Bécs. Sz. Mihály havának 26dik napján [1819].
Nagy érdemű Férjfiú
Kedves Barátom!!
Minden becses leveled, valamint részedről nemes szivednek bizonysága, úgy nekem ugyan annyi meg annyi hatalmas ösztön, hogy restségemért el pirúljak magam előtt, ’s hogy újabb meg újabb esküvéssel tegyek magamban fogadást barátságomnak tisztének foglalatosabb elkövetésére. Ha háborút viselnék Róma ellen, mint Coriolán: nekem a’ kinek anyám nincsen, hogy megdorgálhasson, vagy semmi sem tehetne akadályt rontó czélom ellen; vagy pedig csupán Teéretted, ’s kezemben ápoltatott istenimért hánynám-el a’ fegyvert. Legyen tied a’ dicsőség, ha a’ Te iskoládban nem csak ízlést, hanem türedelmes szelídséget is tanultam. Példányom vagy ebben épen úgy, mint amabban! Az a’ század, a’ mellyben születtünk, üldözi azokat, a’ kik más jövő századra születtek, ’s boldogok, a’ kik üldöztetnek, ’s csak azért: mert nem e’ világból (nem a’ folyó századból!) valók. Érdememben nem dicsekedhetem: mert mind az, a’ mi bennem jónak látszik, ’s a’ miért te szeretsz, legalább munkás igyekezetem szerint, csupán rajzolatja annak a’ magasabb czélnak, mellyre érett korom törekedik. De meg vagyok győződve a’ felől, hogy a’ ki eltörölné előlem a’ rajzolatot, ’s ki venné kezemből igyekezetemet a’ műszert, ’s ösztönömet a’ boldog reményt: ellensége mindennek, a’ mit az emberiség szentnek tart. Terhes az erkölcsiségnek megfogása szerint eddig is az; de nem az, ’s nem is leszen az soha a’ valóságnak világában: ő csak akar, csak erősen akar; de nem tud, ’s nem is fog ártani tudni nemes czélomban soha! Ha ő ollyan okos is volna, nem csak ollyan mérges, mint a’ kígyó; nehezebben állhatnék ellene, de még is ellene állanék, ’s Aeskulápról reám maradt pálczámon hordanám őtet, mint örök halhatatlanságom bélyegét. Egy Epigrammám jut eszembe reá. Igy vagyon:
A’ Halhatatlanság.
Kígyó, ’s pillangó örök élet képe, repűl ez;
Csíp amaz: ezt a’ bölcs fogja meg, azt az erős.
Az jött-ki nagyon jól, ha ugyan bennem is meglehetne a’ gyengeségnek azon magva, melly a’ szerencsétlen lelket megzavarhatja, hogy minek előtte Pataknak második orozva reám pattantott nyilát láthattam volna (mert csak láttam, nem érzettem!) a’ Német Hazai Levelek (nro 62. 63) egy nagyon kedvező Recensióval készítettek a’ roszszhoz. Professor Zennovicz [!] Úr, a’ kivel Bécsben öszve találkozám, azt vítatá, hogy bizonyosan Professor Tennersitől kellett neki erednie: mert csak ő benne lehet fel tenni annyi tudományt, ’s ollyan ízlést. De én, mint Anyját Aeneas, bár felhőbe vonta is magát előttem, el ismerém ’s ölelém a’ Mestert. Jól esett volna az idegen pártfogó; de ha barátomtól származott is, még pedig egy ollyan barátomtól, a’ ki ollykor ollykor barátit is meg sulytja (mert meg kell súlytani!) kevély vagyok Recensensemben, hogy engem nem sulytott, ’s tömjényezhetnék pedig annak a’ hál’adatlan felekezet, hogy méltó boszszonkodásomat kútfejében meg fojtotta: hogy (a’ mire Coriolán nem hajolt) csókolnám főpapi kezében a’ szentséget. Egy versem fog ki jönni nem sokára, ’s ezen levelem leszen kulcsa első Antistrophájának, mellynél életemben szebbet nem írtam. Ölellek, ’s csókollak Kedves Barátom, ’s ha neved alatt is akarsz szólni részemre, cselekedd minél előbb, hogy az ostoba kaczagás Sardóni nevetéssé változzék. Bennem érdemednek örök tisztelőjét, ’s védőjét találsz. –
Tóth. mk.
U. Írás. – Az amalgamás könyvet már én olvastam. Dr. Szathmári úr kedveskedett egy nyomtatványával épen az Exámen idején.
Ttes Pánczél Úr arra kér, hogy az ő levelét soha sem frankózzd, hanem csak küldd úgy, ’s ollyan czímmel mint a’ legutóbbit. Ő a’ levelet bizonyosan kapja igy is, még pedig minden fizetés nélkűl. –
Igaz Sámuel barátom tisztel; Cseresnyés Somogyban mulatja magát Dr. Csorba házánál. –