Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Miólta ide fel vagyok ez az negyedik levelem, az mellyet K[e]g[ye]lmednek irok; de adná Isten, Édesem, hogy bár ezis vólna, mostani távul letemmel, Bétsbűl az utolsó. Igazsággal mondom, annyira meg untam Bétset, hogy majd tsak nem repűlnék, hogy igy szállyak haza felé. Ennek pedig mi az oka? Bizony nem az Bétsi Aer, bizony nemis az, mintha ollyan vad ember volnék, és nagy Városokban nem lakhatnék: igen néki szoktam én ennek akaratom ellenis idegen országba, es akarmiben sem győnyőrkődőm inkább mint az betsűletes emberekkel való társalkodásban. Mi hát mégis az oka,? hogy annyira kivánkozom Magyar Ország felé. Egyedűl ez, egyedűl ez, az oka, hogy Ráday Gedeon Bétsben, Szentpéteri Catharina pedig Szentpéteren van. El hidgye K[e]g[ye]lmed, nem hizelkedésbűl mondom, hanem úgy, mint az mint az szivem dictallya, hogy K[e]g[ye]lmed nélkűl, még az leg vidámb dologis, merő unalomnak látszik. Ha én K[e]g[ye]lmed előtt, az én szeretetemet, ugy ki tehetnem, mint az mint van, akkor tartanám magamat bóldognak, mert tudom bizonyossan, hogy felényire sem gondolhattya K[e]g[ye]lmed el, mint az minőnek akkor látna. De ez ollyan kivánság, az mellyet bizvást az lehetetlenek kőzé számlálhatok.

Már Karátsonyig itt kel ha nem akarnámis, az időmet vesztenem; de Karatsony után, nem termett az világra, az az ember, az ki meg tartson, az en Katitzámnak látásatul. Maradok Ma Chere K[e]g[ye]lmednek