Izmos karunkbúl el fog előbb eme’
férjfi erőnk mind sínleni, hogysem
Tégedet édes Anyánk,
Jerúsalem’ várassa! elfelejtünk.
Innyéhez aszván, zengeni megszünik
e’ hangos nyelvünk, mikor egyszer
a’ te dücső nevedet
nem fogja hű dallyával emlegetni.
Még szíveinkben verni fog életünk,
drága Hazánk!
* <Áh! édes Földünk!> / drága Hazánk!
legfőbb öröminknek
elseje csak Te leszel!
<Bosszúdnak ostorára bízzuk, Isten>
* [A strófa 4. sora kihúzva, de helyette nem adott meg más szövegváltozatot Verseghy.]
Esaunak ágát, kik szilaj Édomot
lakják. Haj! be gonosz dühödéssel
fútta fel e’ fene nép
fok tornyainknak mérges ostromára
a’ kül seregnek ránk rohanó tüzét!
Pusztítsd el, mondá, gyökerestűl
irtsd ki! Taszítsd le kevély
falának ormait repedtt tövéhez!
De a’ te sorsod, hisszük az ég’ Urát!
nem lessz, óh Babilon! ragyogóbb, mint
ügytelen Israelé.
drága, Szerencsés!
* <Hamvadba dűlsz, mint mink!> / <Hamvadba dűlsz, mint szent Honunk!> drága, Szerencsés!
ki bajnokidnak visszafizetheti
a’ kölcsönt, melly minket alázó
rabkötelekkel igáz!
Honboldogító híres embereknek
díszes nevével tiszteli a’ világ
mindazokot hajdan, kik imént lett
magzatidot, ragadó
vadfaj gyanánt, a’ szirt’ hegyébe csapják.