HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Szemere Pál – Kazinczy Ferencnek
Pest [?], 1812. április 9.
Szemere Pál Kazinczyhoz. 1812. apr. 9.


Tegnap Kultsártól a’ Mindenes Gyüjteményt hoztam el. A’ IV. Negyedben említést találék Daykánk felől. Közlöm azt is, mivel*
[..]vel [Átírás.]
tanubizonyság ez is D.nak Literatori érdemeire.
Lap. 86. 87. 88. 89. 90.
Fő Tisztelendő Wohlgemuth Filep Úr, a’ Pesti Nevendék Papságnak fő kormányozója; olly szívvel indúlattal viseltetik kedves nyelvünkhöz, hogy midőn azon buzgó óhajtásunkat, hogy a’ Német úgy nevezett Pastoralis Theologia helyébe a’ Magyar lépjen-be, elébe terjesztettük volna; így válaszolt: hogy minekelőtte szót tettünk volna, már erről bőven gondolkozott, ’s ígérte is azon lettét;*
[Sic!]
hogy ne csak a’ lelki tanítóji tudomány, hanem az erköltsi is, a’ jövő esztendőtől fogva Magyarúl folytattasson addig is, míglen idővel az egész szent tudomány kedves nyelvünkön taníttatna. Valóban megérdemli ezen nevű Úr buzgó szeretetünket, a’ ki azon kívűl hogy a’ Magyar Nyelvet maga is szorgalmatosan tanúlja, azt még új Magyar könyvekkel is előmozdítani munkásan igyekszik. Mostanában is három könyveket fordíttat Magyarra, kiknek eggyikét u. m. Spaldings Bestimmung des Menschen, T. Dajka Gábor 3dik esztendőbeli Nevendék Papra bízta; ki is ennek fordításával már készen vagyon, és nem sokára a’ T. T. Wolgemuth Úr parantsolatjára sajtó alá fog kerűlni. Ezen említtetett fáradhatatlan Nevendék, nem kémélvén tsekély egészségét, azon fellyűl hogy szűntelen a’ Magyar Munkáknak készíttésekben fáradozik, a’ Magyar nyelv’ tanításának terhét is önként minden jutalom nélkűl magára vállalta, mellynek kedvéért még ezen oskolai esztendőnek kezdetével Magyar prælectiókat kezdett tartani, mellyeket máig is olly szerentsésen gyakorol, hogy kedves nyelvünk’ tanúlására nem kevés Tótokat és Horvátokat édesített: Némellyek még a’ világi törvény tanúlók közzűl is gyakorolják oskoláját. Talán ő neki köszönhetjük résszerént, hogy a’ velünk lévő Horváth társaink nyelvünket már nem csak tűrhetik,*
[...]hetik, [Átírás.]
hanem némellyek beszéllik is. Ezen nagyra született hazafinak eggy valaki Nevendék társai közzűl, neve napjára e’ következendő versekkel kívánt örvendezni.
*
* *
Kénye társidnak Priamusnak érd-el
Napjait, majd majd teszi e’ jeles fi;
Így beszéllettem, mikor édes álom
Öntözi lankadt

Testemet, ’s béhúnt szemeim körűl zöld,
Tarka képek számtalanúl lebegtek!
Sorsaink’ rendét kötöző, ’s eresztő
Mord hajadonnal,

Hogy miként harcz köztt erejét Magyarnak,
Úgy nagy elméjét (tsak emelje méltó
Poltzra nyelvét a’ Magyar Úr) egész föld’
Színe tsudálja.

Bár jeles Kantnak nyomait kövesse;
Még Baglyoknak vak seregét is ékes
Szája hangjával ragyogó hegyére
A’ tudománynak

Vonsza: vagy lantját ütögesse híres
Pindarusként; a’ zuhogó tüzes nyíl
Függve felhőkben marad énekére
Halkva figyelmez.

Pest 9. Aprilis. P. N. P.

Miolta hazajöttem nem voltam Virágnak látogatására. Ő most Budán tart szállást a’ Barátoknál. Minap Vitkovicsunk Epigrammájit közlötte vele, ’s Virág így felele rájok.

Versedet olvasván kezdék melegűlni tüzétől,
Melly minden szóból elkilövelte magát.
Vitkovics! Óva mutasd ezután nekem: a Samu ’s Palkó
Olvashattyák, ’s a Pesti poéta sereg,
És a Pista. Kemenczének nagy díszei Tí mind!
Mondhatom eztet még: És tüzes emberei!

V. B.

Kemenczének az az Ofen-Pestnek. Czélzás Horvátnak illy czímű munkájára.*
[Ez a mondat utólagos, eltérő tintával, de vélhetően azonos kézzel írt beszúrás.]
Tegnap ismét mind Horvát mind Vitkovics mind én levelet kaptunk tőle. Hosszú levelet akarok írni Édes Uram Bátyámnak, ’s úgy hiszem, nem cselekszem épen fonákúl ha azt, magamtól szegénytől kevés telhetvén, Virág verseiből hosszabbítom meg. Legalább ez által is jelét adom annak, hogy én Literaturánknak ezen három Nagy Emberét tisztelem: Virágot, Daykát és Berzsenyit. Imé:

VVB.
„Horrida tempestas” az eget búsíttya, vizek közt,
Hók közt jár Jupiter: most a’ Duna, most amaz erdő,
A’ disznófőtől neves erdő, zúg, zajog, ordít,
Tráczia vad lelkű Boreását szenvedi, ’s búsong.
Mint itt mellettünk ez az agg, de böcsűletes agg hegy,
’S máskor jó kedvű hegy, igen mély gondolatokban.
(Nagy jele nagy búnak) van; alig néz, ’s néha fel, a’ nagy
Mátyás tiszteletes palotája helyére: barátom,
Vitkovics! Én, ámbár gyakrabban lantolok itten,
Hogy szét verjem ezen sűrű ködet, és az előbbi
Víg fényt meghozzam völgyekre, hegyekre, mezőkre;
Még is kis hasznát látom csak gyenge dalomnak.
Jer, kezd el dalodat, mellynek víg bája Pomáznak, *)
(És mi vadon helynek, ha Budára tekintve itélünk)
Zordon sziklájit ’s szőlőtövit, itt is, amott is,
Lejtőztette minap. Mint hallom, örömre hevűlven
A’ Borzas Faunok ’s Szatirok megszüntenek addig
A’ félénk Nimfák seregét kergetni dühökben.

*) Czéloz Vitkovicsnak azon Dalára Trinkliedjére, mellyet ez Pomázon készített. U. M.

Sok ifjú húllt a’ porba,
Mért sietett a’ táborba;
Sok legényért ettek torba’,
Mért bújt be a’ Monostorba.

Guta üti azt meg orrba,
A’ ki vizet tölt a’ borba:
Igyunk tehát tisztán, sorba’,
Így jutunk el a’ vén korba.

Budán, 1810. December’ 17dikén. Öcsém! én alig mehetek által, de azért csak kiriezzetek: quam quisque norit artem, in hac se, a’ köz mondás szerént. Ezt a’ Frias tudgya,*
tud<j>a [Törlés és átírás.]
és desipere in loco dulce est. Dolgozzatok a’ hazának. Úgy légyen fejeteken a’ Jehova aldomása. Amen!

Sz.V.B.
Mint elijesztettél, mikor a’ nagy Pesti vidékről
Elmenvén búcsút sem vettél tőlem! ezernyi,
Sőt több gondok közt ide hagyván, jó Palim, engem.
Így bánták ’s méltán a’ Múzsák hajdan Apollót,
A’ mikor Admétus legelőin pásztori bottal
Kellett járnia ’s farkasokat kergetnie nyájtól.
A’ kis Mercurius, mert gyermek kép vala rajta;
E’ nagy vígyázót megkísértette csalárdúl.
A’ bűnt szóval feddte, ’s legott, mint régi barátok,
Úgy nézték egymást, ’s örök emlékezetnek okáért
Zengő lantot ajándékban nyert pásztor Apolló
A’ ravasz Orzótól; Ez Amaztól egy botot. Ebben
Olly nagy, ritka ’s hatalmas erő volt, hogy dühös egy pár
Sárkányt csendességre hozott. Arkádia most is
E’ történetről úgy szól, mint mái dologról.
Hát, a’ mint kezdém már mondani, nem vala nyugtom,
Mert féltettem az életedet sokféle gonosztól.
Sok gonoszok lappangnak az emberi képnek alatta.
Még Plátó sem elég nagy eszével minden esetre.
Annál kedvesb most hozzánk megjötted az útról.
Néha nem árt idegen ’s meszszebb földekre kimenni
Így tőn a’ nagy Hős „captæ post tempora Trojæ,
Qui mores hominum multorum vidit et urbes.”
Nem kétlem, te is ébredten ’s nyilt szemmel eredvén
Útnak, sok helyeket látál, sok főre tekintél:
Már, hami jót hoztál, add köz hasznunkra, ne rejtsd el.

1810. Decemb. 18d.

Egy két nap előtt, mondá Horvát, hogy dolgozol, és hogy valamit ki akarsz adni. Áldott szándék. Azon légy, hogy ne sokat hanem jót szedhess öszve. Egyéb iránt, Si vales, bene est, ego quidem valeo. Eszembe jutott Fleurynak mondása, (a’ Két Elmélkedésben) – a’ hol atyaidat láttad botlani, ott te vígyázva járj. De a’ mit atyáink elmúlasztottak, mi azt, a’ mennyire tőlünk lehet, pótollyuk ki.*
[E mondattal új oldal kezdődik, a lap tetején azonosíthatatlan kéztől: „Virág. Prof Fejér”.]
Melly nehezen, melly soká törhet ki világosságra az emberi ész! Lassú víz partot mos. Elég.

[Aláírást helyettesítő spirálvonal.]

Tegnap Virágot látogattuk meg Budán, Vitkovics és én. Mutattuk neki a’ már 21 ívnyi Aurora Évírást, ’s kértük, hogy engedjen ő is valamelly versdarabot avagy Philologiai Értekezést belé. Szíves örömmel ajánlá segédét; noha szándéka vagyon eddig írt verseit, mellyek a’ M. Minervában kiadva nincsenek, Horatznak egy két Episztolája ’s Satyrájával eggyütt, még a’ József napi Pesti Vására bényomtattatni, ezen czím alatt: POEMÁK VIRÁG BENEDEK által. 1811. Már két ívet letisztázva mutatott. – Én az AURORÁHOZ éneklett Odáját veszem fel Aurorámba, ha ez Poemájiban helyt foglaland is.
Virágtól haza jővén Prof. Fejér Györgyhöz tértünk be ’s jelentettük*
jelentettünk [Átírás.]
látogatásunk okát. Örvendett a’ jó Haza fi ’s azonnal eggy nagy Skatulya Verset hozott elő, ’s által adta, hogy a’ melly darab közötte tetszésünket megnyerhetendi, gyüjteményünkbe iktassuk. A’ Verseket most Vitkovicsunk olvasgatja. Szörnyű nagy számmal vannak azok. De melly kevés mondhatja el magárol a’ me nec Iovis ira nec ignes – ? ’S ha elmondhatja e csak Eggy is? Irt Éneket, Dalokat, ’s Ódákat egyedűl Sapphó’ mértékein. Megjegyzést érdemel hogy nehány Sonettet is próbált. Mutatóúl közlök eggyet

Egy Kertész Gazda.

Egy gazda kertet ültete,
Csupán maga múlattára;
Örült annak virúltára:
Mellynek ez lett története
Egy ifjú szemfüleskedett
Benn; ’s virágit mint visgálta
Azokat ő csak fitymálta,
’S Urával így vetekedett:
Itt már szebbek nem termenek?
Ezek mind csekély virágok,
Csak héjábavalóságok
Ő mond: Jambor, nem tetszenek?
Vidd el szemed’ kertemről. –
Ezt vallom én Versemről

Ezen Nemsonett’ szchemájáról jút eszembe most, hogy Csokonai is írt a’ Szonett’ szchemájára. A’ Sonettről való Értekezésben, hol Farkas Károlyról tétetik szó, talán Csokonait is lehetne említeni. Meg mentem Édes Uram Bátyámat a’ fáradságtól, hogy könyveit felhányja ’s kiírom a’ Verset. Lilla II Kiadás. Lap. 28.

AZ ESZTENDŐ NÉGY SZAKASZA.

Tavasz virít, ’s száz rózsa nő
Orczádnak Édenében,
’S szemed’ kerűletében
Május’ mosolygó Napja jő.
Nyár van nekem, ’s halálra fő
Szívem tüzes hevében,
Mert Amor ég egében,
’S caniculát tett benne ő.
Ősz űl setét orczámba’, és
Sok búja fellegével
Özönnyi könnyzáporral és.
Tél szállt fagyos jegével
Szívedbe, ’s abba semmi rés
Nem ég Ámor’ tüzével.

Morgenblatt. 1809.
Excerp. Almás, d. 31. May. 1810. P. v. Sz.

MEIN ERSTES SONETTO.

(NB. Improvisirt.)

Wohlauf! mein Geist! – Ein Probsonetto,
Ein göttliches! – Ich sinn’ und trachte – –
Noch mehr Champagner, Benedetto!
Ey, Ey! Vier Zeilen, eh’ ich’s dachte.
Ein Liebchen war Petrarch’s Oggetto;
Ruhm, Nachruhm ist, was ich erschmachte,
Den zweyten Tiek heg’ ich in Petto.
Wie köstlich! Schon der Zeilen achte!
Nur müsset ihr mein hohes Thema,
Volksliederton! und Mystik! würzen.
Heil mir! Schon eilfe nach dem Schema!
So dichten, heisst die Zeit verkürzen;
Es klingt doch, wär’s auch kein Poema.
Gottlob! Ich ende stolz mit Vierzeh’n. *)*
[A jegyzet nem található.]

MALATESTA.