HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Berzsenyi Dánielnek
Széphalom, 1811. január 10.
Széphalom, Január. 10d. 1811.

Kedves barátom!
Nov. 23dikán írt leveledet tegnap vettem Újhelyben. Felette messze lakunk egymástól! Az illy leveleket azon pillantatban kellene venni a’ mellyben postára tétetnek. Veszteség hetekig nem örűlhetni nékiek.
Nyilaim nem sértenek nyilván; legalább Czinkét nem akarták. Czinegét csak azért tettem oda a’ hol állott, mert nem kaptam más madarat, mellynek neve metrumomba illett volna. Leveled vétele előtt Patakra vala küldve Töviseim’ exemplárja hogy nyomtassák, ’s már ez az epigramma ki vala hagyva. Czinke Ferencz, a’ Prof., nem méltó hogy reá nyil lövettessék; ’s osztán a’ nyil tömpécske vala, – pedig a’ nyil nem nyil ha nem éles, ha tömpe. De miért akarod Te, édes barátom, hogy személyt ne bántsanak ezek az én nyilaim? A’ Jézus Kristus Isten volt és még is korbácsot kapott azok ellen a’ kik az ő atyja’ Templomát megfertéztették; – ő, a’ ki, ha Papjainkat hallod, olly emberi szeretet predikált, melly felségesebb mint mind az a’ mit Socratesz és más meg nem keresztelkedtek tanítottak. Hát az az átkozott, Istentől elrugaszkodott Voltaire mennyi epigrammában ’s nem epigrammában bántogatta Monsieur Freront ’s más hasonló érdemű írójikat a’ francziáknak! Sok szabad versben, a’ mi prózában nem szabad. Nem bántanám őket epigrammáimban, de a’ Publicum így talán megérti hogy azok nyelv és ízlésrontók, külömben meg nem érti. Keveset bántok, és eggyet sem nagyon; kettőt tulajdon maga ecsetjeivel festettem. Láczainak adok jól, mert Poocsot, Mátyásit tartja első Poetáinknak. Külömben korbácsaim csak illyek mint a’ mi itt következik:

HIMFY.

DAYKA. Tűzre felét! – HIMFY. Vetem. – D. Újra felét! – H. Ím. – D. Harmadikát még!
H. Lángol az is.*
az is<!>.
D. Jer most, vár az Olympuszi Kar. –

Illyenek mint ez volt, és a’ mi itt következik.

A’ BÉKÁK.
(Originál; de a’ pajkosság tónusát Aristophaneszből vettem.)

Brekeke!
Brekeke, brekeke!
Kloáx! Tuú!

Brekeke, brekeke!*
Itt és a továbbiakban Br, br illetve Kl, kl rövidítések következnek, ezeket értelemszerűen feloldottuk.
Brekeke, Kloáx, Brekeke! Tuú
Brekeke, brekeke, brekeke,
Brekeke, brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Brekeke! Tuú, tuú!

Brekeke, brekeke!
Kél a’ hold szép kereke,*
<gyermeke> kereke Az áth. szó fölé írva.
Ébred a’ tók gyermeke,
Zeng lakások’ feneke.
Brekeke, brekeke!
Kloáx! Tuú!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!

Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!

Egykoron az ő ege
Volt lakunk, – ’s ez nem rege! –
Ah, de a’ Phoebusz melege
Veszélyt hoza ránk
A’ békanép
Rakásra húllt-el.
Nem volt segéd!
Nem volt segéllő!
A’ nép’ fejedelmei
Az Istenek’ atyját
Arczaikra borúlva
Kiáltozák.
Nem hajla-meg ő!
Mert Nemesisz
Veszélyt parancsolt.
Nem tűrte szerencsénk’,
Nem tűrte hatalmunk’,
Nem nagy ragyogásunk!
De végre haragja
’S az isteni bosszú
Határt találtak.
’S Batrachósznak serege
Éledni kezdett.
Visszatért az ég’ kegye,
Júnó érettünk rettege,
’S elboríta fellege.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!

A’ régi helyébe
Szép lak juta nékünk,
Mint az vala szép.
Kristály vizeink köztt
A’ nap’ nyila minket
Nem érhet el itt.
Nekünk Poseidon,
A’ tengeri Zeüsz,
Védünk, atyánk,
Hatalmas urunk,
Nagy Istenünk.
’S a’ Trítonok
’S a’ Néreisek
Hív rokonink.
’S ha Síriusz
Forralja lakunkat
’S a’ földet aszalja
Hínárkárpitot
Vonnak felinkbe.
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!

A’ víz lakóji
Mind szótlanok.
Lantjával Apoll
Nem illeté-meg
Csak eggyikét is.
’S az a’ kevély madár
Kit hintajába fog
Anadyomenè,
Néma mint a’ Czet
’S a’ Kaselot
És a’ viza, ’s a’ tok.
Csak mi vagyunk – Mi! –
A’ vízi Caménák’
Egyedűl kedvelt fijai.
Brekeke, brekeke, brekeke,*
Az alábbi sorokban számokkal van kiírva, hányszor kell ismételni.
Brekeke, brekeke, brekeke, brekeke,
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Kloáx! Tuú!
Ha megzendűl*
Innentől nincsen sorokra tördelve a szöveg, az új sort néhány betűnyi üres helyköz jelzi.
Estvéli dalunk
’S örömünk eltölti az eget,
Előjön Cynthia
Ezerszer ezer
Követőjivel,
Irígyli szerencsénk’
Irígyli boldogságunk’
Irígyli hogy ő nem vízlakos.
Csudálja az ég
A’ neki nem jutott
Bájzengzetet.
Csudálja Tellusz,
És hogy mi vagyunk
Őneki legfőbb fénye dísze
Haladattal vallja-meg.
Fülel a’ vidék,
’S a’ sziklák a’ tetőken
’S vizeinknek boldog szélein
Eggyütt zengenek velünk.
Brekeke, brekeke,
Brekeke, brekeke, tuú,
Kloáx, kloáx! tuú, tuú!

Eggy bús madár,
Színetlen és kicsiny,
Kit a’ berkek magok
Legaljasbb árnyaikban
Pirúlva rejtenek-el
– Neve fülmile –
Meri bájos zengzeteinket
Megszaggatni jajjaival.
De nem marad-el
Az Istenek’
Bosszúja sokáig,
’S a’ vakmerő
Némúlva lakol.
De minket az ég
Saját örömére
’S a’ föld örömére
Zengeni hágy,
Míg a’ Télnek nyájas álma
Hű karjába nem fogad,
’S a’ megifjodott Tavasznak
Szép Hóráji gyenge kézzel életre nem költenek.

Brekeke, brekeke, brekeke!
Zeüsz bennünket szerete*
A folytatást, vagyis az ismétlést etc. jelzi, valamint: 2 br. 2 kl. 2 tuú.
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke,
Kloáx, kloáx,
Tuú, tuú!


Ugy tetszik megküldöttem már az Epigrammai Morált.

„Bántani mást vadság!” – ’S más a’ lélektelen Író?
Azt hozzád ’s hozzám nem köti semmi kötel.
Csípd, döfd, rugd valahol kapod a’ gaz latrot.
Az illyet Ütni, csigázni ’s agyon verni nevetve szabad.


Legutolsó darabom ez:

Az én sugallóm.

Az a’ kis lyányka kit*
<mell> kit Az áth. szókezdet fölé írva.
nekem,
Hogy verseim’ sugallaná,
Társúl a’ Múzsa rendele,
Eggy csintalan dévaj gyerek.
Epéje nincs, de gondolatlan,
Jámbor, szelíd, de nagy bohó,
Enyhítni kész a’ szenvedőt,
Az ártatlant kész védeni,
Ha bár saját vesztével is.
De néha rá jön a’ gonosz szél,
Elkapja eggy pajkos gondolat,
Nem bír magával, eggyre sért
Barátot és patvarkodót.
És hogy ne fájjon a’ döfés,
’S enyhűljön a’ seb, mellyet ejte,
Nevetve pattantja-el nyilát,
’S zománcz fogsort láttat vele,
És a’ legbájosbb ajkakat.
’S ezek miatt a’ vett döfést,
Patvarkodója mint barátja
Békével és mosolygva tűri,
’S csókolja a’ szép Szelíd’ kezét.

Nem illy szelíd az ő keze,
Ha a’ félbolond ’s a’ félokoska
Dagállyal járúl őfeléje.
Öl akkor, és nem sért, nyila.
Nevet, mert ő szeret nevetni,
Illyenkor is, de megvetéssel,
Hogy jobban sújtson a’ csapás;
’S örűlve hogy haragja néktek,
Kedvét nyilván jelentheti,
Kiknek virágit nyújtogatta.


Van eggy darabom, melly a’ sittlich schön és sinnlich schön külömbségét érezteti igen caustisch.

Veszett idők! veszett erkölcs! veszett Poézis!
Nem kell nekem ha mérget hoz a’ lépes méz is.
Eggy a’ szép ’s jó, eggy a’ rút ’s rossz, mond a’ Morál,
Pedig hamis ügy mellett az nem perorál etc.


De ezt a’ darabot elfeledém megtartani párban, úgy hogy ha Patakon elvész a’ Typographiában a’ M[anu]S[criptum] örökösen oda lesz. Eggy Papi ember azt fejtegeti, hogy a’ Festő az angyal czombját is meztelen hagyá, ’s az nagy vétek

Mintha ott a’ hol ők vannak nem volna váll és csizma!
Ah ennyi rosszat szűlt közttünk az Æsthezis ’s a’ Schizma!

Dayka felől azt hazudta Kis István hogy már a’ 6dik árkust nyomják. És ezt igen sokszor hazudozta így. Kisűlt, hogy még csak meg sem alkudott az Universitas typographiájával hol nyomtattatnia kell. Vitkovicsra bíztam a’ dolog eligazítását. Ezt Verseidre nézve, baráti intésképen. Köszönöm ígéretedet portraid eránt. Másszor bővebben róla. Epigrammáimat veszed postán mihelytt elkészűlnek. Élj és szeress.