Ama’ Gyönyörű fordíttásban meg küldött műdarabocskából ösmerem én csak Tunissiást, noha egyébb aránt látnom szerencsém volt, de az olvasásra üdőm nem. – Csak a’ Weszprimi forrásokból iddogálván, ’s Pindustól távúl esvén, a’ költői Titkokba avatva nem vagyok, ’s ennél fogva a’ Méltóságos Szerzőnek műdarabocskájában elő adott rajzolvánnyárol, itéletemet költői tekéntetben, ön magamnak tartom, ’s inkább a’ többi kérdéseket kívánom érinteni.
Minthogy e’ folyóírásban eredeti képzete szerint csak a’ Szent, és az Egyházi Poësis foglalhat helyet, a’ Tunissiásrúl való Értekezés, hanem ha bővebb példa képen hozattatik egyedűl fel, a’ Szerző életének le írásában jelenhetne leg alkalmasabban meg. Egyébb ágaiba a’ Poëticának mint follyon be a’ keresztény religio? Ugy vélem a’ Lelki pásztoroknak mint ollyanoknak hasznára nem tartozik, ’s pedig Uram Bátyám nem kétlem e’ pontból vizsgálódnék. A’ mi tovább magát a’ tárgyat közelebbről illeti hogy hosszas ne legyek[.]
Mig csak a’ képekről vagyon a’ szó, ha Szent is a’ költő, a’ vagy keresztény, azokban a’ repkedő elmének, kivált ha még teremtő is, sok szabad, hogy az érzékenittése mellett a’ dolognak, a’ fellengzők által lepje, ’s mint egy Szent borzadás közben ragadja tárgyához a’ szívet, innét annyi mérész képek a’ Sz. költőknél, kivált Ezekielnél, és Habakuknál, hogy Moysest, Ióbot, ’s az Apostolypticust ne említsem; valamint szinte personificatiokat se, mellyel tele vannak mind a Szent, mind pedig egyébb Poëták. De – máskép van a’ dolog a’ vítatásokkal, vagy csak a’ puszta állításokkal is, mellyek ha az orthodoxiának ellenébe ütnek, nem Catholicus tollra valók, ’s még azzal se menthetők hogy Tudósoknak írattak, mert a’ gyengébbek se akarnák magukat a’ tudatlanság’ béllyegénél fogva az illyes Darabok’ olvasásától el rezzenteni. – A’ Világ tapasztalásától vissza lépnünk üdőtlen volna. – A’ leg régíbb költőknek nem kétlem, valamint Homerusnak is Epopojáik csak Mythusokkal kénálkoztak, de igen hamar, a’ Csalóka titkos érzésnél fogva Theologiára változván, magára a’ józan ész’ maximáira akkora homályt borítottak, hogy azt Krisztusig a’ leg józanabb Filosofusoknak egész tábora is csak szürkületre se bírhatná.
Tünhetnek tehát békémmel elő Canna; Rubicon, Catalon, Marathon. Leuctra, Arbéla, ’s több effélék Vezéri az öket seregesen követő Vitézek’ lelkeikkel, – társalkodhatnak velünk Historiai képeikben, – tanácsollyanak – villongjanak – maradjon a’ föld közepi üreg – álljon Hádesek – népesíttessék az érzéshaladó Tér– . Sőt ha úgy tetszik, (a’ miről ugyan e’ kinyilatkoztatás halgat, de a’ Philosophia, a’ szakadatlanúl egymásba csatlott testi világban nyilvánságos példáját látvan a’ lelkekre nézve se ellenez) allíttassanak elő, annak félelme nélkűl hogy léleklátóknak tartassunk az emberi lelket Gradicsonként haladó lelkek szinte az angyali karokig; ha mind ezek, ’s illyenek czélarányos tollból folynak, kitelik az igen magaszt, ’s alacsonyt ölelő üreg – talpra álla a’ gépelyezet – ’s a’ túdos’bakban érzékeny öröm serkedez, a’ közép rendben pedig, a’ pór nép számba se jöhetvén, leg fellyebb eggy bájoló ámúlás keletkezik.
De bezzeg az állíttások, mellyek eránt Uram Batyám noha a’ Fő Poëták sorában tündöklik, levelében bölcsen értekezik. Ezek mondám a’ mint a’ Mélt. Szerző Műdarabocskájában ki jelentetnek, leg alább az én ítéletem szerént se a’ gépelyezethez nem tartoznak, se a’ Poëzis Országába való könnyebb átt ereszkedest nem segittik; a’ mi pedig több az orthodoxiába való csapástól nem mentethetnek eléggé.
1o Azzal ugyan keveset gondolok ha a’ Mélt. Szerző a’ Zsidó Poëták gondolkodása szerént minden meg holtak lelkeit Krisztus feltámadásáig azon eggy Zsidó Hádesekbe seregelteti is öszve, tsak a’
*a|’|<z>
különös itiletben el határozott sorsukat ne változtassa.
2o Azon lelkeknek kiszabadulásárol, kiknek a’ végső veszély ki vagyon szabva, állítólag szollani az orthodoxia nem engedi, mert azon kívűl hogy ezen állittás maga magat le rontya, se az Isten változhatatlanságával se a’
*a’ <vála>
Sz. Lukácsnál emlitett le ronthatatlan választék fallal meg nem eggyentethető, sem pedig a’ hitnek azon nyilvánságos tanittásával, hogy ez élet utánn tsak a’ fizetésnek, nem pedig a’ javúlhatásnak vagyon helye, bár melly elmésen fejezze is ki a’ Mélt. Szerző e pontban annak uttyát és modgyát. Ha pedig az elesett Angyalokról szóllunk, az ezek szabadulhatásáról való allitás, minden kétség kivűl az Origenismussal rokony taníttás. A’ mi e’ pontban az orthodoxia sérelme nélkűl mondhatunk. Az: ha az utolsó ítélet napja utánn nekik kiszabott végveszélyt,
non ad pœnam damniri a’ mit már szenvednek, hanem
ad pœnam in completam in perpetuum subtinendam
*
in<…> |completam in perpetuum subtinendam| [Betoldás a sor fölött.]
határozzuk.
3. A’ vétketlen tudatlanság maga kárhozatot nem okoz. Az Úr ezek’ üdvözűlhetése modgyát magának tartotta; nékünk tudni elég, hogy a’ halál pertzenete minden érdemelhetőséget mind jobra, mind balra vég képen el zár.
4. Ha a’ nemátalkodott nemkeresztényeknek erkölcsi rideg cselekedetökről vagyon a’ szó, ki fogja józan ésszel minnyáját kárhozatosnak állíttani? de ha a’ hitet, melly az igazulásnak fundamentuma, vesszük tekéntetbe, minthogy ez az említettekben egyenesen az üdvösség uttya eránt való indifferentiaból ered, kinek füleibe nem zeng Üdvözítőnk’ ama’ mondása: prædicate – – qui non credidire condemnabitus? – Az illyenekben ama’ titkos érzemény, csak a’ gyarló könyörűletességnek, a’ képzelődés országába tartozó szülöttye lehet. Viæ meæ non viæ vestræ nec cogitationis meæ cogitationes vestræ.
Ezekből az az üdvösséges tanúság, hogy a’ műdarabocska úgy a’ mint az Archivba adatott, ’s Uram Bátyámnak bájoló tollával magyarra fordíttatott, noha eggy fellengző elmét árúl el, a’ Mélt. Szerző’ nevének
*Szerző<nek>|’| nevének
szeplője nélkűl az Értekezésekben meg nem jelenhetik. A’ mi pedig a’ Tunissiást illeti, nem kételkedem hogy a’ recensio annak gyöngyeit méltó fényben mutatván, a’ Mélt. Szerzőnek iramlásait vagy magyárázza, vagy illő leplével takargattya, de az igazságtúl távozni soha se fog – azonban soha én rokának berket, – soha agg lantosnak Cottát – – hanem vagyok holtig