HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Zilai Sámuel – Ráday I. Gedeonhoz
Marosvásárhely, 1788. október 12.
Méltóságos L. Báró Úr
nagy kegyességü Patronusom!
Mind a’ két Levelét, sőt hármot Mltgos L. Báro Úr Ngodnak vettem alázatos tisztelettel. Elébb t.i. méltóztatott volt Ngod egyet postán küldeni, mellyben előre jelentést kívánt Ngod tenni a’ Bora Uramnak által-adott hoszszu Leveléről. Azután megjött ez a’ hoszszu-is a’ benne vólt acclusumokkal együtt minden hiba nélkül. Most közelebb vettem postán a’ harmadikat-is, melly által Ngod a’ hoszszunak vétele vagy nem vétele iránt tudakozódott. Leg-ottan-is válaszoltam vólna arra a’ hoszszura, mellyet nagy Örömmel fogadtunk mindnyájan, ha az egésségem’ változása engedte-vólna. De én akkor tájban, mikor Bora Uram hozzánk érkezett vagy öt hétig kedvetlen állapottal vóltam, többire mind ágyban kelletvén időmet tőlteni. Ezen erőtlenségemtől szabadulván, szállásra kelle költözkednem, ‘s hivatalom el-kezdhetése körül foglalatoskodnom. A’ melly ugyan még meg-nem esheték: de már nem igen meszsze vagyok tőle. ‘S ez az oka, hogy most-is nem válaszolhatok egészen, minden részeire nézve, a’ Ngod’hoszszu kedves Levelére. Mellyről alázatoson engedelmet instálok. Mihellyt bé-iktattatom; mindjárt azon lészek hogy tellyes válaszszal udvarolhassak Ngodnak.
Addig pedig irhatom a’ Kassai Magyar Tudás Társaságot jelentett Tudósitásról, (mellynek vélem és általam másokkal való közlését alázatoson köszönöm Mltgos L. Báró Úr Ngodnak.): Itt közőttünk mindenekkel közlöttem ezt a’ Tudósitást, a’ kikkel illett közlönöm. Láttattak sokan kapni rajta. Fognak-is találkozni ollyanok, kik társul kívánják magokat adni: de elébb nagy ohajtással várják látni elsó szülöttjeket. Egy nevezetes Ember találtatott ollyan-is, a’ kinek a’ Tudósításra magára van valami Reflexiója. A’ következendő alkalmatossággal el-fogom küldení.
Székely István és Heltai Gáspár Krónikáit mindenfelé tudakoztam. Akadtam-is már nyomába mindeniknek. De még a’ Könyveket nem láthattam, ‘s nem tudok állapatjokról írni. Nem sokára meg-keritem, és ha épek lésznek a’ Ngod’ Commissiojára megvásárlom. Bá-torkodom Mltgos L. Báró úr Ngodtól kérdeni: A’ Forgátsfidelius nyomtattatott-é-ki Pesten? Késő válaszomért ‘s alkalmatlanságomért engedelmet instálok. Magamot továbbra-is Ngod grátiájába ajánlom.

Méltóságos L. Báró Úr
Ngod’
MVásárhelly 12a Octobr. 1788.
alázatos szolgája
Zilai Sámuel mk