Nézd! o Doris! nézd a völgyben,
ama zöldellö térjségben
Pásztor miként vigadoz;
Amor, nézdsze, a kis Amor,
mint jár köztök, és melly bátor,
minden párhoz hogy tzéloz?
Ime! már azt meg sértette,
Nimfájához le-kötötte
a ki amott sohajtoz:
O szegíny! be keservessen
vár egy kintset, kit szeressen
de ez másutt múlatoz.
Dámonra tsak most tsapott nyilt,
már is szive, lásd, hogy meg nyilt,
mint terjednek karjai?
nyujtya testét füves ágyra
álmot kíván illy bajára,
ásitoznak ajaki.
Mopsus éppen új társával
beszidben volt, hogy nyilával
meggyújtotta szerelmét;
de már halgat, ʼs búnak indúl,
gondolkozván fortélyokrúl,
mint lopja meg kedvessét.
Alig köpvén már mellyén túl
Dafnis, szive aszállyátúl
az Egekre tekinget;
Kloris Aszszony szép jegyessét
maga mellé vette kintsét
a vizen túl legelget.
Nézd, amaz hogy iszsza nyálát!
Mennyünk Doris! mert ha meg lát
a kis Amor, ránk nyilaz:
Akkor, hidd el, a mit láttál,
most másokban tapasztaltál,
mind énbennem lesz igaz.