, hogy Kis szuperintendensre orgyilkos ütést akartam mérni, mivel dicsértem négy sorát, mert sem rímei nem különösen szépek, sem fenséges sztoikus értelmet nem tartalmaznak − hiszen mivel ott pusztán csak grammatikai méltatásról volt szó. Ez a négy sor valóban a legszebbek közé tartozik, amelyet poétai irodalmunk felmutatott, s azok a szükséges cikkeket háromszor vetették el, és a HA nem ott áll, ahol használat szerint állnia kellene. S mindez rímes sorokban, ahol kevesebb a megengedett. Ez arra utal, hogy Kisnek és Berzsenyinek is gyűlölnie kell, akit gyűlölnek. Lásd a VI. füzet 28. oldalát lent. Visszavontam én kettejük portréját a Tövisek és virágokból, amelyet róluk rajzoltam? Különben azt mondják, hogy csak azokat tömjénezem, akik hízelegnek nekem. A Brekeke mindkettejük számára valami elviselhetetlen, szellemnélküli. Nem igen jelentős dolog, de bizonyosan zseniális költemény. − Azt kérdezik tőlem, hogy a hús-ból, husz-at fogok-e csinálni. Megkérdezhetném őket, hogy Cornidest és Schediust CornideSCHnek vagy SchediuSCHnak fogják ejteni, hogy magyarosan hangozzék? De ki az, ki az aki mindenre felelni tud? Mindeközben Antikritikám holnap indul Pestre. Már ott van, de a korábbit visszavettem. Mindkettő nyugodt hangvételű, nélkülözi a keserűséget és büszkeséget, de szabad, s érzületében megfelel értékrendemnek, s az újabb még lágyabb. Ezt mondtam N. úrnak a filagóriára: Vétett-e az Oroszvár Ura (Karlsburg Győr és Bécs között) hogy apró ablakú, terpedt ajtajú, nyikorgó vitorlájú Udvarházát, ’s a’ puszpángos táblájú kertet, hol bőven terme répa és petrezselyem, szilva és dió, olaszízlésű Villává változtatta, ’s a’ Tata’ Ura (Dotis) a’ kukoriczaholdakat Armídai Tündérkertekké? Majd elmondtam neki, mi a különbség a francia és német ízlés szerint, s megkérdeztem tőle, hogy Dacier, vagy Voss Homeroszát részesíti-e előnyben. Kiderült, hová vezet ez a kettő minket, hogy kedvem van nyelvünknek sokhangzatúságot adni, ha ők egyoldalúságot akarnak adni, és hogy filozófiai magyarázata van, hogy újításokban, mi a sok.
Füredi Vida (álnév) szembeállított engem Baróti Szabóval. Én tiltakozom ez ellen, és azt mondom, hogy Baróti Szabó neológus. Ő, Verseghy és Dugonics számomra a nyelv héroszai. Ön mindezt az egészet olvasni fogja, mert ezek az urak szerkesztők jóllehet egy dunántúlival, de megígérték az áprilisi füzet 132. oldalán, hogy felveszik az Antikritikát. − Úgy tartom, hogy recenzensem Horváth Enre, a Győr melletti Tét plébánosa, és hogy a recenzióról szóló cikk szerzője a téti Takács József, Győr vármegye főjegyzője. Mindezt az ortográfia, a stílus, az elvek, a pártosság és az ellenem való gyűlölet mutatja. És a sok szükségtelen idézet, egészen úgy, mint a Magyar Minerva első kötetében, ahol az Festetics Lászlónak, de még nevelőjének is Télemakhoszi tanítást ad.
Ön nem tudja még, miféle bokrot ültettek nekem Keszthelyen?
Én e recenziót és e cikket teljes nyugalomban olvastam. Ön érveimből a gorombaság miatt semmit nem fog levonni, s én addig állok szolgálatára a feleletekkel, ameddig csak akarja. Vezessék csak így a viszályt, a győzelem az én oldalamon van.
Csodásan írt Szemere a Tárgy és Nyelv aʼ Költésben-ről, és Tóth László a Pindar-ról. Amaz játékos és valódi antitézisekből áll, és finoman védelmemre kell, emez Schiller energiájával íródott, a tárgy mély ismeretével, sok és nem haszontalan tudóssággal, egyúttal elegánsan és klasszikus tömörséggel. Így egy magyar sem ír.
Gróf Desőffy József fellépett ellenem, és szava soha nem jöhetett volna számomra alkalmatlanul. 48 órával a füzet megérkezte előtt még a legbarátibb hangú írást kaptam tőle. Keserűség nélkül panaszkodtam neki. Humora kezdett nyerssé válni, s ennek fizikai oka volt. Ehhez még az is hozzájárul, hogy az országgyűlések és a megyegyűlések [hangvételéhez] szokott, [s ez mutatkozik meg akkor, amikor] barátai ellen dörgedelmeket szór. Ez úgy tetszik bizonytéka az ő szabad lelkének. Pár évvel ezelőtt, elküldte nekem a Tudományos Gyűjteményben megjelent cikkét a maga ortográfiájáról, s véleményemet akarta hallani. Én azt mondtam neki, hogy mi nem csupán a fülünk, hanem a szemeink után is írunk. Ezt nem akarta megérteni. Akkor Döbrentei odaadta [neki] Pápayról írt recenziómat, amely, amint Ön ezt tudja tíz éves. Minélt tudatlanabb valaki, annál inkább hajlamos a füle után írni. D[esőfy] azt hihette, hogy a recenzió új, s én rá céloztam. Akkor azt mondta nekem, hogy Socrates valamivel tudósabb volt, mint én, és ő, a szerény (egyúttal nem büszkébb is?) mégis azt mondta, hogy nem tud semmit. Persze ő volt a leginkább megalázandó azok között, akik mindent tudnak. −
Szemere atticizmusa irigylésreméltó. Kíméletből a recenzens iránt (irántam) s egyúttal Desőffy iránt nevemet NN-re cserélte. Ez az eset egy epigrammára ihletett, amelyet csak a metafizikus érthet.

Félre a’ Gőgössel (mit dem Aufgeblasenen)! maga van, nincs senki kivűle.
Eggy újabb, (de) őrűlt (wahnsinnig) Berkeley – szánni lehet.
Félre, Szerény (Schein bescheidener)! nem vagy (du bist nicht da), mert más is volna, ha volnál.
Ismerem a’ zengést – ich kenne den Sang des Vogels – szánni, mosolygani kell.
Vagy te (du bist da): de más is van; törpébb ez mint te, tetősbb az,
Mondod is ezt, hiszed is, – Légy te barátom, Igaz.

[A magyar vers utolsó két sorának német megfelelője:] Du, der du gegen andre und gegen dich gerecht bist, du bist da, aber dir ist auch ein andrer da. Zwar ist jener gegen dich ein Zwerg: aber jener ist ein Riese. Und dies sagst du, wenn es nöthig ist, und du sagst es ohne Stolz, auch fühlst du so. Komme, werde du mein Freund.

*Fekete Károly, Zemplén megye tiszteletbeli jegyzője, minden látszat szerint az igazságosság szablyája által esett el. Édesanyja testvére a történész Engelnek. Erdőbényén lakik. E helyhez tarozik egy terület, amelyet a baskóiak is (Abaúj vármegye) magukénak mondanak. A kancellária zár alá vette a területet. A baskóiak észrevették, hogy az erdőbényeinek legeltetik saját és a zár alá vett jószágokat. Baskó beterelte azokat. A fiatal vadóc elhívatta a bírót és a jegyzőt, összeterelt minden csapatot, köztük voltak elbocsátott katonák is, s ő maga vezette hadseregét, 300 erős férfit dob- és trombitaszó mellett. Baskón mindenki összeszaladt. Akkor jött a jel: Lőjj, ölj, vágj! 9 embert megöltek, több mint harmincan szörnyű sebet kaptak, még a szentséget vivő papra is rálőtték, de a golyó a haldokló várandós feleségét találta el. Az sátoraljaújhelyi börtön megtelt, akik ott nem találtak helyet, a sárospataki börtönben vannak. − Fejér főigazgató és tanácsos Y felhagyott a szerkesztéssel. Azt Vas professzorra és Schediusra ruházták. Thaisz (fiskális Teleki Lászlóál) a segéd. − Megírtam Patak leírását. − G. H. I. én vagyok. E betűk az abc-ben az F. u. K. között állnak. − Nem tudná nekem megmondani, mibe kerül Brunks Analecta Poetarrum Graecorum Argentorati 1771. I. II. III. című műve, s hogy a görög antológia nincs-e meg különben egészben? S hol? Éljen boldogul, drága Barátom!