Ah szivemnek elsö tárgya! mit tékozlod véredet?
Pirame! el hagyod árvaságra hivedet?
Mit fonnyasztod dühös kézzel most virágzó éltedet?
Kegyetlen! illy hamar végzed el hivségedet?
Jaj melly gyászos lett szerelmünk,
melly siralmas szövetségünk!
elsö lángod, lett halálod,
oda minden örömünk.
Ah édesbek voltak hajdan falra tüzött tsokjaid,
mint halál töre közt vállamra szött karjaid:
kedvessebbek fogoly szivbül titkon küldött nyilaid,
mint reám
* ream [em.]
hasztalan most ki derült ajakid.
Itt az erdő koporsonknak helye lett,
s nem nyoszolyánknak,
a szederfa cyprusfája
lett siralmas halmunknak.
Zenghettek már szerentsétlen szivemnek böv jajjai!
Piramus haldoklik, hidegednek tagjai.
Indulhattok könyveimnek keserves ár-vizei;
ajaki hervadnak, rejtekeznek szemei.
Ah hogy éllyek élet nélkül,
hogy legyek hiv hivem nélkül!
Egy nap, egy hel, egy fegyverrel
foszon meg életünktül.