A’ Fő Tisz. Kánonok Úr támétalan sok dolga miatt írni nem érkezvén, a’ Levélnek írását reám bízta, a’ melly csekélly szolgálatot mind eggyik rész miatt kettős örömmel végbe hajtom, és a’ reám bízott dologban ezennel híven eljárok. Több szíves tudósítások és ígéretek szerint a’ határozott üdőre az alkalmatosság megjelenik, parancsollyon vele kedves Uram Bátyám, a’ mint tetszik, egyedűl arra kérem, hogy minél serényebben, és előbb közöttünk megjelenvén annál előbb és tovább szerencséltessen bennünket tisztes személlyével óhajtott látásával ’s aggott kobzójával. Tek. Sághy Ferencz Úrhoz, a’ kit a’ Kánonok Úr és én szívesen tisztelek, hasonlóképen Eggenberger Pesti Könyvároshoz izennyen tudakozván tőllök, ha nincs e’ valami küldeni valójok a’ Fő Tisz. Kánonok Ur részére.
Kedves Uram Bátyám! Bezzeg éltem szíves utasításával, meghallván tudniillik, hogy a’ kedves Rozina Füredenn tartózkodik, nem sokára kirándultam, az alkalmatosságot, helyet, és üdőt, melly fényes szerencsét igért, szemesen kikimleltem, és tizen egy óra volt az a’ boldog óra, a’ midőn őtet a’ Fő Hertzeg Kiss Asszonnyal sétálgotni láttam másfelé fordultt orczája helyett tisztes járása, deli termete elég bizonyság volt a’ mi elárulta őtet; de részint társának nagy rangja, részint a’ bámészkodó népnek nagy sokasága személyes megszóllításárúl eltiltottak, elkezdettem tehát a’ taplót főzni, és magammal arrúl vetekedni, hogyan ejthetném szerét a’ vele való beszélgetésnek, ’s ime az érzés megelőzvén az elhatározást lábaim sétálni indulnak azon tájra, a’ mellyre őtet andalogni látom, magamhoz térvén úgy tetetem magamat, mintha az ország dolgait forgatnám elmemben, különösen pedig mintha a’ Fő Herczeg Asszonynak förödő helyét ( a’ mellyet már a’ nélkűl is láttam ) kívánnam megszemlélni, hozzá közelgetek, ő megpillantdván engemet álmélkodik, ’s én szívlebegve mosolgok, vége szakadván a’ magunkat illető figurának, a’ kedves Bátyánkrúl, szüleirűl tanácskozunk ’s a. t. Delutánn hasonló szerencsém volt, megsejdétvén tudniillik, hogy mikor menne az említett kedves a’ Fő Herczegecskével sétálni én már útban lévén a’ kocsibúl szinte kirepűltem, magamat hozzá adtam és legalább ëgy egész tellyes órát vele sétálgottam. Boldog órák, szerencsés nap! csak az kár, hogy elmúltál. – De hiszen minden igy jár a’ világonn, nem érdemes tehát, hogy hozzá ragaszkodgyunk. Elgondolhattya micsoda szíves forró tisztelet búzog édes csolkokkal párosítva mindnyájunknak keblében mint kedves Uram Bátyám, mint Osziczkiék iránt. Vegyék szívesen, ’s tarcsák jó emlékezetőkben, a’ ki holtig kiván maradni.
Weszprémben Aug 1. 1821.