Nagy-Ugrocz, 1820. február 1.
Előző hó 3-án és 10-én kelt leveleit itt találtam este, mikor Mednyánszky barátomtól hazaérkeztem, barátságosabb fogadtatást nem is kaphattam volna. Mednyánszkynak szóló kívánságait továbbítom neki, üdvözletének és együttérzésének örülni fog, és Istenemre hiszem, hogy az ő gyermekei nem fognak okot adni arra, hogy megbánja, hogy az én Ágnesemet nőül vette.
Meg kell mondanom, hogy rég olvastam olyan szellemi szórakoztató munkát, mint az ön Verseghi ellen írott tanulmánya. Ez valami nagyon eredeti, lehetetlen, hogy egy pártatlan vagy egy ellenfél, akit észérvek vezetnek és nem a szenvedély, ne álljon át egyszerre az Ön pártjára, az egész olyan világos, pontosan érvelő, olyan következetesen végigvezetett, s e mellett jól olvastatja magát; ez a neológusok evangéliuma, vagy voltaképp a korán, mely megtérít, és a hitetlenekkel végez. Barátainak sok örömöt szerzett és diadalra vitte a jó ügyet.
Amit a szonettjéből készült fordításomról mond, részben jóindulatú, részben nagyon találó. Igyekezni fogok a második négysoros versszakot?(quadrátot) útmutatása szerint alakítani. Nagyon tetszik, hogy az első tercinában az énekest részesíti előnyben a művésszel szemben, én is ezt tettem volna, de úgy véltem, hogy a művész, mint olyan, fontosabb Önnek. Azokat a szavakat, melyeket az első tercinában fölöslegesnek találtam, aláhúztam.
Köd, éj, boritják útamatmegint,
De rámamotteggy szép csillag tekint,
’s szent hittel töltibéa’ csüggedt szívet.
A megintben nincs igazam, az amott esetében Ön is ítélkezett, nem vagyok elég magyar ahhoz, hogy tudjam, hogy a bé helyénvaló-e itt, de azt hiszem, hogy igen, ha Ön ezt így találta.
Hogy [Savoyai] Jenő kézirata megörvendeztette, az nekem is jól esik, egy facsimilét metszetni, nem tanácsolnám, először is többféle kézirat van tőle, és mire volnának jók a lapszélre írt megjegyzések, a mai idők nem olyanok (úgy beszélek, mint egy öregúr), hogy ami szabad lelkületből történik, azt éppolyan könnyedén is vegyék, mindent értelmeznek és elemezgetnek, és mindezt minek?
Tóth László nagyszerű ódáját szívből köszönöm Önnek, kitűnő, derék munka, s bár igen hízelgő, hogy fordítására felkér, de a feladat nehéz lenne nekem. Hálás vagyok, hogy ennek révén kapcsolatba szeretne hozni vele, így lekötelezne a fordításhoz szükséges tartalmi előmunkálatok elkészítésével. Ha az ódát nem teljes megelégedésemre fordítom le, és így nem küldöm el, akkor is bizonyára írni fogok neki róla, nem mintha azt gondolnám, hogy ennek különösebben örülne, vagy különösebb értéket tulajdonítana neki, de amit Magyarországon írnak, az legyen ismert, vires unitae crescunt.
Igazán várom Erdélyi Leveleit, sajnos azonban még sokára fogom kézhez kapni, mert még nem kezdődött el a nyomtatás – ahogyan írta, és a kéziratot még revideálják.
Sisaknak kell az Agatoklest lefordítania, olasz, francia, dán fordítás már létezik, akkor nekünk miért ne legyen?
Sógorom, Mednyánszky elküldi Önnek Kassára legújabb szellemi termékemet, fogadja jó szívvel és írja meg, hogy tetszett Önnek?
Hormayr Zsebkönyvében megtalálható a történelmi naptár, Nádasdi, Árva vára, és Mednyánszky Trencsénje; továbbá Hormayr legendái és a metszetekhez fűzött magyarázatai, továbbá Zierotin és Purgstall, a Berzeviczyek pedig feltehetően Berzeviczy Gergely tollából. Én a saját cikkeimmel aláírva szerepelek, Janus Pannonius Teleki Ferenctől, a többi szerző valószínűleg nem lesz érdekes az Ön számára.
Kemény telünk, mínusz 22 fokunk is volt, lehet az oka az Ön rosszulléteinek, remélem, hogy a tavasz megszabadítja ezektől a bajoktól, örülök, ha jóslásom beválik.
Az Aglaja című zsebkönyvben két versem is olvasható, melyek nagyon kedvező fogadtatásra találtak, mellékelem azokat, Tóth László ódájáért cserébe, és kérem a véleményét. Isten áldja, és tartson meg szeretetében, mint eddig is.
Változhatatlanúl az Ön
Gróf Majláth Jánosa
Dess Armen Vaterhaus
Ein Armer schreitet durch die Nacht
Und sucht ein Haus wo Mitleid wacht,
Er schreitet emsig für und für,
Doch ach! er kömt an keine Thür.
Und kehr ich nicht bei Fremden ein,
Werd’ ich bei meinem Vater sein,
Der hat ein Haus, das ist gar gross,
Herbergt drin manchen Leidgenoss.
Das
*<Es> Das
ist gar wundersam erbaut
Wer an mit frommen Sinn es schaut,
Dem wird zum dulden neuer Mut
Und still wird das bewegte Blut.
Es hat des Vaters milde Hand
Ein Zelt darüber an-gespant
Hat’s blau und goldig ausgeschmükt
Dass es im tiefsten Leid entzükt.
Und drinen ist ein Kämmerlein
Das ist so still und kühl und klein
Wer in die Kammer
*<Beglückt war der> Wer in die Kammer
ein kan ziehn
Den wird der Kummer ewig fliehn.
Er hört, was draussen wandelt, nicht,
Vernimt nicht was da draussen spricht,
Ihn deckt bald Schnee bald Blumen zu
Und Niemand stöhret seine Ruh.
Sieht Sonnen uns und Sternenglanz,
All’anderes vergisst er ganz,
Die stille Kammer ist das Grab,
O Vater! Ruf mich bald hinab
Da schlief der müde Wandrer ein,
Ein goldner Traum zog bei ihm ein,
Und bei dem nächsten Morgenroth
Fand man den armen Pilger tod.
Der Abendstern
Ich schied von Ihr, es stand in tiefer Bläue
Der Liebe Stern, in stiller goldner Pracht.
Sie sprach: rein wie der Stern der jezt erwacht,
Ist meine Liebe die ich stets dir weihe.
Wen[n] dieser Stern dir fern von mir erscheinet
Bringt dir sein Leuchten meinen Liebesgruss,
In seinen Stralen nahet mir dein Kuss,
So sind im Lichte liebend wir vereinet.
Uns kennet jezt der Erde finstres walten,
Im Himmel bleibt für unsre Liebe Raum,
Sie wird sich, endet dieses Lebens Traum,
In jenen Stern beseligend entfalten.
*[Ez a versszak külön lapon található, felette ez áll: „ad 14.” Az első két verszak után a lap alján megtalálható őrszóként a jelen versszak első szava.]
VERGÖTTERUNGSGLANZ.
*[Innentől Váczy János kiadása a szövegforrás; kézirat hiányában nem eldönthető, hogy valóban az eredeti levél része volt-e az alábbi vers és kommentár.]
Im DornengesträuchFlohen die Zaubersylphiden
Blühte mein Veilchen,Doch welkte der Kranz nicht,
Wespen umsumtenSchmücket den Nektarkelch
Meine NarcisseOlympischen Gästen
Die ich zu ehrendenHeut noch in Ganymed’s Hand.
Kränzen MagyarienMeine Freude, ist
Dir flocht, dein treuer Sohn,Meines Jahrhunderts Stolz.
Den Stachel schmerzt u. die Dornen!
Auf meinen BlumenVielen ist schönes gering
Zephirgewiegt sonst,Beut es nicht Nutzen auch
Wer seinem düsterenDie Lenden Tatra’s
Herbst, Früchte sammeln wil’Hüllt dunkler Nebel.
Achtet der Blumen nicht.Tiefe Nacht heulen
Doch wen die Charis liebt,Aus der Felskluft des Berges
Duldet er süssen SchmerzHundert Eulen
Psyches im Herzen auch,Aber am Gipfel
Hofft ewige Jugend.Pranget der Vogel
Lebend im FeuerZeus, Glanzmeer umwallt
der Liebe, wie fliegt erDess Starken Auge
Von Blume zu BlumeZücket im Lichtstrahl nicht.
Dass Freude er bietheKehrt sich die Sonne auch ab
Den ewigen Göttern.Fernen Geschlechten
Segen zu spenden
Attikas FieldenErlischt die heilige
Ich bin sie durchwandert,Fackel doch nicht.
Stand an den GräbernDu trifst sie wider [!],
Auf heiliger ErdeNimst göttlichen Glanz von ihr,
Am verglommnen Vesuv.Wandle nur mutig
Dass ich die herbenEwiges Feuer
Blätter der Eiche,Mit heiligen Händen
Dass ich die grünendenWie Prometheus hütend.
Zweige des Weines,
Vermählt der süsshauchendenWen in die Kreise
Cyprus ambraduftDer Götter die Muse
Den holden olimpischenErhob, ist selig.
Göttern weihe,Selig den Olimpisches
Ein würdig Gedenk mein.Licht mit dem Äther
Der Weisheit umflossen.
Es neigten die GötterDen Aar überfliegt
Sich meinem Streben; Seine Phantasie.
Auf schnellen FittigenSteigt er zur Erde
Flog ich empor, hoch Naht Freude den Menschen,
Wo die unsterbliche [kränztHerbt er sich wider? es folgt
Mit Gland den Parnass um-Zum Himmel ihr Dank ihm.
Stets wuchs, nie schwand die
Ob ich die Stralen [Kraft.Lohn ist der Sterblichen
Der Sonne gewohnt auch;Endliches Streben.
Schauder’ ich, fluche nichtDie müden Hände
Den Wolken der Heimat.Sind werth im Schoose
Was der GerechteHeiliger Freundschaft
Gewint, sein ist es,In süsser Freude zu ruhn.
Bettelt um Ehre nicht.Lohn muss der That sein
Neider und SpottDie das Gesez gebar
Mehren im Ruhm nur.Und die der Erde Sohn
So stralet am hellstenNur durch Vertrag thut.
Der Diamant Nachts.Aber die Götter
Brauchen des Lohnes nicht,Ehre die Ihnen
Der Liebe Wort richtet sieVerwandten Sterblichen.
Kein Gesez kennen sie,Wer ist ihnen der höchste Gott?
Eins, nur, das Heilige [?]Der Einigkeit Geist ist’s,
Dass es des HimmelsFolge dem Gotte.
Segen spende.
Nicht immer preiset
Erstickender DürreJubelnd der Sieg uns.
Folget der Regen,Liebe ist Liebe.
Ob du bittest, ob nicht.Sie herrscht in den Tiefen
Erwart ihn vom Himmel;Unserer Herzen,
Im zürnenden DonnerGlänzet ihr Glanz
Stralt eines Gottes HandManchmal auch nicht.
Die Blume der Wiese Wie die Perle nicht glänzt
Die dein Fuss trittIm Abgrund des Meeres.
Die bewundernswertenWem himlische Kraft ward,
Unzähligen Blitze des HimmelsSchaue die Mehrheit nicht,
– Zwei Ringe in himmlischerOft ist das Grosse,
Sind oben gewoben. [Kette – Das Edle verschieden
Hundert Farren
Vaterland, Vaterland!Pluto zum Opfer,
Ehr’ deine Götter,Dem Helikon diesen Kranz.
Látja, nagyra becsült barátom, kívánsága számomra parancs, ha a fordítás az Ön elvárásainak nem felel meg, úgy az ok részemről biztos nem az igyekezet hiányában keresendő. Hogy miért nem tartottam magam az eredeti szigorú formájához? Mert a nyelve túlságosan tömör, ami a hű átköltés esetében merevnek, ridegnek hatott volna. A felhasznált forma Goethétől való, nem hiszem, hogy a vers szellemét megsértettem volna. Azokat a részeket húztam alá, ahol nem tudom, hogy Tóth László szándékát eltaláltam-e. A harmadik aláhúzott rész az interpunktióra vonatkozik: megfelelő? A fordítás során felfedeztem e költemény igazi nagyszerűségét és nagyon élveztem. Ez a Tóth László nagy tehetség, holnap írok neki és elküldöm neki a fordítást, bármennyire is befejezetlen és hiányos még. Van egy tervem ezzel az ódával. A Wiener Zeitschrift díjat tűzött ki a legjobb lírai költeményre. Be akarom küldeni (ha ez Tóth Lászlónak nincs ellenére), ha a versnek odaítélik a díjat, ami nagyon valószínű, akkor előállok a beismeréssel, hogy magyarból van fordítva. Ennek visszhangja lenne. De ehhez az kellene, hogy Tóth László a díj odaítéléséig ne publikálja.
A válogatott magyar versek fordítását valószínűleg ezen a nyáron befejezem, de szeretnék minden költőről, aki ebben megjelenik, valami említést tenni prózában, mint ahogy ezt Mathisson, Haug, Rastman teszik Antológiájukban. Az egész ennyi lenne pl. Virág született… lakik… hivatala, ha van…. Vagy Orczi született … meghalt… kérem tehát, hogy a következő írókról adjon nekem felvilágosítást: Kazinczi, Kisfaludi, Virág, Berzsenyi, Versegi, Daika. Később majd lesznek hasonló kéréseim.
Kölcsei lefordította az Íliász egy vagy két énekét, rendkívűl szépen, nem lehetne ezt valamilyen módon megkapni? Valóban felhagyott a folytatással? Mi lesz Vályi Nagy Ferenc fordításával? Nem lesz hamarosan kinyomtatva?
Tóth László Ódájához még elfelejtettem valami:
Mit jelent az ámbraillatú Cyprus? Kevéssé vagyok botanikus, hogy ezt tudjam.
Az Ön szonettjében a második strófa első sorát így változtattam meg: A feleség vezetette a kicsiket a csónakban [?]. De még nem hangzik úgy, mint a magyarban.
Végezetül: bizonyos nyomós, engem magamat is érintő okoból kérem, hogy Eugen kéziratát ne metszettesse ki.
Hamvazószerdán egy ilyen óda lefordítása és levélírás egy baráthoz épp elegendő a jóból, közeleg is az éj, jóéjszakát. Álmodjon rólam. Barátja Mailáth.
P. S. Ha a fordításban valamit változtatni szeretne, akkor nagyon kérem, írja meg, nagyon lekötelezne.