Minden részben hideg vérrel fontolván meg leveledet, ugy találom, hogy nintsen olly nagy okod, vagy aʼ keserűségre, vagy aʼ bosszúságra, mint azt magadnak képzeled, hanem hogy az aʼ bóldogtalan bizodalmatlanság, melly közöttetek uralkodik, nagyíttya sérelmeteket. Egyenesen meg mondom értelmemet mindenek eránt, igyekezlek azokban meg állítani, és vígasztalni, mellyekben képzelődésed meg tsalt, azokban pedig könnyebbíteni mellyekben valóban rövidséget szenvedsz. Tsak győzd magad te is előre róla, hogy tégedet, mint testvéremet igazán és híven szeretlek, az Atyámat pedig szívesen tisztelem, ezt mindazonáltal felőlletek fel tévén, hogy te hevességből, az Atyám pedig gyengeségből eggymásnak gyakrabban vétetek. Szóllok elősször is aʼ Donatioról. Aʼ bizonyos, hogy aʼ Balogok szintén olly örökösök Ottományban mint aʼ Verebélyiek, hogy józan ésszel meg gondolván, ugyan az aʼ Donatio melly eggyik leányt fel veszi, aʼ másikat, ki nem zárhattya, annyival inkább mivel ez aʼ clausula is benne van „haeredibusque et posteritatibus eorum universis”. Tudjuk azon kívűl hogy aʼ Fiscus bennünket már ez eránt impetált, bizony ha akkor ki vethetett vólna bennünket Ottományból, nem látom által miért halasztotta vólna későbre, aʼ mi akkor hatalmában állott? és miért engedte vólna nékünk azt aʼ hasznot, aʼ mit magáénak tartott? Verebélyi abban fárad, hogy az Ottományi jószágát vissza válthassa. Az Instantiájára mellyet aʼ Felségnek be adott aʼ vólt aʼ felelet „hogy mivel magát legitimus successornak és örökösnek lenni meg nem mútattya, igazíttasson el”.
*A záróidézőjel hiányzik, em.
Hogy tehát az ellenvetésnek meg felellyen, szüksége vólt aʼ Donatiora és Statutióra. Ez eddig az Atyánknál állott, és akar aʼ vérség, akar az emberiség szerént ezeknek közlését tőle meg nem tagadhatta, közlését mondom, de hogy eggy átallyában keze közzűl ki botsássa azt aʼ mihez egyenlő jússa vagyon, egésszen ugyan hellyben nem hagyhatom, de mivel ez által nékünk semmit sem ártott, nem neheztelhetek még is érette. Ez eránt fogok írni az Atyámnak, ʼs meg tudakozom, miképen adta által. Ha az igaz hogy pénzt vett érte, és ezt aʼ pénzt Rátonyinak adta, ez ugyan gyengeség, de talán azért adta, mivel végső szükségeket látta, mivel nintsen miből élniek. Légy ember édes Bátyám! és gondold meg mit teszen éhezni; gondold, melly keserves állapot, ha ma sints, hólnapra sem reménylek. Illyen könyörűletességgel tartozunk az úton járó kóldúsnak, annyival inkabb annak, aʼ ki kóldúlni szégyenel. Egyébaránt légy igaz, és minden tselekedetet aʼ szándékból itélly meg. Lehetetlen az, hogy eggy öreg, aʼ végső számadásra készülő Atya, azért tegyen valamit, hogy ez által fiainak messe nyakát. Lehetetlen hogy kész akartva gyűjtse koporsójára fiainak átkát! Hidd el édes Bátyám! nekünk az Atyánk ezzel semmit sem artott, de ha artott vólna is, mivel artani nem akart; nintsen okunk aʼ miért reá neheztellyünk. Utollyára, minden, aʼ mi ebből következni fog, tsak ez, hogy Verebelyi, Ottományban jön lakni, hogy nagyravágyó ostoba lévén, kevéllységével gyakran meg fog sérteni. De gondold meg ekkor, hogy szinte ollyan nemes ember vagy te mint ő, hogy annyi az ő jússa mint aʼ tiéd, hogy az ő kevélysége őtet útálatba hozza, te pedig tsendes lélekkel élsz. Ha pedig magát el felejtené, és aʼ mértéken túl menne: add tudtomra, találunk benne módot, hogy meg alázhassuk. Látod Édes Bátyám eʼ lehetne az, aʼ min idővel bosszankodhass, most aʼ bosszankodásra semmi okod nintsen. Méltó panaszod van ellenben az eránt, hogy nagy arendát fizetsz, eʼ vólt az én első gondolatom is, midőn aʼ minap jószágunk conscriptióját fel küldétek. De ennek nem azzal vehettyük elejét hogy fel osztozzunk, hanem hogy árendád terhe könnyebbíttessék. Ennek aláb szállítását én magamra vállalom, és hogy aʼ még hátralévő adósság le fizetése hátra ne maradjon, olly értelemben vagyok, hogy aʼ Fabiánfalvi arenda is inkabb ide fordittasson. Ird meg azért nékem egyenes lélekkel, mit fizethetsz esztendőnként, en eʼ szerént fogom el-intézni, hogy sem eggy se más dolog ne szenvedjen semmi hátramaradást. Aʼ Márton eszén tsudálkoznám, hanemha tudnám melly állhatatlan legyen. Én neki Ottományt javasoltam, azért mert leg közelébb esik hozzá, mert annak gondviselését leg bátrabban reád bízhattya. Mit tsinál aʼ felfőldel, mellynek sem aʼ természetét, sem az embereit nem esméri. Akarmellyiket válassza nekem mindeggy, tsak hogy tudjam, de azt hitesse el magával hogy Fabiánfalvával se élni se bóldogúlni nem fog, és hogy ez aʼ jószág ő miatta szinte ollyan puszta marad mint most. Én Ottománynak mindenkor több hasznát veéndem, mert te veled könnyen meg eggyezek, midőn aʼ felfőldet se másra nem bizhatnám, se magam, noha Budán lakom hasznosan nem ígazgathatnám. Utollyára Édes Bátyám! hogy te aʼ fiui közelség alatt közöttünk leg többet szenvedsz, azt én nem tsak által nem látom, de szívemből is salynálom. De ennek meg kell lenni! én és Márton nem tehettyük, hát idegenre bízzuk az Atyánkat? Ha módom vólna benne, igyekezném ezen terhedet, más részben ki pótolni. Magamra nézve, aʼ mennyiben azt aʼ kötelességet viszed végben, aʼ mellyel én tartoznám: kérlek szeretettel; ne békételenkedj! Engedj sokat az Atyának többet az öregnek. Légy fiú, és légy ember! Szenvedés az egész élet, de én nem azt nézem, ki mit szenved, hanem, miképen szenvedi. Számláld te is ezt aʼ nyomorúságot ahhoz, aʼ mit már ki állottál, és tartsd eszedbe, hogy mi értünk is szenvedsz.