HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Ráday I. Gedeonnak
Kassa, 1789. szeptember 26.
Meltóságos Úr,
nagy tiszteletű Jó Uram!
Közlöm alázatosan tegnapelőtti munkámat, ’s ohajtom hallani mit ér? – Az Uram ki lészen lakosa olly szép énnékem, hogy én véle meg telni nem tudok. El nem kepzelhetem hogy abban a’ korban a’ mellyben a’ Méltóságos Ur vagyon, miként folyhatnak olly szerencsés meg-eggyezéssel a’ gondolatok és cadentiák. Bár többet láthatnék illyet. – Filep János Uram kezembe adta a’ küldötteket. Szépek az Aranka Ur fordításai, de még is sok limaturát kívánnak. Még a’ Nap Négy Részeit nem olvastam, de a’ Julia Leveleit Ovidiushoz már baráttságosan recenseáltam, és ítélletemet magával Aranka Urral közlöttem. Várom válaszát. Bár meg engedné hogy itt nyomtattassam-ki. – Rajnis a’ Batsányi Ur’ Levelére nem tudom mit mond. Én azt tsak nyomtatásban láttam. Nem maradt adóss semmivel: de Szabót nem óldja-fel a’ vádok alól. – –
Én azt kezdem reményleni hogy jövő hónapban Bécsbe mehetek. Akkor teszem udvarlásomat. – Ajánlom magamat tapasztalt kegyességébe ’s maradok alázatos tisztelettel
Kassán 26. 7br 789.
A’ Méltóságos Báró Urnak*
Báró[na]k [Átírás; a „-nak” ligatúrával jelezve.]
alázatos szolgája
Kazinczy

[A levél borítékján ép fekete viaszpecsét, a túloldalán címzés:]

De Cassovie
a Monsieur
Monsieur le Baron de Ráday.
etc. etc.
a Pesth.


[A levélhez mellékelt vers egy nagyalakú fólión:]

KERESZTES BÁLINT Kedveséhez TORNAI MARGITHOZ, a’ Szent Főldről.
–––
Horváth Ádám Urhoz, Füredre.
Kassán 24. 7br. 1789.
–––
O Te kinek harsány hadi kűrtje Tihanynaka) enyelgő
Szűzeitb) eddig nem-hallott hangokra tanítá,
Hogy valamerre kevély hullámait hányja zajogva
A’ Balaton, Mátyást, Mátyást! riadozzon az erdő;c)
Horváthom jer, akár Platoddal az elme nem esmertt
Léte felől ebrentt álmokba merűlve, bolyongassz;
(Én oda nem késérlek) – akár el-hevűlve Csapódid’
Karján, a’ rejtett Szépség ösvényinek indúlsz:
Jer kérlek, ’s Eratóm mit adott ajakomra figyelmezz!
Kedvell ő téged, noha gyenge virágit hajadból
Calliope, (laurust nyújtván hellyébe) ki-szedte.
Halld azt most tőllem, ’s majd tőlled hallja Juliskád.

Andrásd) esmered őt, mert gyászdombjára siralmas
Könnyeid hullattad magad is; – temetőit Urának
Lenni Pogány kézben már nem nézhette továbbá.
Fel-kél, pántzélt köt, ’s koronáját férjfi sisakkal
Váltja-fel, és viadalra neveltt szent Bajnokit a’ szép
Nílusnak messzére terűltt mezejére vezérli.
Mint lobogott a’ vér színű szent jellel havazló
Pallástjok!*
[E szónál lábjegyzetet jelző * áll, de lábjegyzet nincs a forrásban.]
– Cherubim mindeggyike; nézzed akár szent
Öltözetét, akar ártatlan erkőltsit; ha szintén
Eggy újjabb Néró*
[E szónál ugyancsak lábjegyzetet jelző ** áll, de a lábjegyzet ezúttal sincs meg.]
gyilkos lángjára vetette is.
Nőtelenek vóltak; – Bajnokhoz az ille’ – Keresztes
Bálint vólt egyedűl, kit Tornai Margit az óltár
Zsámolyain Hymennek örök hűségire vonsza.
Ez most a’ zuhogó Jordán’ fövenyére le dűlvén
Mint a’ magzatitól meg-fosztott Fülmile jajgat
A’ siket erdőknek ekként zengette panasszát:

Fekete szemű szép Hölgyecske
Repűlhetnék tsak mint a’ fecske,
Még ma szállnék szemed láttára
Ablakod rostélyozatjára.

’S addig dúdolnám énekemet
Míg meg szánnád*
szánná[.] [Átírás.]
esdeklésemet
’S kis kamarádba bé fogadnál
’S őledben nyugvó hellyet adnál.

Nem kellene nekem kalitka
Hogy engemet benne tarts fogva,
Mert ha el űznél is mellőled
Még sem repűlnék el én tőlled.

Délben asztalodra reppennék
Étkes vídám vendéged lennék,
Meg-tsípegetném falatodat
’S poharadból innám borodat.

Fonni ha űlnél kar szekedbe*
űlnél <a’ kotzikba> kar szekedbe
Fel szállnék*
száll<a>nék
rokkád vesszejére
’S olly búsan nyögném énekemet
Hogy*
[.]ogy [Átírás.]
könnyet hullatna szép szemed.

Estve ugyan, ha álom nyomna,
El-bújnék sűrű kárpitodba,
De még hajnal előtt jó reggel
Fel-kőltnélek víg tsergésemmel.

Ugrándozva járnék akkoron
Fel ’s alá puha paplanodon;
’S félre rántogatnám*
rángatnám [A „to” szótag utólag beszúrva.]
kendődet,
Hogy láthassam bokor emlődet. az az eggy pár.

O ki vólna bóldogabb mint én
Szép vőlgyetskéjében feredvén!*
feredvén<,>!
’S ha bimbótskáit tsókolhatnám
Béla is irigyen nézne rám. Bela IV. – IIdik Andrásnak fia, Corregense.

Jaj! de mint az árva gerlitze
Ugy bujdosok én mostan nyögve
Mert nékem szárnyaim nintsenek
Hogy szép Margitomhoz vigyenek

András alatt vérző buzgánnyal
Vívok mindennap a’ Pogánnyal
Annak drágalátos véréért,
A’ ki érettem is onta vért.

’S a’ mikor karom a’ tsalmákat
Ugy aprítja mint a’ torzsákat,
Igy kiáltok szent Jézusomhoz:
Vígy Uram egykor Margitomhoz!

’S ím’ tisztúlni látom az Eget
’S a’ Nap rám víg sugárt ereget,
Azt jelentvén hogy nem sokára
Vissza-visz’ az Isten Tornára.

–––
Igy végzé dalját Eratóm, ’s el-tűne. Szemérmes
Szép nyaka még ragyogott a’ ködben; ’s szélnek eresztett
Fűrtjeiből olly kellemetes szag szálla-le hozzám,
Mint a’ millyet ereszt ki-virított bokra Fürednek
Vagy Szántód’ gyönyörűn zöldellő gyepje, midőn azt
Illatozó violák lepik-el még gyenge tavaszkor.
Homlokomat mirtus koszorú, ’s szép rósa keríté,
’S tsattogatott szárnyan két kedveltt híve repűlt-el galamb
Vénusnak bizonyos javallására, felettem. – –
Élni fogunk, kedves Horváthom. Tégedet ádáz
Bellonád hadi dalra tanít; ’s már szárnyra repített
Hangjaid a’ ki-terűltt Egeken úgy dörgenek, a’ mint
A’ dagadó tenger ’s Mátyásod menyköve dörgött:
Engemet hív Eratóm ki-virított erdeje’ békés
Árnyékába vezet, ’s ottan a’ Hóldnak ezűst szín’
Fényjében olly búslakodó hangokra tanítgat
Mint a’ Nyúgoti szél lágy nyögdétslése, midőn az
Illatozó rozsák közt Czenczimet alva találja. –
Élni fogunk! – Örvendj! – ’s igazabb Unokáim örömmel
Emlegetik Horváthjáért mint ége Kazinczy.

–––
a) Tihanynál van a’ leg-hangosabb Eccho.
b) Eccho értetődik.
c) ut Hyla Hyla littus omne sonaret.
d) Jerusálemi András Király.