[… ] Tasso e’ várast [ti. Gázát] ekképen rajzolta remek munkájában:
A’ tenger mellett van Gáza, Pelúsium’ úttyánn,
szinte Judéának szélénn, bekerítve homokbúl
álló rettenetes puszával, mellyet azonkép,
mint a’ tengernek folyadékony habjait a’ vész,
hány, vet az otrombán háborgó fergeteg. Úttyát
a’ jövevény e’ portengernek puszta körében
nem leli meg többé, sem ohajtott partra ki nem jut.
Cant. XVII. Stan. 1.
[…] Jerúsálem’ fekvését így írta le Tasso:
Két szemköztt álló, de külömb nagyságra felötlött
bérczenn, ’s a’ köztök leborúltt tág völgynek ölében
fekszik Jérusalem. Magosabb környékei védik
három tájékát; alacsony dombokra terűlt el
a’ negyedik jéghonnya felé a’ kegytelen éjnek;
ámde magos kőfal még ennek is ójja dühétűl.
Bent a’ várasban van elég víz: itt tavak adnak,
ott források italt, vagy vak kútakba rekesztett
essők: ámde kívül a’ környék puszta, füvetlen,
sem kút, sem csermely nem apolván szirtos aszállyát.
Nyílni mosolygással soha itt nem látni virágot;
nincs fa sehol, melly gallyaival felfogja tepesztő
lángjait a’ napnak; csak hat mérttföldnyire látszik
borzani eggy erdő, éjféli homállyal ijesztvén,
’s búval kínozván, még szélénn ballag, az útast.
Szinte azonn részénn, mellyhez legelőször elérnek
a’ születő napnak ragyogó súgári naponkint,
régi dücsősségű vizeit hempelygeti Jordán.
Esti felén nyönyörögve tolong a’ földközi tenger
a’ szomjú homokonn, melly habjait elnyeli. Arra,
hol Boreás’ urasága csatáz, Szamaría vonul ki,
’s Bethel, melly az arany bornyúnak böcstelen oltárt
állított hajdan. Jézus’ bölcsője viszontag,
Betlehem a’ vészes zápornak nézi tanyáját.
Cant. III. Stanza 55–57.