Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

A’ Mikóházi gratulatio engem eggy nagy szerencsémtől foszta-meg. Úgy reménylettem, hogy a’ Mélt. Úr Anna napjának legalább felét itt fogja tőlteni, ’s utána jöttem, hogy itt nyerhessem-meg a’ mit Széphalmon elmulasztottam, és hogy a’ nálam felejtett Consignatióját a’ szőlőkre tett költségeknek általadhassam. – Ezen második szerencsémtől is megfosztatván, levél által akartam előadni Uram Öcsémnek, a’ mit talán szóval mondottam volna.

Felette szerencsés gondolat az, hogy az Emlék felavatásakor a’ Mélt. Ur tartson Beszédet. A’ pompa nem rossz portéka, ha ésszel és lélekkel tétetik. Görög-ország és Róma mindent azzal tett, hogy éreztesse ’s érezze a’ maga nagyságát, és ezen éreztetés és érzés által naggyá tegye magát. Ez a’ mi hideg korunk mindent nevet a’ mi nem mindennapi. Hány embert hallottam én magam, a’ ki röhögve tudakozta előttem, minek az az Emlék? ’s szeretném az ollyan embernek (hogy a’ Bárczay Ferencz szavaival éljek) kiverni a’ fogát eggy kolccsal (ez valóban a’ B. F. szava). De hagyjuk a’ röhögőket.

Ha szabad volna ’s szükség volna tanácslanom valamit, én azt mondanám, legalább ezt tenném, ha én voltam volna Oberstere ennek a’ seregnek:

Előszóllítanám Budaházi Pétert az ezüst mellypénzzel, és azokat a’ kik honesto vulneri (a’ szép sebnek) superstites manserunt, ’s magam megé állítanám mikor az Oratiót tartanám. Leginkább ott adnék sullyt (pondust) beszédemnek, a’ hol arról volna szó, a’ mit mind a’ kőre metszett sorokban, mind a’ MKurir minapi Levelében el mondottam,^* hogy az Actus másfél holnappal azután történt, hogy a’ vitéz sereg a’ zászlóhoz felesküdött volt, és hogy a’ hamar bekövetkezett Béke nem engede alkalmatosságot a’ Vármegye által megígért jutalmat több és nagyobb tettek által megérdemleni, de hogy a’ Zempléni sereg megmutatta, hogy a’ köz ügyért nem rettegte a’ halált, és ámbár egészen kikészűlve nem lehetett, lelke, akaratja kész volt, ’s a’ haza’ kedves Geniusának a’ Palatínusnak jelenléte úgy lelkesítette, a’ mint illett. Bérekesztésem buzdítás volna, hogy a’ Magyar polgárkatona, ’s valamikor Uralkodója a’ törvény tiszteletére felszóllítja, mindég kész fegyvert fogni.

Ezeket a’ Mélt. Úr bizonyosan nem múlasztotta-el elmondani, ’s én egyedűl azért mondom, hogy bízodalmára érdemetlennek ne ítéltethessem. A’ mi a’ stílust illeti, reménylem, hogy az ollyan lesz, melly inkább illjék eggy tudományok által megnemesített katona, mint eggy csak pennát forgató Notárius’ kezébe: az az nem paszomántos, nem sujtásos, a’ mi valóságos gyermekeskedés; hanem lelkes, tüzes, és magyar.^* – Én minden általam eddig olvasott Fő-Ispáni Dictiók köztt eggyet sem szeretek annyira mint a’ B. Ötvös Ignátzét, mellyet Kassán tavaly monda, és a’ mi Mikóházi barátunk feleletét rá, mert a’ beszéd nem calamistrált, ’s látszik hogy a’ dolgot akarta mind a’ kettő, nem a’ czifrát. A’ mit Gróf Teleki József Ugocsában monda 1790. gyönyörű, ’s igen tanúlt munka: ’s egyedűl az akkori nagy és reménytelen változás excusálhatja, külömben Schulfuchsereynak nevezném. Én ritkán vagyok megelégedve a’ magam dolgozásaimmal, a’ mit nekem igen kevés ember hiszen, ’s kivált azok a’ kikkel mint Grammaticus czivódom; de a’ veséket vizsgáló Jehova tudja hogy igaz a’ mit mondok. Azt azonban hasonló lelki-egyenességgel vallom; hogy a’ Zemplényi Emlék dolgában tett Relatiómat melly Patakon kétszer nyomtattatott-ki, harmadszor pedig Döbrentei által az Erdélyi Muzéumba is felvétetett, soha nem olvashatom igen nagy gyönyörűség nélkűl, és hogy ha azt más írta volna, nem én, írígyleném ennek a’ másnak azt. Melegen ömledezett lelkem benne, ’s nem vér foly ereiben, hanem sváb takony, a’ ki nem érzi, hogy a’ ki azt írta, igazán szerette nemzetét. Bár azt a’ Catechismussal eggyütt olvastatná minden atya a’ maga fijaival.

Szép volna ha a’ Mélt. Ur a’ maga Dictióját előre kinyomtattatná Patakon, ’s az elmondáskor kiosztogattatná.

Minthogy a’ Tud. Gyüjt. mellé tenni szokott Ajándék-árkusoknak eggyikében kérdés vala téve, ha áll e a’ Zemplényi Emlék, ’s FőSzolgabíró Kolosy József barátunk a’ Májusi Gyűlésben azt mondá, hogy szemeivel olvasta Gróf Dezsőffy Józsefnek valamelly versét a’ Pesti Ujságokban, melly a’ Zemplényieket feddi, hogy az ígéret teljesítve még sincs: a’ M. Kurír leveleiben tudtára adtam a’ Publicumnak hogy az Emlék áll, ’s melly Felűlírásával melly égszak felé áll, hogy senki se vehesse kétségbe előadásom’ igazságát. Gróf Dezsőffy nekem eggy új verset kűlde, melly az előbbi feddést jóvá teheti.

Bár a’ Mélt. Ur által tartandó Beszéd a’ TudGybe felvétethessék, mellyről kétségem nincsen is, ha azt oda megkűldeni méltóztatik. Trattner nekem soha sem hágy békét, ’s mindég tüzel, hogy küldjek belé valami dolgozást. Ha az általkűldésben velem méltóztatik parancsolni, azt nagy örömmel tészem.

Én nem tudok véget érni a’ beszédben, melly hiba; de örömest is szóllok Uram Öcsémhez ’s el sem hallgathatom, hogy örök kár, hogy a’ nem általam projectált Landon rajzolatja szerint faragtaték az Emlék. Ennek postamentje igen szép, a’ pyramis igen rút, sőt nevetséges. Pyramisnak nem széles, obeliscusnak nem súgár, ’s mind pyramisnak mind obeliscusnak ollyan mint a’ schach játék tornya a’ Kassai toronyhoz képest. Ha artistai szem pillantja meg, ’s messzecskéről, nem fogja érteni, mit akar az úczán az az új-módi kemencze. Nem jó, midőn a’ Mesterség dolgában ollyan emberek szóllanak, a’ kik azt nem tanúlták. Franczia-országban midőn Emléket akarnak állítani, 20, 50, 100 arany præmiumot tesznek a’ legjobb rajzolatért, ’s a’ Landonból általam elő mutatott eggy illyen præmiumot nyert rajzolat volt. De már meg van. – A’ mi az emlék helyét illeti, arról kénytelen vagyok vallást tenni, hogy sokkal szerencsésebb mint a’ mellyet én felérni tudtam, ’s örvendek hogy ez a’ jobb gondolat másban feltámadott. Bár ezen alkalmatossággal ki lehetne vinni, hogy a’ hely, fákkal ültethessék körűl, ’s a’ Herczeg Breczenheim emberei a’ vásárt más helyre tegyék által. Tek. Fáy Ferencz Ur barátunk által jó volna megnyerni erre Lehoczky Urat, vagy talán a’ Gyűlésen FőIspáni Helytartónkat megkérni, hogy erre szóllítsa-meg a’ Herczeget.

Ha ez volna, ítéletem szerint a’ helyet olly fákkal kellene körül ültetni, mellyeknek ágai ’s levelei az elmenőket figyelemre vonhatnák. Gróf Vondernothné, Szilvástt, reménylem adna Gledicsiákat, Bignóniákat, Balsam- és Canadai Nyárfákat ’s Platanusokat. De az emlék megett a’ templom felé Olasz nyárfáknak (vulgo Jegenye) kellene állani, hogy az emlék szabadon maradjon, ’s a’ fák ágai el ne fedjék. Illy formán lehetne állítani a’ fákat.

Patakon Nagy Ferencz

Profné Assznál.

26. Jul. 1821.

A’ Professorné lakóji elmentek a’ Vacatióra, ’s papiros nincs több a’ háznál. Engedelmet a’ levél’ csonka végéért.^*