Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Nagy Férjfiú! Betegen fekvén öt hét olta, azalatt míg testem szenvedett, azzal élesztgettem, vídámítottam lelkemet, hogy két Pataki Professzornak deák verseiket, mellyeket ők a’ mi szép Herczegasszonyunk’ menyegzőjére írtak, ’s barátságok szerént velem, és senkivel nem mással, közlöttek, únalom nélkűl olvasgatám. A’ Sípos Pálét (Mathes. Prof.) már ismered a’ Kultsár’ leveleiből (Pax et Hymen czím alatt): a’ Kézyét (ez csak 28 esztendős Ifjú és Prof. Repetentium) most nyomtattatom Pesten. Látni fogod, és Te, ki mind a’ két nyelvben nagy vagy, csudálni. Kézy Virgílben él, és tavaly két ízben olvasta végig Homért görögűl, ’s sokat belőle ki is tanúlt. – Addig olvasgattam barátimnak két verseiket, addig csudáltam a’ mit abban az csudálhat, a’ ki maga is áldozik a’ Múzsáknak, míg annyira felgyúladtam, hogy magam is írjak valamit. Imhol az a’ mit írtam. Te vagy a’ második, a’ kinek ezt nyújtom, mert a’ Pataki Nyomtatóknak^* holmi akadályaik miatt csak^* most kapom meg a’ nyomtatványt. Vedd szíves tiszteletem’ jeléűl a’ mit nyújtok és a’ mit illy sietve nyújtok. Mívem nem érdemel figyelmet: de ki az a’ ki a’ történetnek ne örvendene! Adta volna Hazánk’ védistene, hogy ez a’ Pozsonyi béke^* után történt volna, ’s ne voltunk volna kéntelenek eltépett szívvel hazánknak tavalyi sebeit ’s Horvát Országnak elszabdalását látni! Óhajtanám hogy ezen érzéseimet minden Magyar’ lelkébe lehellhetném. Hogy a’ Tiédbe lehelljem, arra nincs szükség: de hadd jelentsem hát kevélykedve, hogy az én lelkemben is az az érzés lángol, a’ melly a’ Tiédben!

Utolsó levelem olta én két ízben ugyan annyi leányok’ atyja lettem: Eugeniem meghaladta a’ másfél esztendőt, Thaliem pedig hat holnapos. Egésséges, ép és gyönyörű alakú gyermekek. Eugenie magyar nyelvet ért és petyeg, ’s azt fog Thalie is. Ez után mindenik francziáúl fog tanúlni, nem németűl, mellyet akaratja ellen is megtanúl, és így nem kell tanúltatnom. Literárius foglalatosságaim ezek voltak: Felelet a’ Tübingai^* kérdésre a’ nyelv’ dolgában, német és magyar nyelven e’ motto alatt: Stolz will ich den Spanier. Schillers Don Carlos. mellyben a’ nyelv’ előmenetelének ’s tulajdonainak kimutatásán felyűl azt mutattam-meg, hogy a’ bölcs Uralkodásnak nem elfojtani kellene a’ Nemzetiséget ’s nemzeti tüzet, hanem éleszteni, mint Don Philipp mondja a’ Schiller’ Carlosában. Ez olly igazság, mellyet tavaly előtt predikálni veszedelmes volt, tavaly pedig – de jaj hogy későn! – magok tanítgatták azok, a’ kik addig felőle hallani sem akartak. Mind azáltal még most sem merem nyomtatás alá adni. – Második dolgozásom volt Sallust. Ebben megelőzött Tiszt. SzentGyörgyi Úr: de az nem csak ellenemre nincsen, sőt inkább nagy örömömre van. Classicus Irókat soknak szabad, soknak kellene fordítani. Bár Marmontelemet is fordítaná ismét valaki, mint én fordítottam Báróczy után! – Harmadik volt Gessznernek minden munkája, új gondokkal dolgozva. – Legutóbbi igyekezeteim azok, hogy tavaly elégetett jó csomó verseim helyekbe újakat készíthessek, ’s míg engem is oda visznek, a’ hol Báróczy van, eggy csomó verseket nyomtattathassak. – Wesselényihez írt Epistolámat, ’s az atyja halálára írt Epigrammámat, valamint azt is, mellyet a’ Báróczy’ halálára írtam, a’ Kultsár’ leveleiből ismerni fogod. Engedd, hogy ide tehessek két Epigrammát, mellyek szívemnek kedvesebbek mint bár melly nagy kötet munka.

Ezeken kivűl egynehány magyar munkákat recenseáltam, azt hivén a’ legtökélletesebb meggyőződéssel, hogy a’ Nemzet’ ízlését semmi sem alkalmatosabb képzeni, mint a’ Recensiók, és osztán azért is, mert subit ira cadentem Ulcisci patriam – (Virgil.) örömömre volt, hogy a’ Himfy’ Szerelmei által éreztethetem a’ külfölddel, hogy az Apolló kilencz húga nékünk is mosolyog. Himfyben ki kellett mutatnom a’ fogyatkozásokat; ollyanok vannak az ő Szerelmeiben is, valamint Petrarcában, Klopstockban, Göthében ’stbb. Tudom, hogy ezt nékem sokan balúl vették és veszik: de a’ ki tisztán jár el dolgaiban, a’ rágalmazásokkal ’s félszeg ítéletekkel nem gondol. A’ Recensens’ tiszte nem az, hogy az Irót megkímélje, hanem hogy azt, a’ mi a’ munkában szép és rút sine ira et studio^* kimutassa. Én azt hiszem, hogy az általam szívesen tisztelt sőt csudált Himfynek elnémúlása hozzám, nem neheztelés. A’ mit csinálok, nem csinálom titkon. Ha az Institútum engedné, alá vetném Recensiómnak nevemet.

Most Dayka Gábornak verseit küldém le nyomtatni Kis Istvánhoz. Ezt ajánlom pártfogásodba, mert érdemes reá. Szánd a’ nemzetet, hogy a’ Párkák neki olly rövid éltet engedtek.

Engedd nekem azt a kérést, tisztelt barátom, hogy Prof. Kresznerics Urat általad szívesen idvezlhessem. Elj szerencsésen, és tarts-meg nagy becsű jóvoltodban. – Széphalom, April. 18d. 1810.