A’ Feleletnek, mellyel tartozom, ’s az ajándéknak elküldésére, melly Uram Bátyámnak számára kezemnél letéve van; mind ekkorig hiában vártam a’ biztos alkalmatosságot. Azon szíves indúlatnak, ’s szép műdaraboknak meghálálására, mellyeket böcsös leveleibe zárt, szavakat nem találok; hanem úgy vélem megelégszik azok helyett avval, ha mink is viszont szeretni meg nem szününk, a’ mirűl ezennel bizonyossá is teszem Kedves Uram Bátyámat. De minthogy a’ Barátok között kétség sem lehet a’ viszontagos szeretetrűl, a’ contestatiókat félbe szakasztván, tudományos tárgyainkra fordúlok. Uram Bátyámnak mind a’ Káldinak fordításárúl való Értekezése, mind a’ Magyar Egyházi Ékesenszóllásrúl való tanácskozása kezemhez érkezett; ’s mind a’ kettő különösen megörvendeztetett. Az utólsónak az Értekezésekbe való iktatását, a’ második kötetben elkezdem; a’ nagy haszon tudni illik, melly abbúl a’ Lelki Pásztorokra háramlik, mindenekelőtt sietteti annak közrebocsátását. Általa, valamint a’ nyelv bővűl ’s az írásmód igazodik; úgy ők is a’ tanúlásra, munkálkodásra, helyes ’s kellemetes útmutatást nyernek. A’ Zsoltárokrúl való Értekezést kezdettem ugyan a’ második kötetben elsőnek nyomtattatni; de mivel Paptársaim a’ Verbőczi Commentáriussát sürgették, úgy mint a’ mellynek bátor csak bőlcsőjében feküdt, Veszprém Vármegyében már tapasztalták a’ sükerét, kéréseknek nem lehetett ellene állanom. Így, ha e’ mellett még a’ Zsoltárokrúl való Értekezést is bele iktattam volna a’ második kötetbe, ez szinte húsz árkusra vastagodott volna; ezt pedig minden segedelmek mellett is meg nem bírhatom. Illy környűlállásokban a’ Káldinak fordításárúl való elmélkedést szükségképen a’ negyedik kötetre kell halasztanom, ez iránt egyebet most nem írhatok; mert még zsémbelygő Censorunknak kezénél van.
A’ Grammaticai jegyzéseket nagy köszönettel vettem; ’s ez utánn is ebbéli figyelmét, ’s szabad kinyilatkoztatását, mindenkor kikérem. A’ kezemhez érkező írásokban szinte pözsög a’ nyelvkorcs; nem csuda, ha szarvasabb hibák is elcsusznak szemem előtt; és minekutánna, hogy igazat mondgyak, Uram Bátyám nyelvtanító könyveinek hiával, magam is az ártúl elragadtattam, ’s habozásaimbúl most allig tudok kivergődni. Én mindenkor szófogadóbb leszek, mint Telemachus a’ maga Mentora iránt volt. Tanúlni, holtomig soha sem szégyenlek. Innen Uram Bátyámnak szép munkáit mindenkép terjeszteni, ’s megkedveltetni iparkodok; de tudgya azt; hogy a’ megrögzött szokást nem könnyű letenni; azért mély bölcsességgel van írva: argue, obsecra, increpa in omni patientia et doctrina.
A’ mi iránt Sághynak írtam, hogy tudni illik Uram Bátyámnak Orthographiáját a’ régi könyveknek tekíntetével is meg lehet erősíteni, azt én a’ második kötetben, Telegdi Intéseinek elejébe teendő jegyzésemmel már elkezdem. Ebben a’ többek között ezt mondom; „6) A’ ts et cs helyett Telegdinek eggy könyvében sem talállyuk, hanem azt mindenütt ch val írja, p. o. chak, kulch bölch ’s a’ t. Mellybűl azt lehet kihozni, hogy Ő a’ ts betűknek hangját egybe kapcsolva is elégtelennek tartotta azon hangnak kifejezésére, mellyet az említett szavakban a’ ch val kiejteni kíván; valamint a’ tz-t azon hangnak kiejtésére, mellyet a’ lapiczka, arczul ’s t. effélékben a’ cz vel fejez ki; mert hihető, egyedül ez bírta arra őtet, hogy könyveiben cz helyett soha tz betűkkel nem élt. Melly írásmódot még az is javallya, hogy illykép már nem kényteleníttetik többé habozni a’ külföldi, nyelvünket tanulván (a’ kikre a’ Filozofus Nyelvtanítónak szükségképen ügyelnie kell) ha e’ szavakban, ’s ezekhez hasonlókban, rútság, utzáró, átzuhog, atzél, ’s a’ t. a’ ts ’s tz betűknek hangját egybe kellë olvasztania, vagy mindenikét külön választva kimondania: – – 9) A’ kérdező e: betű az egész könyben vonás nélkül a’ szóhoz ragasztva; p. o. voltále? keuantále? akartále? eskuttele? töttele? ’s a’ t. – Utóbb pedig a’ az Egyházi Régiségeket, mindenekelőtt a’ könyveket hozván fel, Uram Bátyámnak minden állítását, hasonló jegyzésekkel fogom támogatni. De, hogy philologiai harczba ne keveredgyünk; csak a’ maga helyénn csöpögtetve, hintegetve, mélyebre hatunk; mert az akár világosság, akár víz legyen, árjátúl kiki irtózik; az eggyes sugároknak ellenben szemünket, ’s a’ harmatnak keblünket is örömest megnyittuk. A’ mit mink tökélletességre nem vihetünk, a’ jövendő nyom fogja elvégezni.
A’ mi a’ harmadik formát illeti, erre nézve, kivált a’ Duna mellékieknél legnehezebben boldogúlunk. Vegyük fel azért principiumnak: Ne quid nimis. Keressük ki azokat az igéket, a’ mellyeknek mind az egyenes, mind a’ vegyűlt forma szerint történik ragasztása; ’s ezeket szorítsuk a’ regula alá; a’ többire nézve alkalmaztassuk magunkot a’ Megyékhez. A’ mi nem emberi valónkbúl fejtetik ki, hanem a’ kénynek szülöttye volt, sok üdő kívántatik arra, hogy e’ tarka-barka apának – a’ millyennek lenni a’ kényt ösmerjük – hasonló szőrű magzattyát egyformákká tegyük. A’ szabad kénynek szívéhez csak Accomodátióval férünk; ’s a’ Filozófia reguláját csak simogatva tehettyük a’ Szilajnak nyakára.
Ezekrűl ennyi elég. Most Ositzky Asszonyságnak köszönöm rólam való szíves megemlékezését, ezernyi ezer áldásokat óhajtván viszontag. Ositzky Ur sincs nálunk elfelejtve; a’ víg órákat, mellyeket kellemes nyájasságával szerzett ma is emlegettyük; kívánván, hogy kedve soha be ne borúllyon ’s boldog legyen. A’ pinczémnek telijébűl mihelyt módom esik, azonnal részesíteni fogom. Az Istennek áldása légyen rajtok.
Uram Bátyámat pedig ezerszer csókolom ’s jószívébe, barátságába ajánlva maradok
Veszpr. Jan. 8 dikánn 1820.
Horváth m. k.