Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Gondgyaimat szögre akasztván, a’ Bakony’ tövébűl kirándúltam a’ kiesebb mezőre, új erőt gyűjteni, ama’ munkára, mellyre hátralévő egynehány napjaimat szenteltem. Innen midőn eggy hét múlva megmeg visszatértem vadonyomba, cselédem eggy levelet nyújtván jött köszöntésemre; mellynek borítékánn már messzérűl ráösmervén szeretett Hárfásunk keze’ vonásira, még azt fel nem nyitottam^* volt, szívesen őrűltem: de minekutánna elolvastam volna, szinte lehetetlen volt el nem komordnom. Hogy is ne?^* midőn Barátom először hivatalra való candidáltotásomat örvendezőleg jelenti! Meg ne ütközzön ebbéli kinyilatkoztatásomban^* Kedves Uram Bátyám! Én ugyan a’ hivatalviseléstűl, szívemben hordozván amaz igazságot: „non solum nobis nati sumus”, sokáig nem voltam idegen: hanem azt is meg kell vallanom, hogy mióta eggy felszenteltt istentelen ezermester, meg szorgalmatosságomat is írigyelvén, üldözőbe vett, ’s dücsekedés nélkül legyen mondva az Anyaszentegyház, a’ Király ’s a’ Haza iránt szerzett ’s más jámboroktúl megösmertt csekély érdemeimet meghomályosítani, ’s ártatlanságomat hazug költeményekkel alattomosan mocskolni iparkodik, valahol csak módgyát ejtheti –^* nem akarván a’ nyomorúltnak alkalmatosságot szolgáltatni a’ nagyobb nagyobb [!] kárhozatra; még a’ káptalanbéli hivatalokat is kerűlöm: úgymint a’ ki fáradsággal szerzett jó híremet nevemet életemnél nagyobbra becsűlöm; Fejedelmemnek, Fellyebvalóimnak jó vagy rossz vélekedése íránt érzéketlen lenni nem tudok; és ugyanazért inkább magányomban akarok valamit^* tenni embertársaim’ javára ’s szememet, szívemet egyedűl az égre függesztvén, ama’ tündér’ ’s múlékony fényt ’s jutalmat, mellyet a’ világ ád, másoknak engedem. Bene vixit, qui bene latuit. Ebbéli Filozofiám mellett is azonban, ha igaz az, hogy Ürményi Úr Ő Excellentiája csekély személyemet candidátiója által meg böcsűlte, jóllehet annak sükere úgy sem lessz, háladatos emlékezetemben fogom tartani. Annak orűllyön [!] tehát inkább Kedves Uram Bátyám, hogy, mikor hivatalokrúl van szó, nevemet nem hallya.

Második oka elkomorodásomnak a’ Deák Folyó Irás iránt való projectum volt: mert akárhogy simogattya is az Értekezéseinket; bizonyos mindazáltal, hogy az mellékesleg csakugyan azoknak életére törekszik –^* legalább virágzását meg fogja akadályoztatni. Lehetetlen tudni illik, hogy midőn amazt majd Püspökjeink ’s Káptalannyaink eggyesített erővel emelik, a’ magára hagyott Bakonyi szülemény^* semmiségébe vissza ne essen, ammint azt az Olvasók csekély számábúl, ’s ezeknek ösmeretes oszlékonyságábúl, állhatatlanságábúl nem nehéz előre látni: holott bizonyos, hogy a’ Deák Folyó Irás, ha csakugyan a’ Protestansoknak rationalismusra fajúltt gondolkodásokonn akarnak igazítani, czéltalan lessz, minekutánna tudva vagyon, hogy a’ Magyar Protestansok a’ Deák munkákat nem örömest olvassák, hogy azt ne mondgyam: gyűlölik. Erre való nézve Pázmán, Telegdi, Balásfalvi, Veresmarthy, Illyés ’s a’ t. mind Magyarúl írtak volt azoknak feljózanítására.^* Azonban legyen úgy, ammint a’ hatalmasabbak akarják! Mink jó szándékunkban a’ világnak minden dücsősségénél édesebb jutalmat találunk. Nem sokára a’ negyedik kötetnek nyomtatását kezdetem, melly Kedves Uram Bátyámnak is eggy műdarabocskájáért esdeklik. –

De még eggy nagy kérdés vagyon hátra, az tudni illik: ha nem volnaë kedve Kedves Uram Bátyámnak pro 13ia Junii hozzánk kirándúlni; de^* hogy eggy két nappal előbb itt legyen? Azonn a’ naponn tudni illik Tiszt. Hőgyészi Volt Paulínus a’ Secunditiáját fogja Zirczenn tartani. Uram Bátyámnak elhatározásátúl ’s kinyilatkoztatásátúl függ, hogy azon üdőre elküldgyemë vagy se^* Budára a’ kocsimat. Elvárván böcsös levelét, ezerszer csókolom ’s maradok