Széphalom, 19. Octob. 1807.
Édes Asszonyám!
Nagy szerencsétlenségem az nékem, hogy minden szóm a’ mellyet gazdaságbeli dolgomban teszek, Asszonyámnak neheztelését vonja reám. Ezt látván, hallgatok: de midőn a’ fenn forgókat Asszonyám maga mozdította-meg, lehetetlen volt bizodalmat nem mutatnom, s magamat nem mentenem. Én nem hittem, hogy Asszmt azon kérésem, hogy ne ellenezze annyi gulyabeli marháim eladatását, a’ mennyiből 115 Rf Debreczeni adosságom kitelik, megbánthassa, és bizonyosan nem czéloztam oda, hogy azt Asszm fizesse. Azonban, hogy azt czélzásom nélkül is Asszonyám cselekedni méltóztatott, anyai kegyesség jeléűl veszem ’s alázatosan köszönöm. Méltóztassék Asszonyám nekem elhinni, hogy én távol vagyok attól az alacsonyságtól, hogy azután leskelődjek, hogy melyik testvér mit kap most vagy más időben, ’s azért hogy Dienes egy hordó Tokaj bort ’s Jósi és Miklós eggy eggy paripát kap, azt kivánjam, hogy tehát nekem is adassék valami. Az illyes engem nem bánt. Csak könnyebben lélegzhetem, csak kezdenem lehetne valamit, felejteném az efféléket. Azt azonban el nem fojthatom, hogy az, hogy eggyikünk minden, a’ másikunk semmi, nékem nagyon fáj és hogy onnan ered minden veszedelmem, mert a’ mi fogságom alatt is, azolta is czél volt, kilöketettem, mintha nem volnék gyermeke az atyámnak. Birtuk volna Jesztrebet ketten, ’s a Jesztreb feléért poltolékúl valamit még ahhoz a’ mit most bírok, úgy vége volt volna minden panasznak. De az én fekvésem olly elhibázva van elrendelve, hogy elakadásom mindennap érezteti magát ’s azon kevésből mit bírok, nem kellett volna magamat szükségtelenűl megterhelnem cseléddel vagy Zselléreimnek adni eggy részét, holott csak szalmám sincs annyi, hogy magamat beérhessem. Ha ez nem mennyekre kiáltó igasság, úgy neveztessék cselekedetem háládatlanságnak, telhetetlenségnek, tiszteletlenségnek, ’s irígységnek: de ha panaszom igasságos méltóztassék Asszonyám engem ne vádolni olly dolgokkal, a’ miktől tiszta vagyok. Asszonyámon áll véget vetni tulajdon bajainak, ’s gyermekei halálos idegenségeknek, mellyek annyira mentek, hogy többé jót reményleni alig lehet, de bizonyosan holtig tart, ha így marad. Ezt nekem Asszk elébe terjeszteni kötelesség volt: Istenre bízom egyéb eránt akármi lesz belőle.
Hasonló szíves tisztelettel ’s köszönettel vettem fogságom költségei ’s az azalatt esett kifizetéseit aprólékos adósságaim felől is az Absolutionálist. Még nőtelen voltam, még nem is álmodtam a’ felől, hogy az Ipamnak veje leszek, midőn azt sürgettem. Nem tudom emlékezik e reá Asszonyám, de bizonyosan úgy volt, Jósef Öcsém a’ Regmeczi rettenetes napján (1804. 27. Jun.) abból nekem vétket csinált, ’s úgy vette mint kelepczét. Nem kaptam reá soha feleletet. Megcsináltam magamban a’ calculust, hogy abból a’ mit nekem Asszonyám még fogságom előtt kimutatott, ha itthon éltem volna, mit vehettem volna be, ’s mintegy mit érhetett az a’ mim ide haza maradt, ’s látván hogy annyira azok a’ költségeim ’s kifizetett adósságaim bizonyosan nem mentek, megnyugtattam magamat. Ha az Ipam vétett az által, hogy a’ leánya özvegységéről ’s unokájinak javokról gondoskodott, ő lássa: én tudom, mivel tartozom Anyának, mivel Ipának, és hogy az anyaság több mint az Ipaság. De minekutánna látom az idegenséget, magamat belé nem avatom; az Ipam által pedig Asszonyám ellen éppen úgy tüzeltettem, ’s tüzeltetem magamat, mint Klári tüzelt és tüzel. Ezt kéntelen valék mondani, egyéberánt eggy szót sem szóllok az Ipam felől, mert ő Asszhoz csak addig tartozik, míg Assznak tetszett és viszont. Sajnálom a’ meghasonlást, de az nagyobb, mintha az okosság tanácsolná közletését.
Hogy Asszonyám nekem a’ kezemben lévő Dobsáknak destinált 300 Rftot ide ajándékozni méltóztatott, aláz. kösz. – Azt én magaménak soha nem tartottam, és úgy veszem, mint most történt adást. A’ gyermeki relatioval az ollyatén calculusok nem ellenkeznek, és így azt velem akár oda, akár másuvá lefizettetni, nem volna illetlen Asszonyámhoz. Köszönöm alázattal a’ búzát is és egyebeket, a’ miket a szekér hozott. Azt a’ mit itt kaptam (4 köböl búzát) ma vetik.
Sertéseimet a’ Ligetbe nem jártatom, sőt midőn a’ Semlyénből felhajtott sertések voltak ott, nem lévén ide haza az Öcsém, én izentem Laczkó Jánoshoz, hogy azt tiltsa-el. Azonban ha majd a’ Prédahegyben nem lesz több makk, akkor élni fogok jussommal, ’s nem fogok reá az Asszonyám színe alatt az Öcsémtől engedelmet kérni. Ugyan ezt cselekszem a’ favágás dolgában is. Eggy just bírunk, velem is köz az erdőbíróság, eggy atya, eggy anya gyermekei vagyunk.
Én ujra azon kérem Asszonyámat, hogy ha levelemet felborzadva olvassa ismét méltóztassék tekintetbe venni, hogy mit tehetek egyebet mint teszek. Adja Isten hogy Asszonyámnak nyugodalma soha se háboríttassék meg általam.
Ajánlom . . .
Ferencz.