Bel mocsok nélkűl ragyogó Igaznak,
elhiszem Flaccus! hogy epés nyilakkal
töltt tegez nem kell, mikor aʼ vadaknak
járja lakásit.
Tégedʼ aʼ farkas, noha fegyveretlent
elkerűlt önnkint, mikor aʼ ligetben,
bútalan szivvel Lalagét dalolván,
szerte kerengtél bolyongtál.
Ámde más törvény van az embereknél!
Emberek voltak, kik irígyen engemʼ
Lauraʼ karjábúl idegen helyekre
messze ragadtak.
Űzzön el zordon havasokra sorsom,
hol gyümölcságak soha sem virítnak
ʼs aʼ deres földek beborítva nyögnek
lusta ködökkel;
Űzzön
*<Avvagy> Űzzön
aʼ naptúl kiaszott hegyekre,
hol ruházatlan Feketék tanyáznak;
Laura lessz nékem szeretőm örökké,
Laura barátném!
*Az utolsó két sor: <drága Laurámhoz soha el nem alszik> / <tiszta szerelmem.> Laura lessz nékem szeretőm örökké, / Laura barátném!