Valahára módot ejthettem benne, hogy köszönettel foglalt adósságomat, melly felől két holnapok’ el forgása alatt, valahányszor a’ piroson fényeskedő Nap’ leg kisebb sugára derűlt ki, igíretet tettem vala, le fizessem: Jól lehet vakmerőségnek állitom esméretlenképp Fő Tiszt. Úrnak illő tiszteletét nevelő Lantomat mostanában meg zenditteni; de meg vallom az illőség úgy magával vonzását, ’s nem tűrhetem utóbbra édes jó téteménnyének felém kacsintása utánn, nagy érdemmel habzó kegyelmébe nyujtó alázatos ajánlásommal ded köszönetemet. – Továbbá miként omlik szűk kebelemnek el tikkadtt erében ama mennyei Ihlés? és ama szívem’ üregét őrlő szent öröm, melly asztat, Fő. Tiszt. Úr’, Uram Bátyámnál létének, és akkor tájban költ csekély verseim’ leg érdemessebb revisiója alá bocsájtásának meg hallásán, küllőzte, minőképp vidámitott? le rajzolhatatlan. – Tüstént majd nem alélva ragadtam ujjolag csecsemős tollamat több apró munkácskáimnak ki dolgozása és Világ’ Szeme elejbe iktatása végett, hogy így czélomnak bellyebb hatván üregébe, idővel nagyobb előmenetelre képes legyek. Azért most is azon leg drágább tűz özönétűl gyullasztatván: bátorkodok mint esméretlen nagy kegyének hozzám édesgetésére, és így Uram Bátyám’ tiszteletére koholt versezetemnek kegyes színe elejbe bocsájtására; hogy ha talám annak némelly közbe csuszámlott hibákkal való terhét meg másíttani, és újj talált rendbe szerkésztetni méltóztatnék. Mind ezek kűlönös kegye’ által Fő Tiszt. Urnak megtörténvén: ujjonan árasztom alázatos alázatos
*[A szó a kéziratban kétszer egymás után szerepel.]
könyörgésemet, hogy ha futólag által visgált iroványomrúl bizonyossá tenni és azont 20dik októberig nevemmel Veszprémbe (mivel azutánn Bécsbe főbb pállyám’ elkezdésére utasítatok) hozzám czimezni nem terheltetnék. Ezzel különös kegyelmébe és emlékezetébe Fő Tiszt. Úrnak ajánlván magamat elhalok