HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Rumy Károly Györgynek
Széphalom, 1811. január 12.
Széphalom, 1811. január 12-én.

Nemes Férfiú!
Így nevezte Önt szívem, amikor én a §-t olvastam, amelyben Ön nekem gróf Festetics György portréját bemutatta. Szép vonásai miatt szeretem én Önt, [amelyek] még Engelt még arra is rávették, hogy F[esteticset] üdvözölje. [..?], láthatják mások, mit nyernek ezáltal. A szerencse és a csillogás, amelyet Ön birtokol, drágán kapható. Engel igen erősen csókolja ezért, s tehetségének, ismereteinek, tevékeny és hatékony igyekezetének e jutalmára Ön rászolgált. S amire Engel szert tett, hát hogyan szerezte! Elég keserűen. Tudom, hogy olykor a legérdemesebb is kénytelen egy gyertyácskát gyújtani tréfából, vagy mert ez a szokás, valamelyik istenségnek, amelyet egyiptomi templomok tisztelnek (kutyáknak, macskáknak stb.). De bizony több ez, mint amit egy magát valamire tartó ember tehet, ha papjaikká szenteli magát. Vis fieri liber? Mentiris, Maxime. Non vis! Inkább a gyötrelmes boldogulás, mint az alantas csúszás-mászás, s az örökös harc önmagunkkal, hogy nagynak tűnjünk, s hogy [ennek ellenére] a világ és saját magunk előtt mégis nagyon kicsik legyünk. Ilyesmi csak az olyan emberekhez illik, mint a brassói Miller Jakab Ferdinánd [..?] − Egyébként megértem az Ön érzéseit: F[estetics] − bár mindig okkal − sok jót tett, s igazságtalan a haza, ha ezért nem mond neki köszönetet. Mi tehát legyünk igazságosak − (az Egyv. Irás. T. I. p. 200., 2. sorában aʼ nagy Festeticsʼ-ként emlegettem), s ismerjük el, hogy a Georgicon és más tettei miatt nagy férfiúnak tekinthető. Azt is bevallhatjuk azonban, hogy e nagy férfiú egyúttal épp oly kicsi is, egy csaknem nevetséges férfiúcska. A szándékokat egyedül az Úr méri meg. Ha azonban azok túlságosan szembetűnőek, úgy ki szabad mondani, amit látunk. Így a keresztény alapelvhez megvan, amit a szent apostol tanít: obcoecare intellectum in obsequium fidei, s tehát az obsequium charitatis christianӕ-ban soha nem nyerhető több zamat, s szívesebben tartom magam ehhez: Homo sum agrestis, scapham scapham voco.
Nem vonom vissza szavam: elmondtam önnek, hogy ismerem F[estetics] alantas és alacsonyrendű tetteit. Olyan ember ő, aki oly gazdag és csalt, s hagyta, hogy tetten érjék a csalásban. Hogy tetszik Önnek egy efféle nagy férfiú? A hiú képes arra, hogy nagyon elnyerje tetszésemet, érzi a vágy ragyogását, s ha lenne ereje hozzá, semmit sem sajnálna azért, hogy tisztán csillogjon, mivel a természet vagy a nevelés ezt megtagadta tőle, rongyokba öltözik, akár a cigányok. − A csaló azonban, soha sem! Pfuj, micsoda ember! −
Engelt mindig nagyra becsültem, sok fénnyel bír, s azt különféle és sokrétű értelemben terjeszti. Viselkedjen úgy, ahogy akar. Nem kellenek ahhoz Delphoi istenei, hogy kitaláljuk, milyen a szíve. Az igazság és az emberiség előrehaladása szent a számára. Amikor 1808-ban Bécsben voltam, elmesélték nekem, mit mondott a könyvcenzúráról az uralkodónak. Ha semmit sem írt volna, s ha semmi egyebet nem tett volna, csak ezt az egyet, [akkor is] hévvel szeretném. A tanács miatt, amelyet most Önnek ad, még jobban szeretem őt. Önről alkotott ítélete − amennyire tudniillik ezt meg tudom ítélni − nagyon megalapozott. Nyilvános írásokban gyakran vetik az Ön szemére, hogy Ön nem nyújtott semmi egyedit, amely a világot büszke várakozásra jogosítaná fel. Ha a külföldhöz mérem magunkat, úgy előttem mi nagyon kicsinek tűnünk. Nem vagyok azonban abban a helyzetben, hogy megmondjam, ki az, aki nagy közülünk. Ön emellett nagyon fiatal, s mindeddig örökös harcban állt a sorssal, s mindig távol élt a nagyvárosoktól, ahol a könyvtárakat és a tudósokat dicsérik. Előttem, Barátom, Ön nem kicsi, ismerem tehetségét, következtetek nagyfokú tanultságára, s becsülni tudom eredményességét. Engelnek azonban igaza lehet abban, hogy Ön erejét különféle munkáival szétforgácsolja. Ez beszélik még Lessingről is. Engel tehát egy nagyon bölcs intést adhatott volna Önnek, hogy Ön tanulmányait kizárólag egyetlen egy tárgyra áldozza. Az út, amelyet ő önnek javasol, nem hálátlan munka, és a bányák (régi lávaömlések) gazdagok kincsekben. A zsákmány is nagyon figyelemre méltó. Kérem Önt, fogadja meg [Engel] tanácsát. Magam is úgy vélem, hogy Tinódit és Zrínyit fel kell venni (M. Rég.) Épp levelezést folytatok ezügyben Institórisszal. Mindkét könyvet bírom. De mi mindent ki lehetene nyomtatni az Ön gyűjteményéből e kettő híján is! Az Ön intézete semmilyen tekintetben nem állna útjában az enyémnek, s Ön babérokat szerezhetne. Óhajtanám, hogy ez az ág ne pusztán leveleket adjon Önnek a koszorúhoz, hanem termést is hozzon Önnek. Milyen sebes indulás lett volna egy másik munkának, amelyet Ön kiadott, ha az stb. stb. stb.
_______________________________
Esztétikai epigrammáim, a Tövisek és Virágok Patakon vannak sajtó alatt. Négy ívre rúg. Írtam erről Desőffy barátomnak. Arra kért engem, hogy ne engedjem meg magamnak a személyeskedést. A címben szereplő Tövisek [kifejezés] alapján azt hitte, hogy ilyen szándékom van. Különben senki nem ismerhető fel, csak Gyöngyösi, a leoninus-költő − akit azonban nem nevezek nevén −, s ő is csak nehezen, és a pataki Láczai professzor, aki Poócsot és Mátyásit és társaikat, a magyar Gottschedeket felemeli. [Művemnek] e helyén ők csalánnal vannak megcsapkodva. Jézus Krisztus Isten volt, a moat még több, s mégis meglengette korbácsát azok ellen, akik beszennyezték a templomot. Ego homuncio hoc non faciam? Az ilyesmit nem kell epével tenni: inkább sóval, poétai módon. Mit tett Voltaire Monsieur Freronnal? Itt a Gyöngyösire vonatkozó, szabálytalan, harmóniát nélkülöző, egyetlen sémát sem mutató vers.

KOCCZANTYÚSI.

Vén Kántor, könyvpenészű Tánczos, parókás Poéta,
Iszonyodom ’s futok – diese 8 Wörter sind das ganze Epigramme.

A’ LÚDHATTYÚ.

Cayster és nem … e’ szép víz neve. …ist so viel als Bodrog.
Zavaros! büdös! de szép, mert én, mert Én lakom!
Én nem vagyok lúd többet, én hattyú vagyok.
Mert úszni láb és szárny nekem is adattatott.
Pöffedj, begyem, ’s te nyak, ha nem hajolsz, meredj!
Hattyúnyakat jól játszol. A’ ki lát, csudál,
’S ha tégedet más nem csudál, csudállak én!
El, el, te Kolcsaggém, vizemnek széliről!
Te úszni nem tudsz, bár fejér tolladdal e’
Hadak’ Vezére kalpagának díszt szerez,
’S gyémántboglárt rak rája. Nem tudsz úszni te!
Tudok én igen jól! – Oh, kegyetlen Istenek
De mért adátok nékem illy csúf gágogást!
Miért adátok nékem illy csúf gágogást!!
Miért, miért e’ rút,*
miért <adato> e’ rút
ez ocsmány gágogást!!!

L. ugyanis az Antihattyúkat gémnek nevezte, amik nem tudnak úszni, és azt mondta, azok épp oly szívesen úsznának, mint a hattyú, (tudniillik mint ő és Poócs és Mátyási) de nincs mivel!
Az epigrammák között van egy Arisztophanész modorában írt gúnyos színdarab is. Brekeke, Brekeke! Kolax! Tuú! A békák örvendeznek, hogy Zeus lehívta őket az égből − ahol Appollo tüze perzselte őket −, hogy menjenek a mocsárba. Örvendeznek, hogy a vízek lakói közül ők az egyetlenek, akiknek van hangjuk, s gúnyolódnak a fülemülén. − Elhagyom Ize Gergely tréfáját, s a megjegyzések komoly hangnemben íródtak.

A’ fő leczke.
Könyvgyártó! – kontár és czéhbeli! – Vedd az utolsó,
Vedd a’ fő leczkét, ’s értsd: Θυε ταις Χαρισιν.

______________
Éljen boldogul, drága barátom! Baráti üdvözletem drága Kisünknek.


[A’ LÚDHATTYÚ szövege mellé, 90 fokkal elforgatva e vers van írva:]
wie gefællt Ihnen dieß?


A + B = X ? Nem*
<–> Nem
igaz! mond Zugdi. Hisz’ A B
Ab! ’s Kántot szidja. – Zugdiak! értitek ezt?