Amott aʼ hegynek zöld tövénn
eggy domb ül aʼ völgyʼ kezdeténn,
ʼs ezenn parányi kis tanyám.
jer, nézd meg Klárikám!
Mellette csörg aʼ friss patak,
mellynél bárányok játszanak.
Nem bő, de nékünk Klárikám!
elég lessz kis tanyám.
Előtte nagy tölgy gallyazik,
hol sok madárszó hangozik.
Körűlte szép gyümölcsös fák
ʼs víg rósa-bokrocskák.
Aʼ nap nem éri ajtaját,
aʼ szél nem rázza oszlopát.
Hő ahhoz vagy hüs át nem fér,
ki kis tanyámba tér.
Aʼ víznél, melly lent folydogál,
eggy fülmilécske sírdogál,
ʼs aʼ szirt felfogván dallyait,
megnyújtya jajjait.
Itt lelvén eddig kedvemet,
magam töltöttem éltemet;
de tiszta szívbűl osztozok,
ha véled lakhatok.
Eʼ kis tanyámban úr vagyok,
napestig bátran vígadok,
ʼs mihelyt az alkony ágyba vet,
az álom rám nevet.
Ha megvisgálod Kedvesem!
tudom, megtetszik rejtekem.
Csak nőʼ hijával van tanyám;
jer, térj be Klárikám.