Széphalom, 1821. augusztus 20.
Derék unokaöccse Antal gróf volt olyan szíves és átadta nekem Sallustiusomat. Malonyai báró épp aznap iktatta be őt Zemplén megye assesorává, s én azt kívántam neki ez alkalomból, hogy majd kapjon egy bírói széket a királyi táblánál. A család egy érdemes sarja, amely annyi nagy embert adott nekünk.
Elöljárónk bevonulása királyi volt. Amikor a menethez csatlakozott a Sajó melletti Körömnél, a felvonulók egy kört alkottak, s Kézy Professzor verse üdvözölte, amelyet azonban valamelyest javítanom kellett.
Örvendez a’ Sajó, ’s zúgnak víg habjai,
Midőn szélére ér a nagy Malonyai.
Szép folyam, vidd-által Zemplény’ határára,
Csókolgassd nyomdokit,’s add néki tudtára,
Hogy a’ kies Megye repes örömébe’,
Lelkes Kormányzójátfogadván keblébe.
Kézy verse senkinek sem tetszett, tőlem kértek egy másikat. Azt adtam, amit itt aláhúztam, és a verset megtapsolták, mintha valami nagy mű lenne. Tudja, Gróf Uram, milyen kevéssé becsülöm az Alexandrinusokat, ráadásul nem mértékes sorokban; és remélem, nem vagyok szerénytelen, ha ezt most idézem.
Elöljárónkkal érkeztek Wenkheim báró, két sógora, Orczy Lőrinc és György, és Festetics Vince, s valóban, mint igen biztató/kedvező jel. (vagy marad a latin: omen laetissimum. Augusztus 4-én a királyi tábla assesoránál, Almásy Józsefnél ebédelt, az éjszakát a szerencsi Almási kastélyban töltötte. Mindenütt ünneplő küldöttség fogadta. 5-én a Pataki kastélyban látták vendégül, ahol kíséretének száma már 200ra nőtt. És így érkezett meg este az insurgensek és a hajdúk csapatától és a megyei huszárok által kísérve ágyúink és mozsaraink dörgése közepette. A megyeház előtt kiszállt, és Szemere alispán üdvözölte magyarul.
Következő nap a szeretetreméltó férfiú fejedelmien fogadott bennünket. Szépen megírt és szépen recitált magyar beszéde az általános tetszésre és csodálatra tényleg méltó volt. Első ülése rövid volt, mert ekkor mindenki, aki az ülésen jelen volt, a Győrnél 1809. június 14-én elesettek emlékművéhez ment. Négy zászló volt az emlékműnek támasztva, az 5. a csapatparancsnok kezében. Kandó őrmester fogadott minket lovon. Szirmay Ádám főjegyző felolvasta beszédét, s Kandó válaszolt erre erős, öblös hangon. Wenkheim, a pesti insurrectio parancsnoka, báró Orczy Lőrinc, aki Győrnél megsebesült, Festetics, aki atyjával és fivérével az insurrectionál volt, és Desőffy József, aki 1805-ben könyveit kardra cserélte, szinesítették a scenariót. Két idősebb fiamat az emlékmű lábához kísértem.
Aztán az ebéd következett, majd az esti illuminatio/(kivilágítás) és bál.
Desőffy József mellett ültem, amikor a Wilhelm Huszárok parancsnoka tisztjeivel megérkezett. Helyet csináltam nekik, és lementem a második asztalhoz az udvaron, ahol mindazok étkeztek, akik a teremben nem találtak helyet. És itt tanuja voltam egy morális jelenetnek, amely meglepett. Amikor a tiszteletre méltó főispán, Eszterházy József gróf egészségére ittak, a vivat nem egyszer, nem háromszor, hanem hatszor egymás után hangzott el, hosszú, elnyújtott éljenzésben – Az elöljáró jelenlétében még sohasem kezdődött el az ebéd anélkül, hogy a zempléniek Orczy atyjára, a szeretett főispánra emlékezve, őt és saját egészségüket ne éltették volna. Orczy Lőrinc köszönetet mondott érte a búcsúvacsorán, beszédét érzelmei megzavarták. Értettük elfogódottságát.
Elöljárónk erős kézzel tartja a kormányrudat. 5 napon keresztül tartja az üléseket; senki sincs, aki ne látná, mennyire eleget tesz hivatalának. Egyesek mozgolódni kezdtek, de ő imponálóan/rokonszenvesen viselkedett. És a tartása! – Öröm volt szememnek őt a székében látni. Én sosem tolakodom az ünnepeltek közelébe, soha! Nincs is rá szükségem; hisz nincsenek igényeim, elvárásaim. Annál hitelesebb a szavam.
Elöljárónk elutasította Almásy József királyi táblai ülnök kérését, hogy fiát aljegyzővé nevezze ki, s éppúgy sógornője kérését Topolóvkáról, hogy fiskálisát assessorává tegye. Olyan ember ő, aki érzi méltóságát, kiváló, de anélkül, hogy nagyságát másokkal éreztetné. – Kérdezték tőlem, hogy vagyok megelégedve az elöljárónkkal, én azt feleltem, már csak esztétikai okokból is végtelenül. Viselkedéséből nemesség és felség sugárzik.
Ennek az ünnepségnek a híreivel szórakoztatom Önt, méltóságos Gróf. Hasonló scénákat tömegével láttam, de ennél szebbet, egyet se minden féle tekintetben. Szellemnek, szívnek, fülnek, szemnek, egyaránt gyönyörűség volt. Irodalmi híreim most nincsenek.
Sallustius néhány hónap múlva készen lesz, és elküldöm Igaznak. Nézzen utána, talál-e rá módot, hogy a kéziratot kiadja.
Cserei őrnagy személyében olyan emberre talált, Gróf Uram, akit én soha nem tudok eléggé szeretni. Ő még Bécsben van?
Őszinte Nagyrabecsüléssel maradok
Fr. K.