Széphalom, 1820. május [helyesen: június] 23.
Éppen azzal a tanulmánnyal voltam elfoglalva, amellyel május 24-i levelében Ön megbízott, amikor a mai posta, Gróf Uram e hó ötödikén kelt újabbbecses irományát meghozta. Minthogy ezzel a tanulmánnyal még nem vagyok kész, és a napokban rövid utazásra indulok, így sietek mindkettőre válaszolni.
Engedje meg, Gróf Úr, hogy azt mondjam, az Ön újonnan németre fordított régi versei oly mértékben szórakoztatnak, ahogyan a legtöbb magyar olvasónak semmit sem fognak nyújtani. A legendák áhítatos, igazán poétikus érzésvilága a legkedvesebb számomra. Pompás az átdolgozás; egyeseket összevetettem a régivel. És a szép ajánlás a grófnőnek, az Ön nemes és méltó feleségének, akinek portréját oly mesterien és finoman rajzolta meg, és az ízléses, alapos fejtegetések és utalások, amellyekkel Ön a verseket kísérte. Mi példaképünknek kellene, hogy tartsuk Önt, Gróf Uram.
Azt tanácsolja, fordítsam le Tasso Goffredoját szabad stanzákban. Ehhez egy emberélet volna szükséges; hisz mi sem nehezebb a rímekben szegény magyarnak, mint mértékes rímes sorokat csinálni. Én a fordítást már megkezdtem prózában, és úgy találom, hogy így is van vonzereje, egy szép olajfestményből készült rézkarc. –
Örökké hízelgő lesz számomra, ha Ön, Gróf Uram, Békáimat lefordítja. Ez egy poétikai merészség, melynek legalább azért van bizonyos értéke, mert íróink ázsiai komolyságukat, mely náluk gyakorta unalmas pedantériává válik, sosem tudják megtagadni. Nem értik, hogy vettem a bátorságot és mertem egy tréfával az olvasók elé állni.
Kreskay születési és halálozási évét nem tudom megadni. Egyszer beszéltem vele, amikor már ex-pálos volt.
Anyós[!] (hangsúly az Á-n mint az Ó-n) Esztergárban született Veszprém mellett, 1756 decemberében; 1772-ben lett pálos, 16 évesen; Veszprémben halt meg 1784. szeptember 5-én. Keresztneve István volt, rendbeli neve Pál.
Balassa Bálint 1594-ben esett el Esztergomnál az ellenség által. – Lásd Istvánfy L. XXVIII. – Rimairól nem tudok semmit, csak hogy versei kálvinistára utalnak.
Két Nagyságos Elmének Költeményes szüleményei, Preßburg 1789.Révai ezzel a címmel adta ki báró Orczy Lőrinc generális, Abaúji főispán és a Szt. István rend tulajdonosának a verseit, és Barcsay Ábrahámét, az erdélyi hercegi családból származó ezredesét.
Ersch enciklopédiája számára a magyar nyelvről és irodalomról kért szócikket visszautasítottam. Láttam, hogy ezzel egy zivatart zúdítanék magamra. Azonban régen kívánnám, Méltóságos Gróf, hogy Ön vegye át e cikk kidolgozását. Az Ön szelleme, ismeretei, hasonlíthatatlan tolla – mit tudna kihozni ebből! Előzetes jegyzeteimet megküldhetem Önnek; és bármennyire rossz is, amit 1808-ban Tübingai pályaműként beküldtem, mégis rendelkezésére áll. De mivel ezt a példányt nem szívesen adom ki a kezemből, mert ez az egyetlen, csak akkor küldöm meg Önnek, ha szíveskedik biztosítani róla, hogy a cikk kidolgozását elvállalja, s a példányom nem vész el.
Amit Sallustiusomról ír, nagyon jól esik. Tetszése nekem többet jelent, mint a sokaság tetszése. Arra sarkall, hogy mindent még egyszer átnézzek, átdolgozzak. S ha átolvasná a kéziratomat, Gróf Uram, akkor az méltó lenne a dicséretére. Minthogy ez a legkedvesebb munkám, úgy azt kívánnám, hogy a legjobb is legyen.
A botanikai rajzot szívből köszönöm Önnek és a tudós férfinak. Örömmel tölt el, hogy ezt a becses lapot beilleszthetem gyűjteményembe.
Helmeczi két alkalmi versen kívül nem adott ki semmit. – Tanulmánya Berzsenyi Versei előtt (2. kiadás, 1816.) szerteágazó ismereteit bizonyítja.
Két levelének minden cikkelyén sorban végigmentem, hogy semmit ne hagyjak megválaszolatlanul. Sietek az utazás miatt, amely előttem áll; ámnagyrabecsülésem változatlanul határtalan.
Kazinczy.