HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Rumy Károly Györgynek
Széphalom, 1810. december 9.
Széphalom, 1810. december 9-én.

Ki az, aki pénzügyi projektje miatt bebörtönözte báró
Carl Kolbielszkyt?
Legdrágább Barátom!
Drevenyák felszállt az istenekhez. Annyi bizonyos, hogy már nem él. Kár, hogy halott: már oly nagy volt; mily naggyá válhatott volna még! – Ha halálesetéről van szó, engedje meg, hogy elmondjam, hogy a tolcsvai Szirmay Ádám is meghalt, Podmaniczky Terézia bárónő hitvese, december 1-jén. Továbbá 2-án báró Luzsinszky Pál, aki nálunk Szécs-Keresztúrban lakott, mindkettő homokban és kőben. Szirmay Ádám két fiút hagyott hátra, Antalt és Ádámot, és egy leányt, Kosztolányi feleségét. Luzsinszky gyermekei még nem nőttek fel. Kevéssel járhatott negyven felett, de Szirmay 63 éves volt.
Írtam már, hogy a Hungaria Parabolis [ʼMagyarország szóképekbenʼ] című mű szerzője idős korában elvált a feleségétől, Ghilányi Franciska bárónőtől? Az első házasságából származó egyetlen fiánál, Józsefnél lakik, félórányira a korábbi lakóhelyétől. Az élő felesége feltörte a ládáját és megtalálta benne a végrendeletét. Amikor látta, hogy az apa az elsőszülött fiát favorizálja, (nem jogtalanul, mert ez az anyja után alig örökölt; és a második fiú kevés reményt ad arra nézve, hogy valaha is megházasodik, mivel az első fiatalságában egy országgyűlés teljesen alkalmatlanná tette arra, hogy férj legyen) – összeveszett a férjével, és az jónak találta, hogy végre békére leljen; egész élete kínok sorozata volt e mellett a nő mellett. – Jobban fogja érdekelni ezeknél a híreknél, hogy most másolom le az életrajzát. Nem szabad megjelentetni, amíg él.
Éppen most kaptam meg a Wiener Annalen októberi számát. Felismertem Fejér recenzensét.
Kézy október végén érkezett meg Göttingenbe. Heyne első szavai ezek voltak: Tudtam, hogy jössz hozzánk; mondd, mi módon tehetek a kedvedre. Mayer professzorban egy olyan férfira lelt, aki tud magyarul. Ez azt a tanácsot adta Kézynek, hogy Magyarország szerzői ajándékozzák munkáikat az egyetemi könyvtárnak. Én ezt meg is fogom tenni, mihelyst alkalmam lesz rá, és Kisünk horatiusi episztoláit is elküldöm oda, továbbá a hozzám írt saját episztoláját is.
Néhány nap kivételével az egész novembert a legnagyobb magyar: Vay József társaságában éltem meg. Nehéz volt oly sokáig távol lenni asszonyom és gyermekeim szeretett körétől, de gazdagon megrakodva tértem haza. Vay november 3-án jelent meg Szőlőskén, hogy jelen legyen a fiának az unokahúgommal, Kazinczy Sophieval tartott egybekelésén, melyet 4-én Nagy professzor vezetett le. 17-én volt a házasság elhálása; mindkét esemény pompa és vendégek nélkül. A nagybátyám 20-án azt javasolta, amikor éppen az asztalnál ültünk, hogy kísérjem el Zsolcára, és az udvari tanácsos sürgetett. Sophie étkezés után visszament Thalie-nkhoz, aki még mindig ekcémában szenved. Én másnap Zsolcára utaztam abban a kocsiban, amelyikben a két öreg, az udvari tanácsos és a nagybátyám ült. Vay Miklós báró, a generális, és az udvari tanácsos fiatalabb fivére várt minket 22-én ebédre. A nap hátralévő részében nála maradtunk. (Fáklyákkal vezetett minket az éppen ásás alatt lévő pincéjébe. Páratlan volt. Ön, az ásvány-szaktudós, bizonyára megért kevés szóból is.) –
Tihavszky őrnagy 1804-ben Golopon volt, itt lakik a generális az év egy részében, a másik lakhelye Zsolcán van. Ez az őrnagy néhány évig a nápolyi ágyúöntödét vezette. Amikor az udvarban megfordultak, az őrnagy véletlenül meglátott egy fehér követ. Azt kérdezte: Honnan való ez a kő? Sürgetésére a generális elsétált vele a falu végén, Tályától fél órányira emelkedő hegyhez. Somosnak hívják, és körben szinte teljesen szőlőkkel van megművelve.
Utána ásattak, és Tihavszky, aki a Vezúvot és az Etnát is látta, vulkánnak nyilvánította a hegyet. A generális magával vitte a mintákat Bécsbe és Pestre, és mindenki szerint vulkáni eredetű, aki látta a mintákat. Most a generális egy pincét hozott létre, amely már 75 öl hosszú, és állítólag még hosszabb lesz. Körülbelül két öl magas, és olyan széles, hogy elférhet benne négy sor hordó, amelyek olyanok, mint a mieink. A pince olyan fehér, mintha mésszel mázolták volna be; csak itt-ott látni néhány korommal teli rést, e rést korhadt fának vélem. Magammal hoztam egy keveset ebből a porból vagy koromból. A fehér föld olyan zsírosnak tűnik, mintha régi szappan lenne. Micsoda nyeremény ez a pince oly közel Tályához, és a golopi földesúr számára! – A tábornokné, Jeanette Adelsheim bárónő, a badenscheni főerdőmester unokahúga, (a bátyám, az ezredes ismerte őt, és azt mondja, hogy ő az első ember az országban a nagyherceg után), egy 33−34 éves asszony, Magyarország asszonyainak koronája; szép, jó és nagyon művelt. A császárnéval Oroszországban nevelkedett, Svédország néhai királynéjával és Bajorország királynéjával együtt; kiválóan beszél és ír magyarul; a gyermekei, a kilencéves Miklós és a hétéves Lajos a gyermekek mintapéldányai. A generális otthon neveli őket. Egy bizonyos Szabó néhány évig a generális költségén költségén Heidelbergben volt, és most Pestalozzinál van.)
23-án érkeztünk meg Zsolcára. 24-én megjelent a generális, hogy viszonozza a látogatásunkat, és 26-án tért vissza Golopra, ahol a nagybátyámmal és a nénémmel éjszakáztunk újra 27-én. 26-án Vay József szuperintendens-konferenciát tartott Miskolcon és felolvasta nekünk azt a fogalmazványt, amelyikből reprezentációt kell kidolgozni azzal a paranccsal szemben, hogy a protestáns prédikátoroknak minden mennyegző esetében meg kell vizsgálniuk, hogy vajon nem nevelték-e katolikus módra a házasulandókat. Oly kiváló a fogalmazvány, hogy le is másoltam ott helyben. Ez az én Hiszekegyem. A katolikus és a két evangélikus egyház között abban áll a legnagyobb különbség (mármint itt), hogy ez a’ lelkiisméreten semmi erőszakot meg nem szenved. Socinus, sőt maga Voltaire is kálvinisták, ha kálvinista ez a minden részletében kidolgozott tétel. A fogalmazványt megtapsolták. Elküldték a harmadik kálvinista szuperintendenciához és Balog Péterhez, hogy azok együtt lépjenek fel e hirdetmény visszahívásakor.
Novemberben semmit sem dolgoztam, csak egy epigrammát a bécsi képtárban lévő Coreggio-festményről: Io és Jupiter. Ez a Belvedere egyik legszebb festménye, és Bartolozzi metszette Londonban II. József költségén. Négy láb magas és másfél láb széles. Éppen most alkudozom egy ugyanilyen méretű nagyon jól sikerült másolatra. Io, nagyon szép leány, a szemlélőnek háttal ül; emez csak egy pár szépen formált feneket lát, a bal combot, és egy eltérő fénnyel kiemelt lábikrát. Az Isten hamuszürke, nagyon sűrű ködbe burkolózik, úgyhogy nem lehet látni belőle mást, mint az arcát és a jobb kezének ujjait, amellyekkel megragadja a leányt a derekánál. Az ülő leány megijedt a láthatatlan személytől kapott csóktól, és elrántja a fejét, úgyhogy a szemlélő a szép testen kívül megpillantja a szép fizionómiát is. A kép kitűnően van elgondolva, megmintázva és kivitelezve. Itt az epigramma.

Elvesztem! ’s ah, lyányka, tebenned*
tebenned<,>
vesztem-el! E’ csók,
Melly ajakidra nyomúl, engem is elragadott.
Félre te Mennyrázó! fordúlj, szép lyányka, ’s ölelj-meg;
Szedje az emberi lyány’ csókjait emberi száj.

[Németül:]
Ich bin verloren! ich habe mich, Mædchen, in dir verloren. Der Kuß, welcher deinen Lippen angedrückt wird, hat auch mich mir entrissen. Weg, du Himmelerschütterer! Kehre dich, schönes Mädchen, und sinke mir in die Arme! Die Küsse des menschlichen Mædchens pflücke der menschliche Mund! – Minden baráti üdvözletem Kisnek és a családjaiknak.