Kedves Uram Bátyám,
különösen tisztelt Barátom!
Én e napokban egy Balladát készítettem minekutánna elébb egy Elbeszéllést fordítottam volna le Lessingből. Közlöm mind a’ kettőt kérve Uram Bátyámat, hogy megtudhassam, ha lehet e vallyon a’ poézis ezen nemét, mellyben igen nagy gyönyörűségemet lelem szerencsével gyakorolnom. A’ több Darabok régibb dolgozásaim, sokáig hitegettem volt magamat azon édes reménnyel, hogy kedves Uram Bátyám öleléséhez igérete szerint szerencsém leend. ’S mi akaszthatta-el
*[Penészfolt miatt bizonytalan olvasat.]
kívánságim leghőbbikének ohajtott betellyesedését? A’ Zsebkönyvet gyönyörrel olvastam végig. Kiadója maga kedveskedett véle. Szebb fényben még eddig egy magyar mű sem jelene-meg, ’s ohajtani lehetne hogy a’ gyönyörű kezdet állandó virágzást nyerne. Most Döbrentei Külföldi [színjét]
*[Penészfolt miatt bizonytalan olvasat.]
olvasom. Nekem a’ Schuld még az eredetiben sem tetszik ’s a’ magyarban még kevésbé. Egy vonszó charactert sem találok benne; sőt a’ Jertán kívül eltaszító mind, még a’ kis Ottóé is. Csodálom, hogy ezt Döbrentei fordításának tárgyáúl választotta; annyival inkább minthogy prózában vala kénytelen fordítani. A’ Függelékben sok olvasni való van, ’s stylusa szebb kerekebb, ’s virágzóbb mint elébbeni dolgozásaiban. Éljen szerencsésen Uram Bátyám ajánlom magamat nagy becsű szívességébe, ’s maradok állandó tisztelettel. Erdő-Tartsán 14
a 8-bis 1821.
Kedves Uram Bátyámnak
alázatos szolgája
SzentMiklóssy Aloyz [mk.]
Szépemhez.
Leányka, hő tekintetem’
Rajtad midőn legeltetem,
Mint a’ tavasz nap’ fényétől,
’S a’ rózsa harmat’ enyhétől,
Lángérzetim úgy élednek,
Sugáritól szépségednek.
De ah, midőn pillantatom’
Terajtad nem nyugtathatom,
Mint a’ tavasz napfény nélkűl,
’S a’ rózsa fris harmat nélkűl,
Ugy hervadok keservemben,
Örök tél ’s gyász van éltemben.