Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

A’ melly nap reggel Igen Tiszt. Györke Úr levelemmel Budárúl elment, az nap dél utánn kezemhez vettem Főtiszt. Úrnak első levelét, mellyben bölcs vélekedését velem a’ fordítandó Szent Könyvek iránt közleni méltóztatik. Ezért valamint barátságos útasításáért is a’ könyvekhez, mellyeknek e’ munkára jó hasznát vetehetem, szívesen köszönöm és nagy adóssa maradok Főtiszt. Úrnak. Második levelében olvasván, hogy hozzánk magát Kedves B. U. az idénn meg nem alázhattya, mindnyájan elszomorodtunk. Azonban mit van mit tennünk, mikor illy fontos akadályok örömünknek úttyát elállyák. Talán a’ jövő esztendő jobban kedvez majd ebben is kicsiny ugyan, de Főtiszt. Úrhoz való tiszteletében felérhetetlenűl nagy Házunknak.

Így lévén a’ dolog, ha én K. Barátom Uramot itt nem láthatom, nem ölelhetem, azokkal, a’ miket azóta, hogy eggyütt voltunk, szívemben forraltam, vagy a’ köz jónak előmozdítására^* cselekedtem, meg nem ösmerkedhetem, lehetetlen valóban, hogy barátságosan ajánlott Plánumát háladatos szívvel el ne fogadgyam. Hisz én egészen ellankadnék munkáimban, ha Kedves Barátom Uramtúl új tüzet nem hoznék magamnak. A’ kocsit tehát 3dik Augustusra elvárom. Levelében Főtisztelendő Úrnak e’ szavak: 8dikánn Fő Pásztorunknak emlékezetére eggy szomorú Dalot pengethessen vallyon nem azt teszikë, hogy e’ napra eggy Magyar Ódácskát készítsek? Ha azt teszik, kérem Főtiszt. Urat,^* írjon fel nekem eggy kis skeletont, eggy két fő dátumot az öregebb Uraknak helyben hagyása szerint, kiknek kezét csókolom,^* hogy bizodalmasabban és így könnyebben is dolgozhassak. Hallom, hogy a’ Boldogúltt Úrnak búcsúzása a’ Káptalantúl és a’ Papságtúl szívreható volt: nem adhatna ez eggy két poézisbéli szikrára okot, alkalmatosságot?

Sághy azon órában, hogy tegnap a’ levelet vettem, önnkint hozzám jött, és azt üzeni, hogy Főtiszt. Úrnak akarattyát mindenben tellyesíteni fogja.^*

A’ mi szegény Marisunk a’ minapi lábbadása utánn olly hosszas betegségbe esett, hogy még most is fekszik. Negyedik hete már, hogy nyavalyog. Veszedelemben volt szegény, de^* ma harmadik napja, hogy megint jól érzi magát.

Ki nem mondhatom, mint örűlök, hogy szerencsém lessz, az Isten’ kegyelmébűl ’s Főtiszt. Úrnak jóvoltábúl, Kedves Barátom Uramot predikállani látni és hallani. De arra kérem, hogy a’ predikátio utánn hátra maradandó másfel napot nekem szentellye, mert én egynehány zsákkal viszek közleni valót.

Ossitzkyék tiszteletek mellett csókollyák Főtiszt. Úrnak kezét. Maris nagyon ohajtya, hogy Füreden az édes és valóban jó leánnyával Rósikával Főtisztelendő Úr szóllhatna. Rósi lehetetlen, hogy a’ gyermekektűl elmehessen: de sokkal félénkebb is, hogy sem Ked. Barátom Uramnak tiszteletére^* megjelenni merészellyen. Ha talán Főtiszt. Úr a’ Herczeghez vagy legalább Füredre a’ nélkűl is elmenne, a’ Főherczegi Gyermekeknek szobájábúl Ossitzky név alatt könnyű volna kihivatni, és édes Annyának gyógyúlásárúl neki^* eggy kis örömet vinni. Igen Tisz. Fliszár Professor Urat válassza K. B. U. Kalaúznak.^* Juliusnak végével a’ Palatinus Füredrűl mindenestűl haza jön eggykét napra és innen Bécsbe megy.

Hogy a’ Megyéknek Egyházi Gyűlései már ki vannak hírdetve, bizonyos jele, hogy esztendőre a’ Synodus csak meglessz még is. A’ rám bízott könyvnek^* megrostálását eggy vagy két hét múlva már elvégzem; mert sürgetik. Hihető, hogy a’ Gyűlésben^* az Uniórúl is lessz^* szó, mellyre e’ könyvecske czéloz. A’ Fordító sok helyenn még erősebben kikel a’ Protestansok ellen, mint az Originális; és én ezt szenvedni nem akarván, ezeket írtam a’ Prímásnak: (de köztünk maradgyon a’ szó!)

Sunt quidem in ipso Originali hic et illic expressiones, utut verissimae, satis tamen acerbae. Verum hac versori, dummodo fidelis sit, vitio verti nunquam possunt, atque a’ Protestantibus in Regno nostro degentibus eo facilius dissimulantur, quod in Originali sermo de exteris sit. Longe alium effectum producerent similes versoris aggressiones nostris Protestantibus intentatae, quos amabiliter conciliare satius esse judico, quum ad sententiam vi vel etiam opitulante convictione, – quae sine animi dolore et sine sanguinis renitentia evenire vix unquam solet, – pertrahere velle. Dignetur Celsitudo Vestra pro Benigno-Paterna sua Liberalitate, aeque bonique consulere, quod humillimam opinionem meam isthic depromere praesumam: unionem nostrorum Protestantium cum Catholicis longo feliciores progressus nancisci posse, si animi, amore cum nimis Patriae, aut vinculo particularium etiam cognationum alioquin juncti, concilientur, quam si mentes, quae in tot sententias abire amant, quot capitibus insumo, adminiculo convictionis acietentur.

Ölelem, csókolom etc.