HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Mihálkovics József – Kazinczy Ferencnek
Pest, 1814. augusztus 25.
Tekéntetes Ur,
Nagy Érdemű Barátom Uram!

Pestre lett mostani bejövetelem alkalmatosságával meg látogattam Nemzeti Könyv Nyomtatónkat Trattner Urat, és a’ mint fent Tisztelt Uraságod jeles Munkáinak ki bocsájtatások el intézése eránt tudósitott, akkor vettem észre; hogy el felejthetetlen, ’s becses Emlékezetű Barátom – a’ kedves Csehynk olly dicsőséges helyet foglalt Nemzetünk fő Litteratorának ki bocsájtandó Munkáiban! Én a’ boldogultnak tartós Barátságával dicsekedhettem: közel tíz esztendőknek el folytok alatt, a’ mint Pesti Tanúlásunk utánn egy mástól meg váltunk, sűrűbb Levelezéseink által pótoltuk ki a’ kölcsönös veszteséget: az én kezeim között vannak tőle közel 100. darab Levelek, mellyeket becses maradványok gyanánt meg tartottam: – De ezeknél is nagyobb kincset nyertem életben lévő Testvér Bátyától Fő Tisztelendő Titularis Kanonok, és előbb ugyan Zsámboki, most pedig nehány hetek olta Kállói Plebanus Csehy László Urtól, ki nála volt minden írásait el hunyt Barátunknak kezeimhez adta, ’s azokkal meg ajándékozott. – Nem magyarázhatom ki, meg vallom, mennyire ohajtom azon különös, ugy jeles Iffiúnak a’ Musák szelid Baráttyának emléke ’s neve meg örökösitetését! Azért is kész vagyok Díszének magasztalására mind azokat meg osztani, mellyek tőle kezeimnél vannak, sőt ha ugy fog tetszeni minden kéz írásait bátorságos kezek által Berényből Nagy Érdemű Barátom Uram kezeihez Széphalomra által tenni. Csehynk írásai között reá akadtam egy általa készített eredeti Magyar Románnak Töredékeire is, mellynek el hányodott részeit fent említett kedves Testvére Csehy László Ur öszve fogja keresni és azoknak meg küldésöket is ajánlotta. Egyedül Uri becses válaszszától függesztem tehát fel, mi tévő legyek. Vagy is el küldgyem é Tisztelt Barátom Uramhoz, és mi móddal az érdeklett maradványokat: vagy azokból Biographiájának tökélletesebb elő adására belőlök datumokat küldgyek? Én ugyan minden esetre olly fel tétellel voltam hogy el hunyt kedves Barátomat a’ Nemzettel, ’s Litteratura Baráttyaival bővebben meg esmértessem: Hanem hátra vonom azonnal, eránta, ’s árnyéka eránt való tiszteletből magamat, mihelyest ezen az úton neve tündöklésének fénnyét meg esmérem: Meg érdemli valóban, hogy neve nagy Baráttya által dicsőitessen! – Én Pesti mulatásomból ezen holnap utolsó napjain Jász Berénybe viszsza térek, és mennyire meg vidámít mostani gyenge egésségem mellett azon gondolat! hogy Tisztelt Barátom Uram becses Levelét oda haza olvasni szerencsém lészen. Az ülő élet, és Notariusi sűrű foglalatosságok meg gyengítették egésségemet, de a’ mellynek viszsza szerzéséhez még nagy reménységeim vannak. Ajánlom mindenekben, ’s Honnyi Litteraturánk javára mindenkori kész szolgálatimat: – Uri becses kedvezéseibe ajánlott tellyes Tisztelettel vagyok. Pesten, Aug. 25-kén 1814.
Tisztelt Uraságodnak
alázatos szolgája
Mihálkovics József mpr.
Districtualis Fő Notárius.
Igen nagyon kívánnám tudni, honnét kerülhetett kézhez Csehy Barátunk irott képe?