Méltóságos Liber Baro Ur,
Nagy jó Uram éss Fautorom!
A’ Nagyságod Gyöngyösiről-való tudósitását vettem és alázatoson köszönöm, mert én tsak annyit se tudtam Gyöngyösiről eddig, kérem-is Nagyságodat alázatossággal, ne sajnálja többet-is ki-tanulni a’mit lehet, hol és milyen oskolába tanólt? Mitsoda tanitói vóltanak? ’S egyéb efféle környül-álló dolgait, és engemet azokról tudósitani. Már én-is utánna járván Florentinát meg-kaptam és figyelmetesen által-olvastam, de én hogy rövideden és szabadon ki-mondjam rólla értelmemet, nem nyerhettem-meg magamtól, hogy azt a’ Komédiát Gyöngyösi munkájának itéljem lenni. Semmiképen nem. Az egészsz munka sótlannak és sületlennek tetszett előttem, és ollyan tzondorának a’melyre bársony fóltokot varna valaki. Egy néhány verset gyermeki lopással Gyöngyösiből ki-lopott és azokat mint Impostor a’ maga munkája köré elegyitette hogy az olvasokat meg-tsalhassa, de ha valaki az egészsz munkának minden részeit egybe-veti, könnyen ki-tetszik az ő majomsága. Tsak egy okot hozok most elé. Bizonyos az és mindenek meg-valják hogy Gyöngyösi a’ Régieket kivánta és tudta követni. Ebben a’ Florentina Comediában pedig a’ Régiségnek semmi ize büze nintsen telyességgel. Ugy hogy annak irója soha se Plautust se Terentiust nem olvasta. A’ régieknél a’ Comedia tsak öt Actusból állott ’s nem szabad vólt több Actust belé tenni a’ Comédiába, a’mint Horatius mondja: ne fit quinto produitor actu. Ebben a’ Florentinában pedig nem tsak hat, tiz, hanem tizenkét Actus-is van. Lehetelen hát hogy a’ régieket oly szoroson követni kivánó és tudó Gyöngyösi irta-vólna azt a’ sótalan munkát. De másodszor, a’ Florentinában ollyan nevei vagynak a’ personáknak, mellyek soha semmi régi fabulákban, mint Altades, Eurmides ’s több illyenek. Sőt Severust-is oda elegyiti, hogy gondolatainak sületlensége annál inkább ki-tessék. Minek mondok többet? Én nem irigylem lássa akár ki mit higyjen, de én ezt a’ Florentinát Gyöngyösi elméje fajzatjának soha semmiképen nem hiszem. Hamarébb el-hinném hogy a’ Magdolna historiáját Gyöngyösi irta, vagy a’ Tékozló fijaét, mint ezt a’ Florentinát. Erről azért illyen értelemben vagyok. Akarnám ha Nagyságoddal egy értelemben lehetnék a’ Daedalus Temploma’ irója iránt-is, de én az iránt-is meg-maradok elébbi értelmemben és azt hiszem álhatatoson, hogy azt Gyöngyösi irta. Nagyságod ugyan egy néhány okot méltóztatott emliteni az értelme ellen; mellyek-között, itéletem-szerént, leg-fontosabb az, hogy Gyöngyösi jól tudván a’ Mythológiát, nem vétett-vólna ollyan tetemesen a’ Chronologia-ellen, hogy Theseusnak szájába ollyan képtelen példakot adjon, a’mellyek sok száz esztendőkkel történtek az-után; és hogy még Argirust és Gismundát-is elől-hozzá Theseus az ő Ariadnához küldött levelében. De ez az ok sem tántorithatott-el engemet hajdoni értelmemtől. Mert Gyöngyösi azt nem tudatlanságból hanem szánt-szándékból tselekedte követvén abban-is szokása-szerént a’ régi poétákot, Virgiliust, Ovidiust, Horatiust. Hozhatnék régebbieket-is elő, de ez az három elég lészen. Virgilius azért oly keveset hajt a’ Chronologiára (:minthogy nem Historiát ir:) hogy Didót Aeneással együvé teszi, együtt vendégeskedteti ’s a’ t. Holott minden Chronologusok értelmek-szerént Aeneas Didónál három száz esztendővel-is régibb vólt. De másodszor Ovidiust a’mi illeti, ő-is Pythagorásnak szájába ollyan szókat át Metamorophoses Liber XV: 426 sgg. mellyek minden historiai Chronologiát fenekestől fel-forditnak. Mert ott Phytagoras igy szóll: hogy Thebae várossa és Athenae az ő idejében tsak puszta név vólt. Már pedig bizonyos hogy Phytagoras’ idejében majd leg-inkább virágzott Thebae és Athenae várossa. Ovidius azért a’ maga idejére nézve szóllott igy, kevesset gondolván mint poéta a’ chronologiával. Hasonlóképen tselekszik Horatius is Liber II., Satira V. V. 32. Mert ott Tiresias Ulyssesnek azt javalja hogy az öreg véneket illyen nevekkel szólitsa-meg: Quinte, Publi. Ezek pedig Római nevek. Roma pedig Ulysses és Tiresisa idejében sehol sem vólt. Ha azért illyen nagy poéták a’ Chronológiát ennyire el-hagyhatták, miért ne tselekedhetett-vólna igy a’ mi Magyar Ovidiusunk Gyöngyösi? Nem következik hát hogy a’ Daedalus Templomát nem ő irta, ha szintén Theseus Ariadnénak a’ Paris és Helena példáját hozza-is el. Annyival-is inkább, hogy kissebb az hiba mint az három emlitett poétákban; mert Helena Theseussal egy időben élt, ugymint a’mely Helenát Theseus el-ragadta-vólt. Argirus pedig és Gismunda nintsen sem a’ Theseus sem az Ariadné levelében, hanem tsak a’ poéta szavai azok. Nem tsuda pedig az-is ha Argirusról emlékezik itt a’ Daedalus Templomában Gyöngyösi, mert ő az Argirus’ historiájára másutt-is tzéloz, mint p. o. a’ Murányi Vénusban egy helyt igy ir: Sok öszve gyült medvét felettek látának, Hallatlan bömbölést azok tsinálának, Mintha az Argirus’ ördögi vólnának. A’mint azért itt Argirust elő hozta ebben a’ munkájában a’ Murányi Vénusban a’mely bizonyoson az ő munkája, mért ne emlithette vólna a’ Daedalus Templomában-is? Vólnának egyéb okaim-is, de tsak ez egyet vitatom, hogy soha senki a’ Magyar poéták közüll a’ régieket nem igyekezte és tudta ugy követni, mint Gyöngyösi, soha egy ollyan historiában-is nem követte annak irója ollyan szorossan a’ régi Mythologiát mint az a’ Daedalus Templomának irója. Azért minden bizonnyal nem más hanem Gyöngyösi vólt az; és az ő szép elméjétől szülhettek illyen szép dolgok, nem az másétól. De már belé hagyom az efféle dolgot, és ismét kérem alázatoson Nagyságodat hogy méltoztassék nekem segitséggel lenni mind bőlts tanátsával mind pedig egyéb tanitásával. Én már felin tull járok a’ Kemény Jánosnak és az akkori Historiából-is világositom a’ dolgot, mert másképen sok homály maradna benne. Az historia pedig világossága mindennek. Vagyon kezemnél a’ többi között a’ Szalárdi János kéz irásban lévő derék historiája, a’mely Nemzetünknek örökké való gyalázatosságára majd mind el-vész, mint a’ Brutus, Szamos-közi, Tserei és mások. Én pedig mind ezek után alázatoson engedelmet kérek Nagyságodtól hogy ezen levelemmel-is alkalmatlankodám, és Nagyságod gratiájába ajánlván magamot, vagyok Méltoságos Liber Baro Ur
Nagyságod’
Maros Vásárhelyt
1789. 15 novembris
alázatos szolgája
Kovásznai Sándor