MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
LVIII.
A Pillangóhoz.
HAMAR-KÖVETJE a’ Tavasznak,
Hímes Pillangó, idvez légy!
Még nincs rózsa; ’s te a’kopasznak
Mégis csókolására mégy?

Miért szállsz ama’ puszpángokra?
Hiszen nem a’ víg Kikelet
Adott még új kantust azokra;
Át-zőldellik ők a’ telet.

Menj inkább a’ setét rögökbe,
Állhatatlan selyem-madár!
És súgd az ő dugúltt fülökbe,
Hogy élet és tavasz van már.

Lát’d még a’ főldben szúnyókálnak
A’ Flóra’ gyenge szűzei,
’S a’ Napra félve kandikálnak
A’ csirák’ nedves szemei.

Nézd csak, az orgonák’ tövébe’
Melly kellő szagok lengenek;
Menj, fuss a’ szellők’ ellenébe.
Tán a’ Violák fejlenek. –

Eredj, ’s egy hosszú csókkal szídd ki
Zefir elől illatjait,
És szárnyad’ zörgésével hídd-ki
A’ Napra kisded húgait....

Mit? Violákról violákra
Osztod te, csélcsap, csókodat?
Be boldog vagy, hogy egy virágra
Nem kötöd indúlatodat!

De én csak egy Rózsát szerettem;
Ah! csak egy bírta szívemet.
’S miolta már ezt elvesztettem,
Örök tél dúlja létemet.

Az én lelkem is hajdanában,
Mint te, vídám ’s eleven volt;
Míg ifjúságom’ tavasszában
A’ virágzó LILLA bájolt:

De most lomha, ’s hernyó’ módjára
Mászkál a’ fanyar bánaton,
És a’ mások’ múlatságára
Magának vers-koporsót fon. – –

Ah! szárnyad eszembe juttatja
Psychét, ’s az ő bánatjait,
És a’ Psyche’ gyötrő bánatja
Tulajdon Lelkem’ kínjait.

Ő is Ámor’ arany várában
Egykor édes nektárral élt,
És a’ Grátziák’ rózsássában
Kedvet ’s örök tavaszt reméllt:

De egy bűbájos hang’ neszére
E’ víg Scénák eltűntenek,
’S az ő halálos gyötrésére
Ég, főld, mind felesküdtenek. –

Óh, mikor lesz, hogy bús kínjában
Letöltöm hernyó-éltemet,
És szemfedelem’ púpájában
Kialszom szenvedésemet?

Mikor lesz, hogy Lelkem letévén
A’ testnek gyarló kérgeit,
’S angyali pillangóvá lévén,
Lássa Olimpus’ kertjeit,

Hol őtet egyik vígasságból
Másikba új szárnyak vigyék,
Hogy a’ Sphaerákban nőtt rózsákból
Örök ifjúságot igyék?