HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Szerdahelyi Lászlónak
Alsóregmec, 1791. január 12.
Tellyes bizodalmú Drága Nagy Jó Uram,
Királyi Fiscalis Uram!
Az Ujhelyi Nemzeti közös Oskola leg-inkább a’ Méltóságos Cameralis Uraságnak adakozása által állítatott abba a’ karba, a’ mellyben most vagyon; és úgy a’ Patronatus elsősége szerint az Oskolának igazgatása is minden mások felett a’ Méltóságos Uraságot és annak Repraesentansait illeti. Ezek a’ tekintetek bátorítanak engemet az Urat ezen levelem által arra kérni, hogy ezen Oskola mellett Szolgáló Tanítóimtól védelmező pártfogását meg ne tagadni, ’s egyebeknek is az Oskolának a’ Felséges Rendelések által ki-mutatott tzélra jutását elő segíteni, és így az Oskolának helybeli Igazgatását által venni méltóztassék. Nem von ez a’ Nevezet semmi egyéb terhet maga után, hanem hogy arra vígyázat légyen hogy a’ Professorok a’ ki szabott órákat el ne múlassák, a’ fenyítékben magokat el ragadtatni ne engedjék, ha valaki a’ Tanítókat valami váddal terhelné, azt a’ meg hasonlást el-intézze, az általam meg-küldendő Circularékat a’ Tanítóknak kiadja, a’ kétszeri examenen meg-jelenjen, és a’ Professorok által béadott Semestralis Relatio Tabelláját hozzám útasítsa. Annál nagyobb bízodalommal teszem pedig én ezen kérésemet az Ur előtt, mivel Felséges Normativumok szerint el-vagyok tiltva ezen Oskola Directióját Papi személynek által adni. Kérem az Urat alázatosan, hogy ezen első kérésemet tellyesíteni méltóztassék; azon fogok lenni, hogy annak viselése minél kevesebb alkalmatlansággal legyen. Egyéberánt betses favoriba ajánlva valóságos tisztelettel maradok
Az Urnak Királyi Fiscalis Úrnak
alázatos szolgája
Kazinczy Ferencz.
Regmecz, 12a Januarii 1791.
[A levél címzése:] A Monsieur Monsieur der Szerdahellyi, Fiscal Royal du Domain de Saros-Patak. I. I. [?] a Ujhelly.*
A levél hátoldalán: 115=1, [ceruzával]1834. 3 29-a Ianuarii 1791. Locus sigilli.