Prof. Budai Esaiás Urhoz.
Ér-Semjén 28d. Septbr.
1802.
Későn jövök megtenni köszönetemet a’ nékem
*a’ <meg-> nékem
adott könyvért. Az az
*Azaz [Vonallal elválasztva.]
út, a’ mellyet Augustusban tettem a’ Carpáth’ vidékeire, sok időmet elvonta; és elébb meg akarám olvasni a’ könyvet. Azonban késő köszönetem szint olly szíves, mintha mindjárt az ajándék’ vétekor tettem volna. Ha eggy részről sajnálom, hogy az Úr Prof. Uram a’ munka’ sok példányainak kiosztogatása által magának költséget okoz: más részről büszkélkedem abban, hogy ajándéka által erántam barátságos indúlatot bizonyít.
Én ezt a’ munkát a’ maga nemében szint olly jónak lelem, mint az Eschenburgét; a’ Debreczeni ’s Pataki tanúlókra
*tanúlóknak [Átírás.]
nézve pedig, kik az efféle segéd nélkűl igen is szűkölködtek, jobbnak amannál. Bár csak az a’ plán, a’ mellyet az Úr Prof. Uram maga elibe rajzolt, midőn a’ munkához foga, megengedte volna, hogy minden Irót olly bőven adhasson elő, mint Cicerót, Lukrétzet, Plautust, Xenofont, és más első karúakat, kik ismeretlen’ maradnak az iskolákban! De úgy sok kötetre fogott volna kiterjedni a’ munka; mellyet illő volt nem cselekedni.
A’ Magyarság folyó és tiszta. Didacticus munkákban, legalább eggy illy neműben, úgy sincs helye, hogy kényesen írjunk. De az orthografia nem mindenütt igazi. – A’
hallgatni-t péld.ok. csalhatatlanúl két
ll-el kell írnunk, és a’
positio, a’ melly a’ szóban esik, nem teszi szükségtelenné az itt kimaradt eggyik
l-t.
*eggyik <ll-t> l-t.
– Engedjen meg az Ur Prof. Uram hogy ezt itt megjegyzeni bátorkodtam.
Maradok hív tisztelettel. –