Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

A’ Pesti Generalis Congregatiónak híre, tudom, már Veszprémbe^* is elment; de azért talán még sem lessz alkalmatlankodás^* e’ tudósításom, mellyel a’ Veszprémi Egyházi Uraknak, az én drága Jóakaróimnak kedveskedek. Ma Ő Excellentiájánál az Egri Érseknél volt szerencsém sok Pap Urakkal ebédelni, kik közűl némellyek a’ Congregátióban jelen voltak, némellyek pedig az előre küldött titkos^* készűleteket tudták, és velem barátságosan, részént még titok gyanánt is, közlötték. Mihelyt Ő Excellentiája a’ Veszpr. Egyh. Értek. 2. részénn átfutott, azonal elküldötte Mélt. Madarassy Püspökhöz, ki az Egri Káptalan’ részérűl lévén a’ Congregatióra deputálva,^* a’ Verbőczi’ Commentariussát ezen Értekezésekbűl éjjel nappal olvasta és magévá tette. A’ melly nap én az^* Értekezéseket az Ersekhez vittem, azon nap Sághy^* is kérésemre elküldötte az Exemplárisokot Koválik Püspökhöz, és Pestre Jankovics Úrnak is. Főtiszt. Belánszky Úr, Váczi Kanonok, a’ ki az előre tartott Deputátiónak Tagja volt, informatiot küldött errűl a’ Pap Urakhoz mind Egerbe, és Kalocsára, mind Fejérvárra és Nagyszombatba, hozzá függesztvén mássát a’ Protestátiónak is,^* mellyet a’ Vácziak írásban magokkal Pestre hozni készűltek, és mindnyájokot megintvén, hogy jussaiknak védelmezésére felfegyverkezzenek. – ^* Ennek következése az volt, hogy a’ Papság’ részérűl titkos informátio ment fel Ő Felségéhez egyenesen a’ Cabinétba azzal a’ kéréssel, hogy a’ Palatinust compromittálandó rendetlenségeknek elejét venni méltóztasson. Hogy ez megtörtént, abból tudgyuk, mivel a’ Palatinus a’ Deputatio által, melly őtet a’ Congregatióba invitálta, azt üzente, hogy igen is meg fog jelenni annyival is bizonyosabban, mivel erre Ő Felségétűl különös missiója és parancsolattya van. Ezen üzenetébűl láthatták volna a’ Protestánsok eggy tekintettel, hány az óra? ha vakok nem voltak volna. Hihető, hogy ugyanezen titkos parancsolat volt az oka, hogy a’ Palatinus még^* a’ Congregatio előtt^* a’ Consiliumnál lévő eggy Consiliáriust és eggy Secretariust megszóllított, hogy a’ Magyar Törvényben járatosak lévén, nyomozzák ki e’ kérdést, és adgyák be neki vélekedéseket írásban.^* Ezek öszveülvén, kinyomozták a’ dolgot úgy ammint kellet, ’s az Egyházi Ertekezésekkel, általlyában szóllván, eggyet értettek. De bezzeg! mit adtak még hozzá? Kötelességnek tartyák ők, úgymond, hogy minekutánna hozzájok^* a’ Palatinus illy bízodalommal víseltetett, ők is vele bizodalmasan szóllyanak. A’ világ, úgymond tovább, régen úgy nézi már a’ Palatinust, mint a’ Calvinistáknak különös pártfogóját; jóllehet őnekik (opiniansoknak) ez iránt semmi meggyőző bizonyságaik sincsenek. A’ szemesebb világ pedig azt láttya, hogy a’ Protestansoknak, kik magokot már mindenütt befúrták, mindenütt praeferentiákra iparkodnak, és most végtére^* olly dolgokat feszegetnek, mellyek a’ Constitutiónak felforgatására czéloznak, egész tendentiájok revolutionális. Nagyon veszedelemesnek tartanák tehát, és a’ Palatinusra nézve nagyon terhes consequentiákkal fenyegetőnek, ha őköt illyes ügyekezeteikben gyámolgatná.

A’ Congregationál számosak voltak mind az ülők, mind az állók, mind a’ Papok, mind a’ világiak. Az ülők köztt három Fő Ispány volt a’ Herczegenn kívűl.^* Mikor e’ kérdés előkerűlt, Fő Tiszt. Belánszky Úr^* vágott a’ dologba igen derekasan; Péchy a’ Cálvinisták’ oszlopa, és Szentkirályi, a’ Palatinúsnak, ammint ott helyben nevezték, a’ Trombitássa, (de inkább csak a’ Calvinistáknak pénzenn fogadott béressének tartom),^* ellene disseráltak, de olly gyáván, hogy kiki csudálkozott rajtok, hogy illy fakardokkal mernek a’ viadalra kiszállani. Erre Madarassy szólott de jure olly tetemesen, olly világosan, hogy a’ sok citáltt törvényekkel, diplomákkal,^* példákkal rakott beszédgyére mindnyájan elhűltek, stupidi facti sunt, ammint a’ Tót Deák egyszer mondta.^* Nosza tehát megfordították a’ fakardosok a’ köpönyeget, és azt akarták vítatni, hogy per non usum elvesztette az al Papság a’ jussát. Erre a’ Palatínus^* elolvastatta az archívumbúl és protocollumbúl az ő parancsolattyára készített extractust, de mellybűl sem az usust, sem a’ non usust nem lehetett kihozni. Erre megmeg Madarassy Püspök ágyúzott ’s minekutánna nyilván azt mondotta, hogy újjával mutathatná meg azokot a’ jelenvalók közűl, kik a’ múltt Restauratiónál a’ Papokot, ki votizálni be akartak menni, eltaszigálták, eligazították, megmutatta végtére részént saját^* hogy még a’ nem usus sem ronthatná meg a’ just,^* részínt saját tudománybúl, részínt a’ Veszprémi Éretkezésbűl hosszas és sükeres beszéddel egészen kímerítette. Most az ellenfél Verbőczinek elcsavarásához folyamodott: Rectores Ecclesiarum! E’ lármát Jankovics Úr a’ Veszprémi Értekezésekbűl^* nem csak lecsillapította, hanem még meg is szégyenítette, írásábúl elolvasván szórúl szóra Heltai Gáspárnak et Compagnie már régi, régi fordítását: és a’ Plébánusok. Én azt tartom, hogy még a’ legvéresebb ütközeteknél is történnek olly nevetséges jelenések, mellyek a’ verekedő katonáknak tüzét^* eggy szempillantásig meghűtik. Itt is Gróf Teleki László, a’ Calvinista superficialis^* Eruditionak portentuma, arra fakadt kínnyában, hogy így tehát a’ Protestans Ministereknek is kell adni arra just, ha nem nemesek is, hogy a’ választásokban részt vehessenek. Erre Madarassy azt felelte röviden, hogy mikor a’ Pápista Papságnak a’ fundamentalis törvény nemességet^* adott, mellyhez e’ jusok hasonlóképen régi törvények által kapcsoltattak, akkor a’ Reformatiónak híre sem volt: lehetetlen tehát, hogy e’ törvény a’ Protestans Ministereket magába foglalhatta volna. Nevetés támadt, melly alatt magok^* a’ Cálvinisták érdemesnek tartották pártfogójokot arra, hogy szemébe köpjenek; kivált mikor Madarassy Püspök azt tette még hozzá, hogy magok a’ Protestáns Urak sem engednék azt meg soha,^* hogy Ministereik a’ Pápista Papságnak jussaiban és szabadságaiban részesűllynek; mivel ez vallások’ belső systemájával meg sem eggyezhetne.^* Végre az öreg Baro Vécsey Septemvir kelt fel, és öszvetett kézzel könyübe borúltt szemekkel kérte a’ Státusokot, hogy valamint eddig ama’ veszedelmes újításoknak, mellyek Európában történtek, csak hírétűl is réműltek, úgy most is rettegjenek minden újítástúl, és kivált az illyentűl, melly a’ Magyar polgári Alkotmánynak eggyik fő oszlopát akarja feldúlni. Most négyenn áll, úgy mond, és erősen; három oszloponn, a’ negyedik ellenben álló nélkűl, lehetetlen, hogy fennmaradhasson. Átment azutánn az immoralitásra és religyiótlanságra, melly a’ világot, ’s még Hazánkot is árvíz gyanánt elborította, ’s melly természete szerint végső veszedelmet hoz, ha csak a’ belőlle támadó rendetlenségek eggyesűltt erővel meg nem gátoltatnak. A’ religyiót hirdetni: a’ moralitást megszerettetni a’ Papi rendnek a’ kötelessége; melly tehát tőllünk mély tiszteletet, és mindennémű gyámolítást kíván. Ha úgymond, a’ Magyar Papságnak semmi külömböztető jussai és szabadságai nem volnának is Hazánknak zsengéjétűl fogva, most e’ romlott üdőkben kellene az ő tekintetét ezen jusokkal és szabadságokkal az istentelenség ellen felfegyverkeztetni, ha azt akarjuk, hogy mink világiak magunk minden jussainkkal és szabadságainkkal eggyütt el ne vesszünk. E’ beszéd sokakat sírva fakasztott, az egész ellenfélt pedig úgy meghökkentette, hogy néma gyanánt elhallgatott. Erre a’ Palatinus felkelt, és nevezet szerint Báró Vécsey Úrnak sententiájához állott, nem kételkedvén többé, hogy rajta a’ Státusok is megnyugszanak. Szép győzedelem! az Istennek legyen érte ezer hála; de én ezért az egész Magyar Papságnak azt súgnám, ha lehetne, fülébe, hogy ne diadalmaskodgyon, hanem hogy inkább duplázott figyelmetességgel vigyázzon minden legkisebb jussaira, és az ellenségnek minden titkos machinátióira és kígyó úttyaira. A’ crocodilus, ammint mondgyák, még holta utánn is, veszedelmesen harap.^*

Ide tartozik még, a’ mit eggy világi Úrtúl hallottam, ki jelen volt, ’s a’ mi magában mocskos ugyan, de a’ Calvinistáknak desperatióját characterizállya. Eggyik^* a’ hallgatók közűl tudni illik, mikor már kitolódtak imígy kiáltotta el magát: no! b-om a’ pápista lelketeket! beb-tok nekünk örökre! Hozzátok már ki a’ Semináriumbúl a’ kis Papokot, még Bécsbűl is a’ Pázmánitákot, és tartsatok Restauratiót.

Már csak az^* is, hogy e’ Restauratio 8. Májusra (Feria Rogationum) rendeltetett, oda czéloz, hogy a’ Papság, ha jussátúl meg nem foszthattyák is, legalább számosan öszve ne gyűlhessen.^* De én az Érseknél nyilván azt mondtam, hogy ezen napokra inkább^* Szerzeteseket rendellyenek magok helyett a’ Plébános Urak, kik a’ processiókot tartsák; hozzá adván ama’ kívánságomot,^* hogy bár ezentűl minden Congregatióra mindenik^* viceesperestnek eggy vagy két Plébánossal, a’ Restauratiókra pedig valamennyi alkalmasb Plébánosnak be kellene ex officio menni, akár a’ Districtusnak, akár a’ Dioecesisnek, költségére, hogy az ususnak megszünésérűl soha többé kérdés ne támasztasson.^* Voltak, kik gondolatomot felfogták és támogatták.

Ő Excellentiájának Almássy Pál Úrnak is nevezetes volt nyomása, mellyet e’ dologban az ellenfélenn tett. Péchy azt akarván megpróbálni, hogy az al Papságnak e’ jussárúl való kérdés legalább az ország’ gyűléshez tartozik még is, ha mindgyárt nem eggy vármegyéhez is, arra provocált, hogy a’ multt Diétánn az előfordúlt, és a’ helyett, hogy kérdésbe vehetetlen dolognak declaráltatott volna, a’ jövő Diétára hagyatott. Erre Ő Excellentiája Almássy Úr azt felelte, hogy ő maga jelen volt akkor a’ Mágnások Táblájánál, és hogy e’ kérdés a’ vármegyéknek új organizátióját illette, nem pedig e’ papi just, mellynek még az új organizatio mellett is mindenkor fenn kell maradni, úgymint fundamentalis jusnak, mellyel a’ Diéta nem disputálhat.^*

Mondgyák, hogy mikor Madarassy Püspök igen szép mértékletességgel, és illendő méltósággal^* disserálván, a’ Magyar törvényeket combinálta, és észgyőző^* okoskodásait előadta, a’ felette nagy csendességben eggy valaki^* az állók közűl imígy kiáltott fel: Eb – a Papja! be derekasan tudja a’ Magyar törvényt!

Die 27. Mart. Ma voltam a’ 2. Résszel a’ Palatinusnál. Mihelyt csak kezdettem mondani, hogy Horváth Apátur és Veszprémi^* Kanonok Úr munkálkodó társaival eggyütt a’ 2. Résszel kedveskednek ’s ügykezeteket^* magokkal egygyütt felséges oltalmába és kegyelmébe ajánlyák, mindgyárt kivette a’ kezembűl mosolygó örömmel és érezhető curiositással a’ könyvet, ’s felnyitván:^* hallottam, úgymond Németűl) – hogy ebben a’ részben sükeres Értekezés (bündige Abhandlung) van ama’^* kérdésrűl, melly most olly nagyon forog. – Rectores Ecclesiarum? kérdeztem én – Ja, ja! – Igen is Felséges Főherczeg! vagyon, és ammint olvasás között^* magam is megítélhettem, felette sükeres. Előre küldetik benne historico-diplomatico juridica propaedeutica Szent István királytúl fogva egész a’ legújabb üdőkig mind azokrúl, a’ mik e’ kérdéshez tartozhatnak. A’ 90. paginával kezdődik Verbőczinek (Cap. I. Art. 2.) koránt^* sem önkényes,^* és a’ fellegek közűl előragadott, hanem megmeg diplomatico-juridicus commentáriussa, úgy hogy az igazság meg van e’ munkában fejtve. – Das freut mich! Das ist sehr gut! ich höre in der That, daß die Wahrheit^* in dieser Abhandlung schön erörtert sey. A’ végénn meg^* van még az ususrúl is minden, ami ide tartozik. És^* én Báró Vécseynek tanáccsát^* a’ Gyűlésben, hogy ne újítsunk,^* egyéb és sükeres okok nélkűl is^* nagyon méltónak tartom a’ követésre. Engedgye meg Felséged, hogy ezen szempillantásban saját tapasztalásombúl szóllyak: ha én kezemet az újításra balgatagúl oda nem adtam volna azoknak, a’ kik vele saját kezek helyett élni akartak, minden bizonnyal meg nem égettem volna. E’ szavamra könyörűlő mosolygásra fakadt a’ Herczeg. Én pedig folyvást beszéllvén átugrottam a’ többi daraboknak említésére, mellyek a’ 2. kötetben vannak: mire Fő Tiszt. Úrnak és a’ többi Veszprémi^* Uraknak szíves köszönetet mondván, elbocsátott. Ő Excellentiájához Gróf Bekkers Úrhoz roszkor találtam menni annyibúl, hogy felette sok dolgai miatt füstölgött a’ feje. Ezt abbúl vévén észre, hogy a’ könyvrűl beszédbe sem ereszkedvén velem, csak megköszönte nállam a’ Veszprémi Uraknak rólla való megemlékezését^* és szolgálattyát ajánlotta; magam is azonnal búcsút vettem tőlle.

28. Mart. Tegnapelőtt^* Mélt. Paintner Püspöknél ebédeltem; ki engemet bizonyossá tett a’ felől, hogy az nap kapta ő is az exemplárisokot, a’ melly nap én, és hogy azon órában el kezdette küldözgetését, hozzá adván, hogy a’ Gyűlésre felette jókor érkezett, annyival is inkább, mivel az Ellenfél meg sem álmodta, hogy a’ Papság illy derék fegyverrel kel ki ellene. Említette azutánn,^* hogy a’ mit Lonovics nekem projectált az már megtörtént, hogy tudni illik más titulus alatt ezen Értekezés Eggenbergernél magányosan árúltatik; de drágállya a’ Püspök, és azt mondgya, hogy jobb volna, ha a’ Dioecesisek vennék meg a’ végbűl, hogy a’ Papoknak elosztogassanak. Én errűl nem tudtam eddig semmit; de ki lévén már nyomtatva magányosan ezen Értekezés, engedgye meg Kedves Barátom Uram, hogy gondolatimot Mélt.^* Paintner Püspöknek gondolattyához függesszem. Hogy a’ Protestansok a’ Papság’ győzedelmét felette nehezen viselik, és hogy új módokrúl gondolkodnak a’ világosságnak eloltására, mellyet kiváltkép Veszprém gyújtott, csak az kételkedhet, a’ ki őköt nem ösmeri. E’ módok közé tartozik az is, hogy az illy könnyvet nyalábonkint megveszik, és semmivé teszik, vagy elrejtik, hogy annál kevesebb kézbe jusson. Hogy ez a’ világonn már több izben megtörtént a’^* Históriábúl tudgyuk. Csak^* két esztendő előtt is, minekutánna grammaticám az Oskolák’ számára^* kijött, és a’ benne felállított^* principiumoknak bővebb fejtegetése végett, a’ nyilván tett igéret szerint, Analyticámnak első része a’ prés alatt volt, a’ Reformatusok’ Agense,^* és deformáltt magyar^* nyelveknek imádója, Horváth István Úr, a’ Nemzeti Muzéum’ eggyik őrzője és Ő Excellentiájának Ürményi Úrnak Secretáriussa, azt igérte a’ Királyi Typografiának kéz alatt,^* hogy az Analyticának kinyomtatott árkussait megfizeti (Calvinista pénzzel)^* úgy, ammint kívánnyák, csak igérjék meg neki, hogy az egész munkát elnyomják. Az én gondolatom tehát az volna, hogy a’ Püspököknek és a’ Káptalanoknak kellene Veszprémbűl az Értekezések’ Redactiójának nevével azt az ajánlást tenni, hogy a’ viseesperestségeknek [!] és a’ nevezetes Plébániáknak számára redimállyanak annyi exemplárist, a’ mennyi azoknak számához képest kívántatik,^* olly conditióval, hogy e’ könyv, mellybűl jussaikot a’ Papok majdnem eggy tekintettel kitanúlhattyák, az említett viceesperestségeknek [!] és Plébániáknak hivatalbéli^* Bibliothecáiban fennmaradgyanak pro successorum usu, és örök emlékezetére e’ mostani viadalnak, mellyel a’ Protestansok a’ Papságnak sarkjussát megtámadták.

Fő Tiszt. Hornyik Úrnak kezét csókolom, számára ide függesztvén Dér Imre Ifiúnak^* sorait, mellyekkel, hogy a’ Veszprémi Levelet tőllem kezéhez vette, megösmeri.

Tudakozván, micsoda ember lehet az a’ Péchy, a’^* kinek nevét most többször hallottam említeni, azt a’ feleletet vettem eggy Méltóságtúl a’ többi között, hogy szinte most, mikor a’ Pápista Papok ellen Péchy Úr olly nagy iparkodással kikelt, közötte, és eggy Cálvinista (úgy tetszik Debreczenyi) Superintendentia között a’ Fels. Helyt. Tanács előtt eggy infamis pör folyik, mellyben az eggyik fél a’ másikát csúnyáúl legyalázza, ’s mellyben kivált Péchy Úrnak személlye, charactere, irtóztatóképen rajzoltatik. Adgyon Isten több illyen pört közöttük, hogy rajtok amaz Isteni mondás: omne regnum in se divisum desolabitur, saját javokra is,^* mennél hamarább betellyesedgyen.

Most még eggy két szót^* köz ügyekezetünkrűl. A’ logicum Lexidionnak Schmid’ definitói szerint, Istennek hála! végére jártam. Le van már tisztára egészen írva. Most még a’ két^* vocabuláriumot kell hozzá csinálnom. Fejér vasárnapon kézbe adhatnám, ha hiteles alkalmatosságot tudnák Veszprémbe. Ha Kedves Barátom Uramnak valamelly ösmerős embere bejönne, kérem igazítsa hozzám eggy is czédulával; mert S. Barátunk most nincsen itthon, és nem tudom, ha akkorra elérkezikë vagy sem: Házunknak adressa ez:

Wasserstadt^* in der neuen Gasse beim Burg Gottes N. 699. gerade unter der Hauptkirche der Festung.

Ossitzkyék csókollyák kezét Kedves Barátom Uramnak, ’s velem eggyütt örvendetes és egésséges ünnepeket kivánnak.

Szinte be akartam már pecsételni e’ levelet, ammint nekem a’ Magyar Papságnak oltalmazó Angyala eggy felette szent^* gondolatot sugarlott. A’ 9. árkusbúl álló Commentáriust, mellyel az Egyh. Értek. 2. Része halhatatlanúl díszeskedik, fordítsa Főtiszt. Barátom Uram, az Istenre kérem, mennél hamarább Deákra, nyomtattassa ki Veszprémben és dedicállya a’ Palatinusnak, háladásúl, hogy vármegyéje által a’ Papok jussa iránt olly igazságos és jeles végzést tetetett, háladásúl az oltalomért, az Igazgatásért, mellyel e’ végzést meg eszközlötte, hogy az ő Praesidiuma. Ennek kimondhatatlanúl nagy haszna az lessz, hogy a’ Világ a’ Palatinusrúl igazságosabb opinióra vezéreltetik, a’ Calvinistáknak praetendaltt protectiója, és magának a’ Fő Herczegnek gondolkozásmódgya iránt. Második hasonló haszon az lessz, hogy a’ Tót Papok és Tót vármegyék is (többnyire Lutheránusok) jobban megösmerkednek a’ Papi jusokrúl szólló törvényekkel. Pedig a’ Tót Pap az ő Magyar nemessége mellett, tudom, sokkal nagyobb tűzzel szeret kikelni in publicis conventibus, et privatis societatibus, mint maga a’ Magyar.^*

Siettetni a’ kiadást imígy lehet: Ha Főtiszt. Barátom Uram Tettes Trenka Urat^* barátságos Levele által megkéri, hogy a’ fordítást két, három árkusonkint revideállya, talán e’ jószívű Úr még rövidebb útat is javasol maga; a’ minő az volna, hogy censurálva lévén az originális, a’ fordítást revisióra még nyomtatásban is acceptállya. A’ mi csupa Deák van a’ Magyar^* Commentarius alatt, azt a’ Szedő előre mind megszedheti. A’ mit pedig Főtiszt. Úr Deákra fordít, azt valakivel tisztára kell^* mindgyárt leiratni. A’ Titulus a’ Dedicatióval eggyütt a’ nyomtatásban utóllyára marad. Mihelyt a’ Deáknak nyomtatása kezdődik, küldgye el Főtiszt. Úr nekem írásban a’ Dedicatiot,^* a’ Palatinushoz igazított rövid Instantiával eggyütt, hogy az illyen Titulusú könyvet neki dedicálni megengedni méltóztasson. Ez de regula: mert csak az illyen Instantiának Indorsatiójára engedheti meg a’ Censor a’ Dedicatiot. Jó volna ugyan, ha ezen Instantiával maga berándúlhatna Fő tiszt. Úr a’ Herczeghez, ki, ammint mindenbűl eszre veszem, közelebbrűl szeretne Kedves Barátom Urammal megösmerkedni: de ha nem lehetne, e’ szolgálatot én is édes örömest megteszem.^*