Minekutánna Piramus a Szederfa alatt tulajdon fegyverébe düllött, el érkezvén a fél holt iffiút így szóllitá meg:
Ah szivemnek első tárgya! mit tékozlod véredet?
Pirame! el hagyod árvaságra hivedet?
Mit fonnyasztod dühös kézzel most virágzó éltedet?
Kegyetlen! illy hamar végzed el hivségedet?
Jaj melly gyászos lett szerelmünk,
melly siralmas szövetségünk;
első lángod, lett halálod,
oda minden örömünk.
Ah édesbek voltak hajdan falra tüzött tsokjaid,
1Ovidius emliti, hogy mivel szülöjöknek tilalma miatt egyöve nem jöhettek, a falon által tartottak szerelmes beszideket.
mint halál töre közt vállamra szött karjaid.
Kedvessebbek fogoly szivböl titkon küldött nyilaid,
mint reám hasztalan most ki derült ajakid.
Itt az erdő koporsonknak helye lett,
ʼs nem nyoszolyánknak
a Szederfa cyprusfája
2Cyprusfa a Régieknél szomoruságot jelentett, és a meg holtaknak házok eleibe, vagy koporsójok felébe szokott valaha tétetödni.
lett siralmas halmunknak.
Zenghettek már szerentsétlen szivemnek böv jajjai!
Piramus haldoklik, hidegednek tagjai.
Indúlhattok könyveimnek keserves ár-vizei;
ajaki hervadnak, rejtekeznek szemei.
Ah hogy éllyek élet nélkül;
hogy legyek hiv hivem nélkül:
Egy nap, egy hel, egy fegyverrel
foszszon meg életünktül.