HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Ráday II. Gedeon – Szentpéteri Katalinnak
Ludány, 1777. január 7.
Draga kedves Aszszonyom Anyam

Mi tegnap délben szerentsessen haza erkeztűnk, de tegnap ellőtt Kovatsiban el nem érhettünk hanem Szügyben kellett hálnunk.
Mi ugyan valoban jól jartúnk hogy kedves Aszszonyom Anyám Tamast ide engedte, mivel Isten kegyelme által nagy szerentsetlenségtül szabadultúnk meg, mivel az én Jó kotsisom az én szekeremet egy irtozto Partrúl fel döltőtte,*
Utána kihúzva: „ho”
ugy hogy az Kotsi másfél ölnyire is esett az Ország utyátúl, az ! gondoltuk hogy mind maganak, mind az leányoknak*
a szó eleje erős átírással javítva
kezek, nyakok ki tört de hála Istennek legg kissebb szeretsetlenség sem esset, sött még, meg sem is tsapták fellette igen magakat. En az Tamast és Gyúrkát az lovaknak nyugovasa kedveért ma és holnap meg tartom tsötörtökön pedig vagy Pénteken el indúlhatnak, ugyan akkor bövebben foghatom kedves Aszszonyom Anyamat alazatossan tudosithatni.
En az magam ölni és el adni valo Serteseimet fel hajtattam, de itt mi tsinályak vélek nem tudom, mert telyesegel felyebb 12, vagy legg felyebb 15. forintnál párja*
a szó vége erős átírással javítva, eredetileg: „párjat
nem megyen.
Méltoztasson*
A szó közepe javított
kedves Aszszonyom Anyám kedves Uram Atyamnak meg mondani, hogy azon Gyuladást Ikladon letemben meg visgaltam, es azon ember az kinek az hazatúl jött ki az Tüz, az mint az Felesége mondja mar azon házat fel nem epitheti, mivel az Korhelysegei miat sok adosságban verte magat, és az Felesege is vele nem igen akar tovább lakni, ahoz kepest az haz falait ezen levelemet meg ado Litska Andras akarna tűle meg venni, hogy ha kedves Uram Atyám nekie oda engedne. Maga pedig azon ember hogy az Falubúl teli idöben ki igazitassék, az mint az Ikladi Bírak kivanyák nem latom igasságosnak, hanem ha valamely olyan embert kaphat az kinél Sellerségben el lakhatik, lakjon. ha pedig masuva akar lakni menni az is legyen szabadtságaban. Annak pedig az kinek az haza az övetül meg gyúlt hogy az eppen el kerülhetetlen fakat az haza tetejére az Erdö biro adjon meg parantsoltam. Az ö haza úgy is fellette kitsiny, azért igen rővid és*
Utána kihúzva: „vegony”
vekony fak kellenek reája. Ezzel kedves Feleségem Kedves Aszszonyom Anyámnak úgy vélem edgyütt kedves Uram Atyámnak kezeit alazatossan tsókolya, en pedig tapasztalt kegyes Anyai gratziajaban ajánlott alhatatossan maradok
Draga kedves Aszszonyom Anyamnak
Ludany 7dik Januar[ii] 1777.
alazatos szolgája
engedelmes fia
Ráday Gedeon p[ropria]


[Utóirat a levél negyedik oldalán:] Kedves Gyermekeinknek az Felseges Ur Istentül fris jó egesseget kivanúnk Szemere Ferentz Batyam pedig kedves Aszszonyom Anyamnak kezeit alazatossan tsokolya.