1.
Eltünt aʼ napnak fényessége;
ʼs aʼ bíbor, melly nyugtában ége,
pej szürkűletre változik.
Aʼ hold kiúszik ősz egünkre,
az éj langy álmot hint földünkre,
melly hüs homályba zárkozik.
2.
Jer Dóris! aʼ szomszéd erdőbe,
hol szunnyadékony ágernyőbe
aʼ gerliczék elültenek;
hol csak csörgése aʼ vizeknek,
vagy zájja zeng aʼ zsib szeleknek,
midőn gallyakba ötlenek.
3.
Hadd mondgya ott meg sóhajtásom,
melly szűnhetetlen lángolásom,
azóta hogy megláttalak;
ʼs melly tűrhetetlen csüggedéssel
ohajtom, hogy szent esküvéssel
örökre nőmnek vallyalak.
1Ezen Ének példa gyanánt szolgálhat aʼ Magyar Aglája nevű, új könyvből, melly Eggenberger Urnál találtatik Pesten.