Börtönyömʼ ablakjánn szomorú dalolásra fakadván
aʼ zuhogó Innek szőke folyója fëlëtt,
rostélyomra repűlt ëggy jámbor fülmile sokszor,
ʼs vizsga tekintettel rám vetëgette szëmét.
Több jelenése utánn nem tartván sëmmi veszélytűl,
ëggy kiesebb estvén illy nyomozásra fakadt:
Tégëdʼ is úgyë azért zárt eʼ këtrëczbe az embër,
hogy dalolásodnak hangja mulassa fülét?
Engëmët ëggy gyermëk titkos tőrébe kerítvén
két garasért nem rég ëggy öreg úrnak adott.
Étel, ital volt nála elég; maga hozta koronkint
hozzám aʼ lebëgő férgëkët újja között;
ʼs mind csak azért unszolt, ëggy hosszú székre ledőlvén,
hogy bús jajjaimot zëngje fülébe szavam.
Ámde szabadságom drágább volt mindën ëgyébnél,
aʼ mit ez inségben bő keze adni tudott,
ʼs ëgyszër börtönyömönn elegendő résre akadván,
csëndësen elszöktem, még uraságom aludt.
Tégëdʼ is úgyë azért zárt eʼ këtrëczbe az embër,
hogy dalolásodnak hangja mulassa fülét?
Óh nem azért, Madaram! sőt az volt vétkëm előtte,
hogy pözsögő mellyem szent dalolásra hevűlt.
Aʼ mit tőlled ohajt, azt szívbűl gyűlöli bennem;
engëmët itt büntet, tégëdʼ apolni akart.
Boldog egek! hát arravaló tán nállatok, úgymond,
aʼ szabadabb akarat, mëlly nëmëtëkre jutott:
hogy most, aʼ mit előbb gyűlölt, őrűlve szeretvén,
esztelen ellenbűl állyon az embëri szív?