MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
I.
A’ PILLANGÓHOZ,
EGY ÓDA.

(Lásd: LILLA, IIIdik Könyv. LVIIdik Óda. – Kassán. 1803.)
A’ Muzsikáját készítette Heyden Úr.
_______. ______

II.
A’ SZEMREHÁNYÁS,
EGY DAL.
(Lásd: LILLA; vagy, Az érzékeny Dalok. IIIdik Könyv. XLdik Dal.)
A’ Muzsikáját készítette Stípa Ur.
_______________

SZERZETTE
CSOKONAY VITÉZ MIHÁLY.
_________________

Bétsben, 1803.
Pichler Antal betűivel
MÉLTÓSÁGOS
TISZA LÁSZLÓNÉ,
SZÜLETETT GRÓF SZÉKI
TELEKY
ASZSZONYNAK, Ő NAGYSÁGÁNAK
MINT A’ MUZSIKÁK KÜLÖNÖS KEDVELŐJÉNEK
AJÁNLJA MÉLY TISZTELETTEL.
A’ SZERZŐ.



A’ PILLANGÓHOZ.
1.
Hamar követje a’ Tavasznak
Hímes Pillangó idvez légy!
Még nints Rózsa, ’s te a’ kopasznak
Még is tsókolására mégy?
Miért szállsz ama’ puszpángokra?
Hiszen nem a’ víg Kikelet
Adott még új kantust azokra,
Át zöldellik ők a’ telet.

2.
Menj inkább a’ setét rögökbe,
Állhatatlan selyem Madár!
És súgd az ő dugúltt fülökbe
Hogy élet és tavasz van már.
Látd még a’ főldben szunyókálnak
A’ Flóra gyenge Szűzei,
’S a’ napra félve kandikálnak
A’ tsirák nedves szemei.

3.
Nézd, nézd! az orgonák’ tövébe
Mi szép szagok lehellenek;
Mennj, fuss a’ szellők’ ellenébe,
Tán a’ violák fejlenek.
Eredj, ’s egy hoszszú tsókkal szívd ki
Zefir elől illatjait,
És szárnyad’ zörgésével hívd ki
A’ napra kisded húgait...

4.
Mit? Violákról violákra
Osztod te, tséltsap! tsókodat:
Be’ bóldog vagy, hogy egy virágra
Nem kötöd indúlatodat!
De én tsak egy rózsát szerettem,
Ah! tsak egy bírta szívemet;
’S miólta már ezt elvesztettem
Örök tél dúlja létemet.

5.
Az én Lelkem is hajdanában,
Mint te, vídám ’s eleven vólt,
Míg ifjúságom’ tavaszszában
A’ virágzó LILLA bájolt;
De most lomha; ’s hernyó módjára
Mászkál a’ fanyar bánaton,
És a’ mások’ múlatságára
Magának vers-koporsót fon.

6.
Ah! szárnyad eszembe juttatja
Psychét, ’s az ő bánatjait,
’S a’ Psyché gyötrelmes bánatja
Tulajdon Lelkem’ kínjait.
Ő is Ámor’ arany várában
Egykor édes nektárral élt,
És a’ Grátziák’ rózsássában
Kedvet*
Kedves Sh., em.
’s örök tavaszt reméllt.

7.
De egy bűbájos hang’ neszére
E’ víg Scénák eltűntenek,
’S az ő halálos gyötrésére
Ég, föld, mind felesküdtenek. –
Óh! mikor lesz, hogy bús kínjában
Letöltöm hernyó-éltemet,
És szemfedelem’ púpájában
Kialszom szenvedésemet?

8.
Mikor lesz, hogy Lelkem letévén
A’ testnek gyarló kérgeit,
’S angyali pillangóvá lévén
Járja Olympus’ kertjeit,
Hol őtet eggyik vígasságból
Másikba új szárnyak vigyék,
’S a’ Tsillagokba nőtt rózsákból
Örök ifjúságot igyék?


[kotta]

Szemrehányás.
Lyánka! míg ingó kegyelmed
Tiszta szívemhez hajolt,
’S alva tartott szép szerelmed:
Boldogabb nálam ki volt?
Jaj de bezzeg elfutának
Régi kedves napjaim,
Búra, bajra változának
Bíztató szép álmaim.

Érzem: a’ leányi elme
Nyári árnyékként kereng,
Hogyha más Nyalánk’ szerelme,
Mint Zefír körűlte leng.
Néked is, szép Rózsaszálam,
Szád ’s szemed tagadja bár,
Kedvesebb kezd lenni nálam
Eggy enyelgő Lepke már.

Karja könnyű, csókja édes
Ah, ne hidgy, bizony megejt,
Máshoz áll el a’ negédes
Öszvecsúfol, ’s elfelejt.
Én pedig mintsem szavamban
Tégedet csúfoljalak;
Szánlak inkább és magamban
Megbocsátok, Gyöngyalak!


III.
A’ REMÉNYHEZ,
ÓDA.
(Lásd LILLA, IIIdik Könyv, LVIIIdik Óda, Kassán. 1803.)
SZERZETTE
CSOKONAY VITÉZ MIHÁLY.
A’ MUZSIKÁJÁT KÉSZÍTETTE
KOSSOVITS UR.
BÉTSBEN, 1803.
A Reményhez.

I.
Főldiekkel játszó
Égi Tünemény,
Istenségnek látszó,
Tsalfa, vak Remény!
Kit teremt magának,
A’ boldogtalan,
’S mint Védangyalának
Bókol úntalan!
Sima száddal mit ketsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért tsepegtetsz
Még most is belém?
Tsak maradj magadnak:
Bíztatóm valál,
Hittem szép szavadnak;
Még is megtsalál.

2.
Kertem nártzisokkal
Végig űltetéd,
Tsörgő patakokkal
Fáim’ éltetéd.
Rám ezer virággal
Szórtad a’ tavaszt,
’S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a’ fürge Méh,
Repkedtek a’ friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy hijját esmértem
Örömimnek még:
LILLA’ szívét kértem –
’S megadá az Ég.

3.
Jaj de friss rózsáim
Elhervadtanak,
Forrásim, zöld fáim
Kiszáradtanak.
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált,
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! tsak LILLÁT hagytad vólna
Tsak magát nékem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja köztt a’ búkat
Elfelejteném,
A’ gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném!

4.
Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet,
Mert ez a’ keménység
Úgy is eltemet.
Érzem: e’ kétségbe
Voltt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a’ rét hímetlen,
A’ mező kisűlt,
A’ zengő liget kietlen,
A’ Nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! LILLÁK!
Isten véletek!!!


[kotta]