A |
B |
1820 B |
|---|---|---|
Itt üldöglek kéjfolyadéki között
a’ csüggedésig bájoló örömnek,
mellyel az agg bútúl irtózó emberi szívet
megrészegíti a’ világ.
Itt üldögélek dúzs palotáiban
e’ képtelen nagy rabszigetnek
| Izmos karunkbúl el fog előbb eme’
férjfi erőnk mind sínleni, hogysem
Tégedet édes Anyánk,
Jerúsalem’ várassa! elfelejtünk.
Innyéhez aszván, zengeni megszünik
e’ hangos nyelvünk, mikor egyszer
a’ te dücső nevedet
nem fogja hű dallyával emlegetni.
Még szíveinkben verni fog életünk,
drága Hazánk! legfőbb öröminknek
elseje csak Te leszel!
<Bosszúdnak ostorára bízzuk, Isten>
Esaunak ágát, kik szilaj Édomot
lakják. Haj! be gonosz dühödéssel
fútta fel e’ fene nép
fok tornyainknak mérges ostromára
a’ kül seregnek ránk rohanó tüzét!
Pusztítsd el, mondá, gyökerestűl
irtsd ki! Taszítsd le kevély
falának ormait repedtt tövéhez!
De a’ te sorsod, hisszük az ég’ Urát!
nem lessz, óh Babilon! ragyogóbb, mint
ügytelen Israelé.
drága, Szerencsés!
ki bajnokidnak visszafizetheti
a’ kölcsönt, melly minket alázó
rabkötelekkel igáz!
Honboldogító híres embereknek
díszes nevével tiszteli a’ világ
mindazokot hajdan, kik imént lett
magzatidot, ragadó
vadfaj gyanánt, a’ szirt’ hegyébe csapják.
| Ott üldögéltünk dúzs diadalmainn
gőgösen örvendő Babilonnak
büszke folyói felett,
’s hazánk’ Sionnyát sírva emlegettük.
Némán lebegtek musika eszközink
a’ fűzfák’ bogainn: az örömnek
ünnepi hangjaival
nem férhetett meg gyássza bús ügyünknek.
Kik szép honunkbúl messze ragadtanak
a’ sanyarú rabságra, karunktúl
Istenes énekeket
kívántak ollykor, mellyeket Sionnak
bérczénn daloltunk bús esetünk előtt.
Áh! ne reméllyétek, felelők mink,
hogy jövevény hegyeken
nagy Istenünknek énekit dalollyuk!
Izmos karunkbúl el fog előbb eme’
férjfi erőnk mind sínleni, hogysem
Tégedet, édes anyánk!
Jerúsalem’ várassa! elfelejtünk.
Ínnyéhez aszván, zengeni megszünik
e’ hangos nyelvünk, mikor egyszer
a’ te dücső nevedet
nem fogja hű dallyával emlegetni.
Még szíveinkben verni fog életünk,
drága Hazánk! legfőbb öröminknek
elseje csak Te leszel!
Bosszúdnak ostorára bízzuk, Isten!
Esaunak ágát, kik szilaj Édomot
lakják. Haj! be gonosz dühödéssel
fútta fel e’ fene nép
fok tornyainknak mérges ostromára
a’ kül seregnek ránk rohanó tüzét!
Pusztítsd el mondá, gyökerestűl
írtsd ki! taszítsd le kevély
falának ormait repedtt tövéhez!
De a’ te sorsod, hisszük az ég’ Urát!
nem lessz, óh Babilon! ragyogóbb, mint
ügytelen Israelé.
Hamvadba dűlsz, mint szent honunk! Szerencsés,
ki bajnokidnak visszafizetheti
a’ kölcsönt, melly minket alázó
rabkötelekkel igáz!
Honboldogító híres embereknek
díszes nevével tiszteli a’ világ
mindazokot hajdan, kik imént lett
magzatidot, ragadó
vadfaj gyanánt, a’ szirt’ hegyébe csapják.
|