HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Rumy Károly Györgynek
Széphalom, 1810. április 19.
Széphalom, 1810. április 19-én.

Legdrágább Barátom!
Átadattam a Literatur Zeitungjait tartalmazó csomagot Újhelyen egy mecenzéfi vaskereskedőnek, név szerint Mathæus Franznak. Két órával később ugyanazon a napon kaptam meg újabb csomagját, amikor az embereim az újhelyi vásárról visszatértek, benne a Sallustius, amelyről a most kézhez vett április 6-i levelében azt írja, hogy még nem érkezett meg. – Azt kívánom, hogy nemsokára arról értesülhessek, hogy megkapta a csomagomat. Többek között ebben van a két Sallustius ára is, érmében. Franz azt mondta az embereimnek, hogy igen jól ismeri Önt, és megígérte, hogy néhány napon belül átadja a csomagot.
Nitsch kéziratának példánya miatt annyira aggódom, hogy reszketek. De hát Ön tudja, hogyan kell elküldeni az ilyesmit a határainkon túlra, és le akarom csitítani akaratlan aggodásom.
Örülök mind a jóravaló Dr. Sartori revizorátusnál való alkalmazásának, mind amiatt, hogy Sartori megbízta Önt azzal, hogy recenzeálja Schwartner statisztikáját. Ez világos bizonyítéka annak, hogy Dr. Sartori becsüli Önt, és jót akar Önnek. Előre örülök ennek a recenziónak.
Azt kívánom, hogy menjen el Sopronba, és emiatt ne legyen semmi a leánynevelő intézetéből.
Az Ön Schlötzernek állítandó emlékműve bizonyára csodálatos emlékmű lesz. Csodálkozom a könyvkereskedőinkön, és azt kívánom, hogy sok előfizető támogassa szép szándékát. Bárcsak ne lennénk ennyire lagymatagok!
Szívélyes köszönetem gallicizmus-gyűjteményemhez írt jegyzeteiért. Bátorkodom a barátságára számítva arra kérni, hogy a későbbiekben is gyűjtsön nekem ehhez hasonlóakat. Sokat tanulok belőlük.
Nyugtalansággal várom a hírt, hogy Ön és hites felesége el akarják-e, el tudják-e fogadni a felkérést, hogy Sopronba menjenek. Nagyon óhajtanám, hogy ezt meg tudják, meg akarják tenni, mert sok előnyös dolgot várok ettől az Önöknek.
Most olvasta Sípos Pax et Hymenjét Kultsár lapjaiban. Két nyomdahibát tartalmaz: Okok és fenyegetések, nem tudom, melyik költőietlen korrektor tette ezt a hibát a költeménybe. – Pӑdus helyett Tibris olvasható. Éppen írja Eggenberger, hogy Kézy költeménye 100 f-ba kerülne a budai nyomdában. Tehát Patakon fogjuk kinyomtatni. –
_____________________________

A mai postával kaptam meg a győri református prédikátor úr, Már Péter levelét Fábchichról. Balogh Sándor esperes megígérte neki annak az életrajznak a másolatát, amelyet ő maga, Balogh, dolgozott ki, és meg akarja hirdetni az újságokban. Balogh április 7-ig még nem volt készen vele, Már tehát csak előzetesen írt erről. Levelének ez a tartalma:
Fábchich (József) Kőszegen született szegény szülőktől. Balogh fogja tudni a születése napját. Várható az általa megígért életrajz. Már úgy hiszi, hogy 63 éves volt ([Fábchich] közlése nyomán). Kőszegen és Győrben a jezsuiták közt tanult, akiket csúfolt, és vakítóknak nevezett. Lelkész lett, azonban nem akart plébánossá és hittantanárrá válni. Ehelyett grammatika professzor lett a győri gimnáziumban, és 25 év után egyházjogot, morális- és pasztorálteológiát tanított a győri szemináriumban. 1809-ben a franciák szétlőtték a házát, s így elveszítette a bútorait és a könyvei nagy részét. Decemberben Győrbe ment Sövényházáról − ahol kedvesen elszállásolta pap barátja. Egészsége olyannyira megsínylette az őt ért, egy éve tartó legyengítő változásokat, hogy 1809. december 23-án meghalt, az orvosa, Turner (egy lutheránus, akit a káptalan hiába igyekezett tőle eltávolítani) minden fáradozása ellenére. Ivanics, a pozsonyi antikvárius nagyon olcsón vette meg a kéziratait azzal a kötelezettséggel, hogy kinyomtattatja azokat. A’ dolgok lelkét, kivált a’ vallásban, nem érzette. Világosan, kedvességgel, jó ízléssel írni semmit nem tudott. (Már szavai.) Egészen másnak tetszett, mikor valamiről szóllott, másnak mikor írt. Ezt Már úr azzal magyarázza, hogy idős napjaiban lépett a nyilvánosság elé. Látott ő már sokat: de világosan nem merte kimondani. Sok küzdelmébe került, hogy mást mondjon, mint ami a meggyőződése, ami jámbor és szent, és gyakran fel is hevítette a beszéde tárgya. A viselkedésében egyáltalán nem tett hitbéli különbséget. 1790-ben Rájnis és Fábchich, mint igazi hazafias papok, bajuszt növesztettek, és csak nagy fáradsággal tudták a feljebbvalóik rábírni a két barátot, hogy levágják bajszaikat. A termete karcsú volt, nem túl magas, az arca kellemes fiziognómiájú, a haja gyér, félig ősz, és rövidre nyírt. Ha feloldották volna a cölibátust, az elsők közt házasodott volna. Fábchich azt javasolta, hogy fordítsák le magyarra a Missale Romanumot, és ne latinul olvassák a misét. Lefordította az Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész összest. Pindarosza és Anakreonja 1804-ben jelent meg Győrben. Ha valaki ezeket a klasszikusokat a fordításában olvassa, az ahhoz hasonló, mintha valaki egy szájharmonika játékából következtetne a leggyönyörűbb zenei kompozícióra, amelyet a legügyesebb hangművész ad elő harmonikán. De ez a férfi a nyelvet tanulmányozóknak mégsem jelentéktelen. Itt a képmásához írt scazonom végzetes dunántúli nyelvjárásban, ez a scazon szándékosan tartalmaz túl sok rövid szótagot, hogy megmutassa stílusának oda nem illő elemeit.

Fábchich vala nevöm. Az kilencz Szüzek zordon nicht ű
Cziterát adának énnekem. Ijedéssel fut
Zöngése elől az a’ kire nem hunyorgattak.
De nem fut a’ kit felavatának, és érti,
Hogy nincs tulajdon köcsök (kecsek) hiján, midőn a’ szép
Ifjak’ ’s leányok’ táncza köztt ruzsabúl-font (Fábchich sagte ruzsa statt rózsa)
Koszorúval ugrik-elő Anákreon, ’s rökkent
Szózattal eggyöld (eggyütt) dallja, Kómus és Éván,
A’ ti áldomástokat, és köz örömöket toldja.
Dücsös (Dicső) Hazámnak hív fija! nem egyenlő bájt
Ád mindeneknek Sváda. Kedvelém nyelved’,
Buzogtam én is érte. Nevemet áldd, tisztöld.

_____________________________

Fábchich muzikális volt és nagyon szívesen látott vendég kellemes társaságokban, vidám lakomákon. Őszinte tiszteletet és tisztességes megemlékezést érdemel.
Szirmay Antal udvari tanácsos írása keserűséggel tölt el. Írtam neki a napokban egy három ív hosszú latin levelet, amelyben felfedtem tévedéseit. Az a férfi kritikátlan. Ezenfelül sok hazugságot megenged magának, mert ezek segíthetik. Óvatos voltam, és nem mondtam neki semmi olyat, ami kellemetlenséget okozhatna nekem. Többek között azt mondja: úgy vettem észre, hogy Martinovics teljességgel műveletlen ember volt, és néhány sorral később rendkívüli tehetséggel bírt. Azt meséli, hogy 7 nyelven beszélt tökéletesen Martinovics, anélkül, hogy megemlítené a keleti nyelvekben és a görögben való jártasságát. Továbbá, Martinovics állítólag azt mesélte neki, hogy hogy nem is Martinovicsnak hívják, hanem de Martini-nek, hogy ezáltal De Martini tanácsos híres művét saját magának tulajdoníthassa. Felhívtam a figyelmét, hogy az olvasót ez félreviheti, és az gondolhatja, hogy Martinovics olyan embernek nézte őt, akit rá lehet szedni. Éljen boldogul!