Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Kedves barátom! Ma eggy hete hogy házamhoz szerencsésen elérkeztem. Általesvén nagy részben legszorgosabb dolgaimon, ’s a megpihenés’ órájiban azon óráimról emlékezvén, a’ mellyeket nekem Erdély ada, áldom sorsomat, hogy Neked is eljutottam ismeretségedbe, ’s higyj állításomnak, a’ te barátságodat, ’s azt a’ szerencsét hogy Szüléidet láthattam, ezen gyönyörűségekkel rakott útazásom’ első nyereségei közzé számlálom. Érzem én, édes barátom, neked egész becsedet, ’s tudom mit ér az a’ húsz esztendős ifju, a’ kiben ennyi készűletek, ennyi előbbre vágyás mellett, annyi szerénységet ’s a’ léleknek annyi meg nem romlottságát találtam. Távol lakó barátimnak feldicsekedtem ismeretséged’ szerencséjével, ’s elbeszéllém nekik, hogy Erdélyben találtam olly Dámát, a’ ki Ipamhoz írt Epistolámat érti – mert Magyar-országon még ollyat nem találtam. Külömben is én Erdélynek nagy magasztalója levék, ’s már el kezdém írni Útazásomat. Bár földijeim közzűl sokan volnának, a’ kik ezt a’ részét Nemzetemnek látni óhajtanák. Elmondom nekik melly rettenetes útú föld az, de azt is elmondom, hogy az út alkalmatlanságai ott gazdagon meg vagynak fizetve. – Téged, édes barátom, arra kérlek, hogy Ő Nagyságát, azt a’ te tisztelt Anyádat, a’ kit a’ Zsibói gyertyánkabinetben olly meleg szívvel emlegettél, ’s a’ Méltós. Grófot nevemben alázatosan tiszteld, hogy engemet ajánlj kegyes emlékezetekbe, hogy engemet szeretni meg ne szűnj, leginkább pedig arra, hogy ne feledd soha, kinek fija ’s kinek unokája vagy. Bízzál magadhoz, és higyd azt, hogy senki sincs közöttünk, a’ ki eggy vagy más úton magát a’ jók előtt meg szerettetni ne tudja. Ezt pedig mindnyájunknak óhajtani kellene – mert arra, hogy ragyogjunk, arra nincs semmi szükség; ’s a’ kit az az óhajtás sarkantyúz, bizonyos lehet, hogy magát nevetségessé teszi.

[A boríték egyik oldalán piros viaszpecsét, a másikon postai bélyegző: „UJHELY”, idegen kézzel az évszám: „1816”, továbbá Kazinczy kézírásával a címzés:]