Ki világnak hamis voltát
meg tekinti álnokságát,
meg útállya nyájasságát,
el kerüli hamisságát
könnyen meg veti édesgetését,
meg nem kivánnya mulandó kincsét,
meg nem indúl vigságára,
vigan nevet haragjára.
Mézzel kinál, de mérget nyújt,
öröm mellett haragot gyujt;
méltósága szines ezüst,
nagy pompája oszlik mint füst:
tündér szépsége csak mulandóság,
gyönyörüsége keserü hivság;
csak játékot látz javában,
tsufos álom ö magában.
Ereje csak erötlenség,
vitézsége nagy gyermekség:
Erös vára a kevélység,
kö bástyája röst tündérség.
Hol van Trojának szép urassága?
Carthago várasnak gazdagsága?
Porrá váltak, füstbe mentek,
mindenestül el enyisztek.
Álhatatlan
* Alhatatlan [em.]
tündérsége,
mint forgó szél, a szépsége;
hamar hervad szép ortzája,
fonnyad ma költ fris bimbója:
Nyájas Absolon, Ékes
* Ekes [em.]
Narcissus,
sok gyönge Rosa,szép Hyacintus
midön fimlett földre borúlt
vidám szine hamar el múlt.
Embereknek szivit vonnya
tárházával meg vakittya;
értznek fénnyit kinálgattya,
ha hozzá kapsz visza kapja.
Keresd Croesusnak számtalan kincsét,
visgáld a dúsnak pompás életét;
E világon hevert pinzben,
most már érzi bérét tüzben.
Tudománnyát fitogtattya,
mintha Phoebus volna Attya;
a Musákot hartzra hijja,
elméjével Pindust vijja.
Salamon Királynak okossága,
Tulliusnak mézzel folyt szóllása,
nem lágyitá
* lágyita [em.]
köz gyilkossát,
* gyikossát, [em.]
régen érte vig oráját.
Ravasz Venus szabadságát,
dücsöiti bujjaságát,
édes mérgét nyujtogattya,
ocsmány tüzét gyujtogattya;
De jaj! markában gyönge kard fekszik,
nyájas bokorban rút áspis nyugszik,
ha hozzá
* hozza [em.]
kapsz, meg fertöztet,
ha meg nyugszol benne, el veszt.
Tiszteld tehát Hymeneust
inkább,mintsem gyilkos Venust,
vesd meg világ gazdagságát,
tündér fénnyét, nagy pompáját:
Fellyebb gondolkozz, Egekre tekints,
visgáld, hol nyugszik amaz örök Kincs
Aztat kivánd, gyorsan keresd,
vigyázz, dolgozz, hogy el nyerhesd.