1.
Hamar követje a’ Tavasznak
Hímes Pillangó idvez légy!
Még nints Rózsa, ’s te a’ kopasznak
Még is tsókolására mégy?
Miért szállsz ama’ puszpángokra?
Hiszen nem a’ víg Kikelet
Adott még új kantust azokra,
Át zöldellik ők a’ telet.
2.
Menj inkább a’ setét rögökbe,
Állhatatlan selyem Madár!
És súgd az ő dugúltt fülökbe
Hogy élet és tavasz van már.
Látd még a’ főldben szunyókálnak
A’ Flóra gyenge Szűzei,
’S a’ napra félve kandikálnak
A’ tsirák nedves szemei.
3.
Nézd, nézd! az orgonák’ tövébe
Mi szép szagok lehellenek;
Mennj, fuss a’ szellők’ ellenébe,
Tán a’ violák fejlenek.
Eredj, ’s egy hoszszú tsókkal szívd ki
Zefir elől illatjait,
És szárnyad’ zörgésével hívd ki
A’ napra kisded húgait...
4.
Mit? Violákról violákra
Osztod te, tséltsap! tsókodat:
Be’ bóldog vagy, hogy egy virágra
Nem kötöd indúlatodat!
De én tsak egy rózsát szerettem,
Ah! tsak egy bírta szívemet;
’S miólta már ezt elvesztettem
Örök tél dúlja létemet.
5.
Az én Lelkem is hajdanában,
Mint te, vídám ’s eleven vólt,
Míg ifjúságom’ tavaszszában
A’ virágzó LILLA bájolt;
De most lomha; ’s hernyó módjára
Mászkál a’ fanyar bánaton,
És a’ mások’ múlatságára
Magának vers-koporsót fon.
6.
Ah! szárnyad eszembe juttatja
Psychét, ’s az ő bánatjait,
’S a’ Psyché gyötrelmes bánatja
Tulajdon Lelkem’ kínjait.
Ő is Ámor’ arany várában
Egykor édes nektárral élt,
És a’ Grátziák’ rózsássában
Kedvet
*
Kedves Sh., em.
’s örök tavaszt reméllt.
7.
De egy bűbájos hang’ neszére
E’ víg Scénák eltűntenek,
’S az ő halálos gyötrésére
Ég, föld, mind felesküdtenek. –
Óh! mikor lesz, hogy bús kínjában
Letöltöm hernyó-éltemet,
És szemfedelem’ púpájában
Kialszom szenvedésemet?
8.
Mikor lesz, hogy Lelkem letévén
A’ testnek gyarló kérgeit,
’S angyali pillangóvá lévén
Járja Olympus’ kertjeit,
Hol őtet eggyik vígasságból
Másikba új szárnyak vigyék,
’S a’ Tsillagokba nőtt rózsákból
Örök ifjúságot igyék?