KISHEZ.
El vagyunk homályosítva, édes barátom, de örvendjünk neki! Melly Isten adá nekünk ezt a’ Himfyt? Ki ígérte volna ezt nekünk illy korán? ’S én kérdhetem ezt? – Ámor
*ezt? Ámor [A gondolatjel sor fölötti beszúrás.]
és a’ Haza’ szeretete. Ah, az a’ kettő csudákat
*kettő <illy> csudákat
tesz! Nem jövendőlém-meg, hogy mi is eljutunk oda a’ hova mások jutának? Himfy bennünket eggy decenniummal kapa elébb, ’s a’ mi megbecsűlhetetlen jótétel, öregeink’ barázdás homlokaikat fel fogja deríteni, ifjainkkal
*ifjainkat [Beszúrással és átírással javítva.]
lyánykáinkkal
*lyánykáinkat [Beszúrással és átírással javítva.]
megszeretteti az olvasást. De még eddig az egész tájon eggy nyomtatványnál többet nem ismerek; máshol a’ könyv eddig kétszer háromszor újra nyomtattatott volna.
Kifogyhatatlan ez a’ bővség, érzései nemesek, szentek, ’s nyelve lelkes, noha látni, hogy azt nem gyertyázások mellett tanúlta. A’ Génie nem ismer törvényt; de az igazi Génie nem pirúl igazítani, változtatni, ’s én úgy hiszem, hogy a’ mi Kisfaludink a’ második Kiadásban kevesebbet ad, de jobban, tisztábban. Nagyok kérlek, ha őtet láttad, írd-meg nekem felőle mind a’ mit láttál, mind a’ mit hallál, mind a’ mit felőle tudsz, ’s mondd neki, hogy minden csudálóji köztt, pedig azoknak száma nem lehet nem igen sok, legforróbb tisztelője, csudálója én vagyok; mondd neki, hogy köszönöm a’ Nemzet’ és a’ Nemzet’ Nyelve’ megdicsöítését.
A’ mi vidékünk Csokonait csudálgatja inkább; sok helytt velek én is, ’s én annál inkább, mert hozzá a’ barátság is vonsz. De mikor ennek geniális bohóskodásai után, mellyek Literaturánknak örök díszei maradnak, ’s illyen a’ Csikó-bőrös kulacsocskám, ’s a’ még szebb Paraszt-dal, a’ Földihez, Dugonicshoz írt sustorogó Oda ’s a’ Dietai Múzsa jut szemem elébe, már akkor felejtem a’ csudálgatást. Rossz portéka az a’ mindentudóság, kivált midőn a’ csudáltatás még rosszabbá teszi, ’s azt hisszük, hogy csak akarnunk kell. Egyéberánt Csokonai a’ szeretetre legméltóbb ember, ’s a’ mit versei nem mutatnak, a’ legmodestusabb a’ mit képzelhetsz; az
*képzelhetsz; <.> az
elragadtatás őtet csak akkor kapja túl a’ határon, midőn a’
babérkoszorút
*[Az összetett szó felett egy vonallal megerősítve az egybeírás.]
felnyomja fejére,
*felnyomja <a’> fejére,
’s azt hiszi hogy ő az, a’ minek mások nézik. Ha valakinek, neki van szüksége az igen hosszú életre, hogy ifjusága’ sok vétkeit elfeledtesse velünk, ’s ha élni fog, elfeledteti.
Mit mondasz, barátom, hallván, hogy xxxt és xxxt a’ Glória kikapá a’ porból ’s fényes szekerén hurczolgatja? Irígylem boldogságokat, de titulusaikra, csillogásaikra, ’s arra a’ csörgésre, csattogásra nem vágynék, ha vágyhatnék is. Nekem nyugodalom kell, és semmi egyéb.
A’ Méltóságos Úr’ neve,
Mellyért magát Mihók puffasztja,
’S csikarva gyűlt pénzét fogyasztja,
Már sokakat földre teve.
Ez a’ bolondság nem aggasztja
Kevésre vágyó lelkemet;
Eggy hív Uram, Ked, engemet
Zsíros napszámosom’ szájából
Sokkal inkább gyönyörködtet,
Mint Pestnek Titulárejából
Bár melly czikornyás nevezet,
Hová fondorkodás vezet.
’S a’ ki engem ismér, tudja hogy ez nem kesergés’ szava bennem. Az a’ czifra sok bajjal jár, nekem pedig ebben elég részem volt, ’s eggy gonosz kísértet, melly valóságos kevélység, azt hiteti velem, hogy nekem arra nincs is szükségem, ezeknek sok van.
–––