A minap, hogy Flora a varrott virágtúl
meg szigyenittetvén Lycoris újjátúl;
szép illatot adott a kérti ágaknak,
visza ment,’s ezt mondá a tsalárd Rosának.
Meg tsaltál szép Rosa! jól tüzött formáddal
Rosáimat
* Rosaimat [em.]
szépen képzelö ortzáddal;
meg tsaltad szememet eleven szineddel,
kezemet meg tsaltad hamis töviseddel.
Látván, a vart táblán melly szépen állottál
azt véltem hogy Flora kertéböl származtál;
Engedgy meg szép Rosa bal itiletemnek,
mellyel tartottalak kertem veszejének.
Néztem piros szinbe habzó homlokodat,
grádicsonkint emelt leveles ortzádat;
sajnáltam, hogy nyájas képednek tsudája
valaha a napnak lészen áldozattya.
De im! tapasztaltam, hogy nap’ höségétül
semmit sem fél ortzád hervasztó fénnyétül,
nem változik szined a száraz melegtül,
vagy a kertek diszét forráló hidegtül.
Tökédrül azt véltem, hogy gyilkos kezemnek
hamar engedni fog igirt törésemnek;
azomba semmi kéz nem árthat tökédnek
nem vetheti végét senki életednek.
Féltem holt méreggel tellyes tövisidtül
ellenségid ellen készült fegyveridtül,
Fegyverid azomba senkit meg nem sértnek,
ellenségid nem mást, csak szigyent éreznek.
Ki tetzik ezekböl álhatatosságod
kertimbe hallatlan sok tulajdonságod:
vajha virágimnak illy elevenséget
adhatnék élteknek méltó örökséget.
Jöj tehát, szép Rosa! jöj kertem keblébe,
álly szép Virágimnak szines seregébe,
légy örök példája genge ágaimnak,
légy diszes formája kezem múnkáinak.
* múnkáinak [em. Hiányzik a pont.]
Más szült, más nevelt fel, de az én kertemre,
más kéz ápolygatott az én örömemre;
Jöj. Eztet ki mondván Rosát táblájával
le veszi, ’s szépiti kertét prédájával.
* predájával. [em.]
Fémlik már a Rosa Flora kebelébe,
a nagy dicsiretért merül nagy szigyenbe:
még ellenség közt’ is meg marad épségbe,
örömest meg nyugszik Floranak
* Floranak [em.]
kertébe.