Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

A’ nyúlat alázattal köszönöm. – Antalnak, a’ ki hozta elpanaszlám keseredésemet, hogy Asszonyámat e’ levél vételéig készítse-el. Ő olly becsületes ember, hogy nem állhatta-ki a’ beszéd’ kedvetlenségét, ’s félbe szaggatta holmi vígasztalásokkal, ’s így fogadom, hogy nem tudja a’ mit szájába akarék adni. Szombaton azért mentem volt bé, hogy elmondjam: de ott látván a’ kis Szepesit, abba hagytam, hogy elkerűlhessem a’ házunkat mocskoló scénákat. Nem boldogúltam még soha a’ szelíd módokkal; már most eltökéllettem, hogy ollyanhoz fogok, a’ mi használjon. – A’ dolog ez:

Pénteken estve megparancsoltam cselédimnek, hogy más nap tűzi fát vágván, nézzenek-ki eggy vállúnak és sajtónak valót. Ők magyarúl nem tudnak, én tótúl nem, ’s így történt, hogy nem csak kinézték a’ fát, a’ mit akartam, hanem le is vágták, a’ mit nem akartam. Délután kimentem megnézni, a’ mit vágtak, ’s mellettek leltem Krácskót ’s embereim beszéllik, hogy Laczkó János velek szóba eredett, és hogy Krácskót strázsának állította melléjek, hogy többet ne vágjanak. – A’ ki nem tudja mik estek eddig, meg fog itélni, hogy Laczkó Jánosnak a’ tettét olly nagyra veszem: de az meg nem ítél, sőt igasságosnak fogja nevezni sérelmemet, a ki tudja, hogy ámbár fija vagyok Asszonyámnak, ’s K. Péter után az erdőnek mind bírása, mind bírósága engemet is illet, a’ harminczöt fa levágatásakor velem szántszándékkal nem tudattak semmit, hanem mikor minden megvolt, akkor nekem is szabadság engedtetett két darabot levágni. –

Ne engedje Asszonyám, hogy az efféle igasságtalanságok ’s illetlenségek elkeserítsenek. Én is fija vagyok az atyámnak, nem csak Jósef Öcsém. Ő minden a’ háznál, én semmi nem vagyok. Ha mostohája volnék is Asszonyámnak, sok volna már a’ mi velem történik. Már elébe terjesztettem Asszonyámnak, hogy én két fánál többet vagyok kéntelen vágatni, ismerem jusaimat ’s bizonyosan többet fogok. Szükségből cselekszem azt ’s jusaim fenn tartása miatt, nem ingerlésből. Az Öcsém lássa mit csinál; de Laczkó Jánosnak nem javaslom, hogy magát megkapattassa. Bizonyosan meg lesz vágva, hogy érezze, hogy rajtam és emberimen semmi jurisdictiója. Bízvást tehetnek jelentést, hogy az erdőt pusztítom, ha pusztítom: eddig is volt emberimre elég panasz, mint a’ Regmeczi cselédekre volt előttem, hogy ők vágnak nyerset. De strázsát állítani embereim mellé, már az több, mint a’ mit eltűrni vagy tudnék, vagy akarnék.

Szakszón uj sövényt font, ’s az én földemet hozta ki, azt a’ nélkül hogy nekem szóllana. Jókor ért. A’ sövény ki van vágva.

Bátyám Szemere László Ur engem predikátori módon és úgy a’ hogy eggy tiszteletre méltó emberhez illett, megdorgált, megleczkézett, elmondván az Asszonyám panaszait. Édes Asszonyám ne légyen igasságtalan. Nem az a’ dolog, hogy én Krainiknén kivűl minden testvéreimet gyűlölöm, hanem az, hogy én Jósef és Dienes öcséimen kivűl, kiket minden bizonnyal gyűlölök, mint ellenem plánum szerint áskálódott, velem gazúl ’s paraszt gorombasággal bánt ’s minden engesztelést kereső lépéseim mellett is megátalkodva maradt embereket – eggyiket sem gyűlölöm; noha igaz, hogy azt, a’ ki soha sem bántott, jobban szeretem, mint a’ ki valaha benn vala a’ planumban, vagy a’ kit tökélletesen jónak ismerek ugyan, de bántásait nem értem és meg nem foghatom. A’ velem való legirtóztatóbb bánások ’s a’ gutával való megüttetés után is előtt is Asszm tudja mint tettem én első lépéseket a’ megbékélésre, mint igyekeztem őket megszelidíteni, mint jártam esztendőkig utánok. Az eggy Susit kivévén, a’ ki fő Mestere volt szerencsétlenségemnek ’s mocskomnak, de magába szállott és velem szíves testvérséget éreztetett azolta, némelly testvéreimnél az én utánnok való járásom nem egyébre való volt, hanem hogy még szemtelenebbűl bánjanak velem. Hogy szeressem én az illyeneket? hogy ne gyűlöljem? Osztán miként csinálhat nékem Asszonyám vétket abból, hogy csak Klári kedves előttem, mikor neheztel értte, hogy Susival jól vagyok, ’s pirit, hogy édes kedves Susinak nevezém levelemben. – Hogy Asszonyámat Kázmérba nem hívtam, a’ lyányom keresztelésekor, az természetes. Lakodalmamra kértem, noha az szokásban sehol nincs, mert még akkor jó szomszédságban élt feleségem szüléjivel. Én nem vagyok szabad az ő házakhoz kedvetlen vendéget vinni. Tudták ott ’s nem felejtik, hogy Asszonyám mint mocskolta úton utfélen az egész házat ’s az eggyűgyűnek kiáltott Napam nagyon érzi, mint fogadtatott a’ leánya tavaly májusban Semlyénben, (Negyedfél nap alatt hozzá nem szólla Asszonyám, ’s a’ mint bémentünk ’s feleségem kezet csókolt, visszacsókolás nélkül ’s szótlan font kínjába, ’s közel 5 minutumig felénk sem fordúlt) ’s hogy Asszonyám még ez idén is azt hirdeti felőle, hogy ez által nevetségessé tegye, hogy reá kötötte magát Laczira. – Eggyik leánytestvéremről, eggyik Menyemről, és most eggyik unokájáról (a’ Susi leányáról) még nagyobbat hirdetett Asszonyám. A’ feleségemnek elég elégtétel, hogy Asszonyám Szemerénél declarálta, hogy ő Asszonyámat soha meg nem bántotta; egyéb eránt ő azt hiszi, hogy ha ő Lukács Francisca volna, nem kötötte volna magát hijába.

Édes Asszonyám! Az Anya és fiú köztt való idegenség mindég messzebbre terjed. Az Istenért szünjön valaha Asszonyám bántani. Én gutával megüttetett ember vagyok. Annyira ment rettegésem, hogy postán jött utolsó levelét Asszonyámnak fel nem bontva tettem félre. Egyéb eránt én fiú vagyok ’s szenvedhetek: de a’ mit még akkor mondtam mindég, mikor Miklós és osztán Jósef Öcséimnek feleségeiken kívül még nem vala több idegen személy a’ háznál, a’ meny nem leány. Én Istent a’ feleségemből nem csinálok: de ha elvettem, tartozom a’ bántásoktól megőrzeni, ’s tartoznám ha Maris volna is; annyival inkább tartozom, mivel nem az.

Ajánlom magamat anyai kegyességeibe, kívánok boldog innepet ’s új esztendőt ’s maradok hív tisztelettel