Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

A’ Revisióra felküldött írások, Pyrker Pátriárcha biographiája, a’ Franczia versek, mind megérkeztek; sőt az Ékesen szóllásnak folytatását már nyomtatás alá is adtam: illykép Kedves Uram Bátyám a’ terhet nyakárúl lerázván a’ háladatosság’ bilincsét az én szívemre tette, mellyet^* én holtomíg szívesen is viselek. – A’ kereszt. Mythologia iránt, avvagy a’ Tuniziás Szerzőjének Gépelyezete iránt, Kis Fer. Kanonok Urnak vélekedését ide rekesztem; mondottam, hogy az orthodoxiának lessz némű némű kifogása ellene. A’ Recensus Campililiensis még kezemnél vagyon, ’s Kedves Uram Bátyámnak kérésére a’ Bevezetést leiratom, hogy új plánumát az Archivumok haszonvételérűl kidolgozhassa. Én még minek előtte az Egyházi hatalomnak tekíntetérűl elvégeztem volna értekezésemet, szükségesnek találtam, hogy az Egyházi Magyar Literaturának 1820dik esztbeli állapottyát mindgyárt az első kötetben megösmertessem; melly czélbúl a’ következőkbűl gyaníthattya Kedves Uram Bátyám: „Számba számba vévén az^* 1820dik eszt.béli egyházi Magyar könyvgyűjteményemet, azt – a’ sok jeles ’s tudós férjfiakhoz,^* ’s a’ Theologiának öregb, kisebb ágaihoz képest olly csekélynek találtam, hogy ezen esztendőt az Egyházi Magyar Literaturára nézve mind az eredeti, mind a’ fordított munkákbúl, majd nem terméketlennek bátorkodom mondani. E’ terméketlenségnek okát más ám másutt keresse, én leginkább a’ Tudományos Magy.^* Szókönyvnek nem létében találom. A’ mesterséges szavak tudni illik mind ekkorig sem tökélletesen megmagyarítva, sem elhatározva nem lévén, a’ tudós munkálkodás ezer meg ezer bajjal jár, úgy hogy azzal a’ legbuzgóbb ügyekezet is^* sokáig kénytelen küszködni: innen sok derék ’s tudós férjfiú, kétség kivűl a’ sanyarú műbírók szófodorgatásitúl félvén, sem hogy idomatlan készűlettel^* állyon ki a’ tudományoknak virágzó mezejére, inkább a’ tollát leteszi, vagy éppen kezébe^* sem veszi ’s a’ t. – Ezen rajzolatot már a’ Pedagogiáig el is vittem.”^*

Munkálkodásomrúl ekképen számot adván meg meg eggy darabot kell ide iktatnom Voltaire’ munkáibúl, melly Uram Bátyám tolla alá kívánkozik, a’ hűveknek az Úr’ vacsorájához való járúlásárúl. Én úgy gondolkodok, hogy a’ Vallásgúnyolók előtt az illyen auctoritás többet nyom a’ legtudósbb Szent Atyák’ tekínteténél: szükséges tehát, hogy őket tulajdon bálvánnyaiknak oraculumaibúl czáfollyuk, ha szerét tehettyük. „Da erscheinen Männer (gondolom az Egyházi férjfiakat, a’ Szentségosztogatókat érti) deren Ansehen nicht verdächtig ist. Da sind Menschen, welche Gott – bey einer Cerimonie die wahrhaft erhaben ist, bey dem Glanze von Tausend Wachskerzen (kevesebb is elég, mert a’^* falunn sincs annyi) nach einem Tonspiel, welches sie am Fusse eines mit Gold bedeckten Altars bezauberte, – in sich aufnemen. Die Einbildungskraft ist gleichsam unters Joch gebracht, die Seele erweicht und mächtig ergriffen; man athmet kaum, man ist von jedem irdischen Gut entfesselt, man vereinigt sich mit Gott, und Er hat sich mit unserm Fleische und Blute vereinigt. Wer würde es wagen, nach allem diesen ein Verbrechen zu begehen? – Wer könnte es nur^* einmal denken, sündigen zu wollen! Man kann sich unmöglich ein Geheimniss vorstellen, welches die Menschen stärker in den Banden der Tugend erhielte.” A’ festés poétai, úgy vélekedek^* tehát, hogy az^* bátor prosában is mindenkor érzékenyít; a’ bajnoki módra mérsékeltt^* lépés mindazonáltal az erejét neveli; de ezt Uram Bátyámra hagyom. A’ Primás exemplárja még itt van, ’s azt mihelyt hiteles alkalmatosságom akad Uram Bátyámhoz útasítom. Mindnyájoktúl ezer meg ezer áldást ’s tiszteletet a’ szép versekért; tőlem pedig – ki Osziczkieket és Sághy Barátunkat tisztelem – valamennyinél több áldást, tiszteletet, ’s csókokat, mellyekkel vagyok