Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Utolsó postával vettem Máj. 23d. Vásárhelyről írt leveledet. Azon felűl hogy nekem véghetetlenűl kedves azt látnom, hogy rólam barátsággal emlékezni méltóztatol, annak is kimondhatatlanúl örvendek, hogy annak láthatlak, a’ kinek láthatni óhajtalak. A’ te szép lelked sem az ifjúság’ bolondságai által nincs elszennyezve, sem azon bolondságok által, mellyek a’ később korokat szokták, mint pestise a’ nemzetnek és a’ kiket megszállanak, hóhérjak,^* ellepni. Tartsd-meg, kedves barátom, mind fődnek, mind szívednek, mind erkölcseidnek tisztaságát, ’s higyj a’ Stoicusnak, hogy e’ nélkűl boldog soha nem lehetsz, valamint ezzel nem soha, soha, szerencsétlen. Neked ezen felűl több okaid is vannak arra, hogy jó maradj. Jusson eszedbe, kiktől vetted születésedet, kiknek gondjaik által neveltettél, jusson eszedbe, hogy neked Teleki József, kit e’ leveled olly érzékeny fájdalommal tisztel, rokonod. Te vetnél e ezekre homályt, holott rajtad áll, hogy az ő fényeikkel is, a’ magadéval is ragyogj? <Te, Wesselényi, Gyulai eggykor díszei lesztek Erdélynek. Ne fosszátok-meg a’ hazát attól a’ mit tőletek vár.>^* Fordítsd egészen hasznodra Buczinak nálad-létét, ’s ne essél kétségbe azért hogy elmaradtál eggyben ’s másban, ha tudnillik hinnem kell annak a’ mit írsz. A’ Teleki Károly’ unokájának a’ Classicusokat ismerni kell; ’s ha talán Nevelőid elmúlasztottak is valamit, azt nem nehéz kipótlani, csak akard. Gróf Sztáray Vincze katonai Intézetben neveltetett, hol deákúl nem igen tanulnak. Elhagyta a’ katonaságot, ’s csak annyit tuda deákúl, a’ mennyit az tudhat, a’ ki olaszúl jól beszél. ’S íme most Tacitust széltében olvassa, ’s csaknem úgy mondogatja mint Horátzot a’ mi Buczink.

<Irtóztató lehet a’ szükség a’ Lucullusi ebédekhez szokott Erdélyben, ’s képzelem mit szenved ott a’ köz nép, ’s irígylem azoknak fényeket, a’ kik embertársaiknak nyomorúságaikon könnyítenek. Oh az az én nemes Wesselényim a’ ki, a’ mint írod, lelke azon társaságnak, a’ melly ott másokat táplál. Miért nem teve az Uralkodás annyi ezerekért valamit!>^*

Teleki József élni fog Erdélyi Leveleimben, mellyeket még kézírásban fogsz olvasni.^*

<Mintegy tíz napja, hogy a’ Deesi postáról eggy levelet kaptam, vagy inkább eggy Predikátziót, minden levél nélkűl. Úgy tetszik, nevem a’ borítékra imádást-érdemlő Anyád kezével vala írva, de a’ pecséten N. Gy. betűk állottak. Ki ajándéka a’ Predikátzió nem tudom. Te meg fogod tudhatni, ’s köszönd-meg a’ küldőnek. Ez e az a’ N. Gy. Úr, a’ ki Kolozsváron Prof. volt, és onnan Gr. Tné elvétele miatt eltolattatott? Ha ez, örvendem, hogy tudnom lehet, hol van. Erdélyben nagy magasztalásokkal <fel> szóla felőle sok ember, ’s Predikatziója is mutatja, hogy benne sok erő van. Difficile est proprie communia dicere, ezt mondja a’ mi Buczink’ Mestere. Én eggy nem ismért Császárné’ magasztalására század résznyit sem tudnék mondani. De a’ Predikátzión nagyon érezteti még magát az Erdélyi cathedrai-ízlés. Úgy hiszem, Nagy Ur ettől egészen eltávozni nem mert.>^*

Élj szerencsésen, igen kedves barátom! Ő Nagyságokat, tisztelt Anyádat és Atyádat idvezeld nevemben alázatos hűséggel, Buczit csókold, és ha Zsibón^* leszel, emlékezzél a’ szép csorgó mellett

[A boríték autográf címzése:]

[A kék boríték hátoldalán vörös viaszpecsét.]